Tanárnő*
Szoruló torkú nincstelen árva
lapít a rongyos paplan alatt.
Tegnap megettük. Mi marad mára?
Honnan lesz mégis némi falat?
Gyere, Iluskám, szétnézünk nálam,
kislányom úgyis már alig vár!
Tágas az én kis guggoló házam,
Rózsikám úgy vár! No! Gyere már!
Remeg az ajkam, sírni szeretnék,**
mostohám elvert, szidott anyám,
Rohanva, futva, hova mehetnék?
Hol lelhetném meg békés tanyám?
Gyere, Mariskám! Tudod, minálunk
pompa, fény nincs, de gyere velünk!
Lármás lesz majd a mi kicsi házunk:
Rózsika zenél, s mi énekelünk.
Látod, Juliskám, milyen szép könyv ez?
Be szép ez a vers, s hogy zeng ez a dal!
Meglátod, milyen menedék mindez:
gondokat űző nagy diadal.
Itt minden szóból árad a szépség,
minden oldalról száz tündér néz!
Hol itt a kín? És hol a szegénység?
Könnyed letörli száz angyalkéz.
Könyveink lapján felszárad a könny!
Kincs! Ezerszer kincs! … Nagy kincs a könyv…
Egyszer még mást is láthatsz majd bennük:
nyers valót, igazt – múltat és jelent.
Azt is tudod majd, hogy mit kell tennünk
és tisztán látod: mi mit jelent.
Akkor is érezd intését kezemnek!
Sohase fordulj önzőn befelé!
Így őrizd árnyékát tűnő nevemnek,***
és te oszd a szívedet ezer felé.
Pancsova, 1998. szeptember 15.
* Megjelent az Új Kép – Pedagógusok és szülők folyóirata 1999. novemberi számában
** Kaffka M.
*** Kosztolányi D.
