I.
Azon a napon, amikor visszatért a barlangból,
Megnémult, a szavakat tekintetekre cserélte
A végtelen lett az otthona,
Barátnői a tündérek,
S a célja
A messzeségben a betondzsungel.
Egy refrén dübörgött fejében,
Hangos melódia, mely széttépte álmát,
Megbabonázta, felrázta,
Bátorította, húzta magával.
Számolta a reggeleket, mint kezén az ujjakat,
Éjjel ő hívta álmába,
Hogy az éjszaka gyorsan múljon,
S reggel legyen újra.
A csillogó szemű
Kis néma tündér
Egy parlagi sas szárnyain
Átrepült a vízeséseken,
Csodás erővel rohant végig az erdőn,
S egy napon
A megapoliszba érkezett,
Mosolygott
És nyugtalan jó reggelt kívánt.
II.
A harag szobrai
Föléje hajoltak, úgy bámulták,
Kábulatot, csalódást
Keresve tekintetében.
Ez a lázas erdő,
Melyet három bibliai özönvíz pusztított,
Száz villámcsapás égetett el,
Elhagyottan áll most,
Összegörnyedve a hidegben.
A szél valahonnan egy kis takarót hozott…
Gyerekjátékokat, gyereksírás
Visszhangját.
A tündér
Kimosta szemét reggeli harmattal,
Mely az elfelejtett külváros
Egyik csapjából csepegett.
A nemrég született csecsemő
Elbűvölő illata öntötte el.
A reménynek sokféle formája van,
Többféle módja, hogy betöltse álmunkat,
Hogy este aztán egy szeméttelepre térjen vissza,
Mint egy küklopsz a megkövesedett algák barlangjába.
Holnap… holnap új nap virrad…
III.
A tél rátelepedett az épületekre,
Az autók s a járókelők sikolyaira.
A tél nem is emlékszik rájuk.
Hagyta, hogy a jég kővé változtassa
A néma kis tündért az emberi butaság
Maradványaiból képződött barlangban.
Rossz társ a magány,
S még rosszabb ellenség.
A csend a zajnál jobban süketít,
A kín kifáraszt, de erősít.
Minden mosoly egy perccel több élet.
Minden gonoszság lépcsőfok a pokolba.
Ma reggel valaki széttörte a jeget
A bűzös szeméttelepen.
Valahol halk gyerekdal hallatszik.
Ismerős dallam.
Valaki a szemét közt hagyott
Egy cserepes virágot, mely még parázslik.
A barlangból kilép egy éjjeli pillangó.
A város felé indul.
Kovács Jolánka fordítása
