2024. október 6., vasárnap

A cél teljesítve: Magyarország a hetedik!

22. KÉZILABDA–VB – SVÉDORSZÁG

A magyar férfi válogatott azt a célt tűzte ki a svédországi világbajnokság előtt, hogy a legjobb hét között végez, ugyanis a hetedik helyezett is részt vehet a londoni olimpia selejtezőjén. A célt Mocsai Lajos válogatottja utolsó mérkőzésén, a hetedik helyért lejátszott találkozón, Lengyelország 31:28-as legyőzésével teljesítette.

Magyarország jól kezdte a lengyelek elleni mérkőzést, hiszen 3:0-ra és 4:3-ra vezetett, utána azonban a lengyelek pontosabban lőttek, a magyar játékosok pedig kapkodtak, Fazekas kétszer is pontatlanul indított, s sok akciót nem sikerült lövéssel befejezni. Ennek az lett az eredménye, hogy a 23. percben a lengyelek 14:10-re vezettek, utána azonban Iváncsikék és a Tamások percei következtek: Iváncsik Gergő és testvére Tamás 2-2 gólt lőttek, s szintén kétszer volt eredményes a másik Tamás, Mocsai is, így ennek a szenzációs sorozatnak köszönhetően Magyarország 16:14-es vezetéssel mehetett a szünetre.

A folytatás is úgy kezdődött, ahogy az előző játékrész befejeződött: három magyar gól után Rosinskinek sikerült megtörnie a 14 perces lengyel gólcsendet. A folytatásban állandósult a három-négygólos magyar vezetés. Az 55. percben úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés, hiszen Iváncsik Gergő belőtte a hétméterest (29:24), a lengyelek pedig két percen át emberhátrányban voltak. Azonban Schuch és Ilyés kiállítása után a lengyelek másfél perccel a vége előtt feljöttek 30:28-ra. A végeredményt Iváncsik Gergő a saját maga által kiharcolt hétméteres értékesítésével állította be.

Szerbia a tízedik helyen zárta a világbajnokságot, miután az utolsó mérkőzésén, annak ellenére, hogy három perccel a lefújás előtt két góllal, 28:26-ra vezetett, egy góllal veszített Norvégiától. Az északiak húsz másodperccel a vége előtt megfordították az eredményt (29:28), de Ivan Stanković góljának köszönhetően Szerbia kiharcolta a kétszer ötperces hosszabbítást, amelynek első részét meg is nyerte 2:1-re, a másodikban azonban Veselin Vuković tanítványai nem tudtak betalálni az ellenfél kapujába, míg a norvégek kétszer is eredményesek voltak, így 32:31-re győztek. Vuković magára vállalta a vereséget, mivel, mint mondta, a csapatot ő állította össze, akik szerinte ismét a győzelemtől ijedtek meg, s a hibáikkal esélyt adtak a norvégeknek, akik éltek a lehetőséggel. A szerb csapat legeredményesebb játékosa Momir Ilić volt hét góllal, Stanković hatszor volt eredményes.

Eredmények, a 11. helyért: Németország–Argentína 40:35 (13:12, 27:27) – kétszeri hosszabbítás után. A 9. helyért: Norvégia–Szerbia 32:31 (14:16, 29:29) – hosszabbítás után. A 7. helyért: Lengyelország–Magyarország 28:31 (14:16). Elődöntő: Svédország–Franciaország 26:29 (12:15), Spanyolország–Dánia 24:28 (12:12).

A vasárnapi program, a 3. helyért: Svédország–Spanyolország (14.30, Sport1). Döntő: Franciaország–Dánia (17.00, SZRTV2, Sport1).

Nem működik a honlap

Az egyiptomi politikai zavargások a svédországi férfikézilabda-világbajnokságra is hatással vannak: a kairói kormány minden internetes kapcsolatot letiltott, így péntek óta a nemzetközi szövetség (IHF) honlapja sem elérhető. Ez azért fordulhatott elő, mert bár az egyiptomi Hasszan Musztafa vezette IHF központja a svájci Bázelben van, a weboldal működését egy egyiptomi szerver irányítja. Egyelőre nem lehet tudni, hogy helyreáll-e az IHF internetes oldala, ami tény: a pénteki helyzet szerint a világbajnoksággal kapcsolatos információk, így az élő közvetítés, a statisztikák, a hivatalos közlemények és az archív adatok sem elérhetőek. Egyiptomban hétfőn robbantak ki a kormányellenes tüntetések, s a zavargások azóta is tartanak.