2024. október 6., vasárnap

Évkezdés győzelemmel

LABDARÚGÁS
Van, aki fut, van, aki repül a labdáért: a brazil David Luis és a francia Loic Remy (Fotó: Beta/AP)

Szerbia válogatottja – csakúgy mint Magyarország nemzeti tizenegye – győzelemmel kezdte a 2011-es évet, miután Tel-Avivban Tošić és Trivunović góljaival 2:0-ra nyert Izrael ellen. Ez volt a szerb válogatott sorozatban második győzelme barátságos mérkőzésen: korábban Bulgária együttese ellen nyert 1:0-ra. Vladimir Petrović kiválasztottjai már az első perctől kezdve magukhoz vették a mérkőzés irányítását, s a jobb oldalon Krasić, valamint Ivanović, a bal oldalon pedig Tošić és Ljajić jó megmozdulásai után alakultak ki helyzetek. Biztató, hogy Adem Ljajić, a Fiorentina játékosa az egész mérkőzésen nagyszerűen játszott, s úgy tűnik, nagyon gyorsan állandó kerettag lehet Pižon csapatában. A szerb válogatott a 23. percben szerezte meg a vezetést, amikor egy jobb oldali akció során Ivanović beadása után Tošić, akinek sikerült leráznia védőjét, mintegy hat méterről a kapuba továbbította a labdát. A végeredményt a második válogatottbeli mérkőzésén szereplő, 31 éves Trivunović állította be a 76. percben, aki a Pantelićtől kapott labdát a kapu jobb sarkába lőtte. A találkozó vége előtt Tošić növelhette volna csapata előnyét, miután szemtől szembe került az izraeli válogatott kapusával, ám neki és korábban Mrđának sem sikerült gólra váltani a ziccert.

A szerb válogatott felállítása:Jorgačević, Ivanović (Tomović 66.), Subotić, Biševac, Kolarov (Obradović 77.), Petrović (Kuzmanović 46.), Milijaš (Injac 46.), Ljajić, Tošić, Krasić (Trivunović 46.), Mrđa (Pantelić 66.).

A spanyol válogatott ha nehezen is, de legyőzte Kolumbiát, amely egészen a 86. percig állta a sarat, ám akkor Silva betalált a dél-amerikaiak kapujába. Vicente del Bosque, a világbajnok együttes szövetségi kapitánya a mérkőzés után azt nyilatkozta, a siker kulcsa az volt, hogy játékosai nem adták fel, hanem az utolsó pillanatig küzdöttek. Del Bosque szerint nagyon fontos volt ez a győzelem, hiszen márciusban két nehéz Eb-selejtező – a csehek és a litvánok elleni – vár a csapatára.

A Párizsban megrendezett Franciaország–Brazília mérkőzést Karem Benzemának, a Real Madrid csatárának a gólja döntötte el az 54. percben. A brazil csapat a 40. perctől tíz emberrel játszott, miután a játékvezető kiállította Hernanest. Laurent Blanc, a francia csapat edzője a találkozó után azt nyilatkozta, tudja, hogy ezért a győzelemért nem jár pont, de bízik benne, hogy az egyének és a csapat is önbizalmat kap majd az ötszörös világbajnok legyőzése után.

Dortmundban 1:1-es döntetlennel ért véget a németek és az olaszok találkozója. A vendéglátók az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottak, s az olaszokat Giuseppe Rossi mentette meg a vereségtől.

Az argentin és a portugál válogatott összecsapását a legtöbben Messi és Ronaldo párharcaként fogták fel: mindkét játékos egy-egy gólt lőtt szerda este, de a találkozó végén Messi örülhetett, ugyanis az ő tizenegyesből lőtt góljával Argentína 2:1-re nyert. A Barcelona aranylabdás játékosa a mérkőzés után azt nyilatkozta, két válogatott mérkőzése nem egyéni versenyszám, vagyis nem Lionel Messi harca Cristiano Ronaldo ellen, de nem is Barcelona–Real Madrid. Az biztos, hogy e közül a két játékos közül kapja az egyik az európai Aranycipőt, hiszen eddig mindketten hétről hétre remekelnek. A bajnokságban 24-24 gólnál járnak. Messi az idényben 38 mérkőzésen 42 gólt lőtt, Ronaldo 39 találkozón 37-szer volt eredményes.

Eredmények: Törökország–Koreai Köztársaság 0:0, Dél-afrikai Köztársaság–Kenya 2:0, Albánia–Szlovénia 1:2 (Bulku 62., ill. Novaković 24., Dedič (11-esből) 90.), Észtország–Bulgária 2:2 (Vassziljev (mindkettőt) 20., 80., ill. Popov (mindkettőt 11-esből) 41., 83.), Luxemburg–Szlovákia 2:1, Dánia–Anglia 1:2 (Agger 8., ill. Bent 10., Young 68.), Ciprus–Románia 1:1, Svédország–Ukrajna 1:1 – 11-esekkel 4:5 (Elmander 7., ill. Devic (11-esből) 20.), Belgium–Finnország 1:1 (Witsel 61., ill. Porokara 90.), Hollandia–Ausztria 3:1 (Sneijder 28., Huntelaar 48., Kuyt (11-esből) 71., ill. Arnautović (11-esből) 84.), Lengyelország–Norvégia 1:0, Málta–Svájc 0:0, Németország–Olaszország 1:1 (Klose 16., ill. Rossi 81.), Észak-Írország–Skócia 0:3 (Miller 19., McArthur 32., Commons 51.), Argentína–Portugália 2:1 (Di Maria 14., Messi (11-esből) 90., ill. Ronaldo 21.), Franciaország–Brazília 1:0 (Benzema 54.), Spanyolország–Kolumbia 1:0 (Silva 86.), Mexikó–Bosznia-Hercegovina 2:0 (Pjanić (öngól) 48., Pacheco 55.).