2024. október 6., vasárnap

Székesfehérvári bocsánatkérés

LABDARÚGÁS
Mint arról már korábban több szerbiai és magyarországi tájékoztatási eszköz is beszámolt, hat nappal ezelőtt, vagyis január 29-én elmaradt a Videoton–Vojvodina barátságos labdarúgó-mérkőzés, amelyre a székesfehérvári Sóstói Stadionban kellett volna, hogy sor kerüljön. Amikor ugyanis az újvidékiek megérkeztek Székesfehérvárra, a vendéglátó klub vezetői azzal fogadták őket, hogy a találkozót – a megbeszélésekkel ellenére – nem a stadionban, hanem műfüves pályán rendezik majd.

Mivel a székvárosi piros-fehéreknek nem volt megfelelő cipőjük, amely alkalmas lett volna a műfüves pályán való játékra, a Videoton játékosainak felszerelését pedig már korábban Spanyolországba küldték, a találkozó elmaradt, az újvidékiek pedig dolgavégezetlenül utaztak vissza Szerbiába, ahonnan két nappal később Montenegróba mentek.
Úgy tűnik, hogy a Videoton vezetői beismerték a hibájukat, s elnézést kértek a szerbiai bajnokság 2009/2010-es idényének bronzérmesétől, s a levelükben arra kérték az újvidékieket, hogy legyenek még egyszer a klub vendégei. A levélben, amelyet Tassy Márk, a Videoton ügyvezetője küldött Ratko Butorovićnak, a Vojvodina Labdarúgóklub elnökének, a székesfehérvári vezetők sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt, többek között azt is kiemelik, hogy a félreértésekért a nyelvi-kommunikációs nehézségek is okolhatók. Tassy levelében az áll, hogy a Videoton hajlandó még egyszer vendégül látni a Vojvodina játékosait és szakmai stábját, amennyiben az újvidékiek megtisztelik őket azzal, hogy másodszor is elutaznak a magyarországi városba. A székesfehérvári klub vezetői is tisztában vannak azzal, hogy a félreértések és az elmaradt felkészülési találkozó miatt valamennyien veszítettek, s bíznak abban, hogy a mihamarabbi találkozás során sikerül a félreértéseket tisztázni, s folytatódhat a két klub együttműködése.

A Vojvodinában még mindig dühösek a történtek miatt, de elfogadták a bocsánatkérést.

– A székesfehérváriak nem tartották magukat a megbeszélt dolgokhoz, utána azonban egy kedves hangvételű levelet küldtek, amelyet az ügyvezetőjük írt alá, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy elmegyünk-e még egyszer Székesfehérvárra, mert ezt még meg kell beszélnünk – nyilatkozta Radisav Rabrenović, a Vojvodina Labdarúgóklub főtitkára.