2024. október 6., vasárnap

Csak a svédasztallal volt baj

LABDAR ÚGÁS – ZENTA

A Zenta csapata 1967-ben (felső sor): Fényszárosi, Gyurcsik, Törtei, Petropoljac, Vitković-Šuna, Gvozdenović, Győri és Gábor. Guggolnak: Mašulović, Csipak, Kispál, Pintér, Ábrahám, Bajusz és Roksandić

A II. Liga északi csoportjában a hetedik forduló után a Zenta csapata öt győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, vagyis 16 ponttal állt az élen. Utána azonban következtek az erősebb ellenfelek, s Branislav Bulatovi ć együttese az ötödik helyen fejezte be az őszi idényt.

A csapat ezzel teljesítette a célt, amely úgy hangzott, hogy az első öt hely egyikén zárja a bajnokság első részét az együttes. A 15. forduló után 25 pont, hét győzelem, négy döntetlen és négy vereség, 30:14-es gólkülönbséggel állt a Zenta neve mellett. A Tisza-parti sárga-kékek január 18-án kezdték el a felkészülést. A csapatból négyen távoztak: Bajusz Endrét és Pócs Tamást a csapat kölcsönadta az adai AFK-nak, Nemanja Vasin a temerini Slogába igazolt, Nemanja Romić pedig palánkai Bačkba szerződött. Romić kapus helyére érkezett Boriša Bodiroga, aki korábban a bosnyák ifi válogatottban is szerepelt, valamint a téli átigazolási időszakban Goran Habenšuscsatlakozott a kerethez, aki már szerepelt az apatini Mladostban és a kúlai Hajdukban is.

– Ami a tavaszi idényt illeti, az első nyolc fordulóban a táblázat második felében helyet foglaló együttesekkel játszunk, s a sorsolás is kedvez, hiszen a nyolc mérkőzésből öt találkozón vendéglátók vagyunk – mondta Özvegy József, a klub titkára. – Ősszel a Palics és a ČSK ellen nem tudtunk gólt lőni, igaz gólt sem kaptunk, de azon a két mérkőzésen elveszített pontok nagyon hiányoznak. Ha azon a két meccsen sikerül összesen négy pontot gyűjtenünk, akkor a harmadik helyen lennénk, ami figyelembe véve a játékunkat, szerintem reális helyezés lenne. A Donji Srem csapata, mind a játékosokat, mind a klubok anyagi lehetőségeit tekintve kimagaslik a mezőnyből, de biztos vagyok benne, hogy Zentán meg kell majd izzadniuk a pontokért, csakúgy, mint a második helyen álló Nova Pazova-i Radničkinek.

Az első felkészülési mérkőzésen a Zenta 3:0-ra nyert a törökkanizsai Obilić ellen, utána pedig egy magyarországi túra következett.

– A felkészülés a Kaposvár összekombinált csapata ellen folytatódott műfüves pályán. A találkozó, amelyen közelebb voltunk a győzelemhez, gólnélküli döntetlennel ért véget. A következő találkozót az a Nagybajom ellen játszottunk, amely a magyar IV. Ligában utcahosszal vezeti a bajnokságot. A végeredmény 5:0 lett a javunkra, s az ellenfél edzőjével, aki azt mondta, úgy látja, a két csapat nem egy súlycsoportban van, mindenki egyetértett. Az öt nap alatt öt edzésünk és három mérkőzésünk volt. Az utolsó találkozón, amelyre már hazafelé jövet került sor, a Kozármisleny ellen játszottuk, s azon a mérkőzésen már látható jelei mutatkoztak meg a fáradtságnak, aminek egy 2:0-s vereség lett a vége. Utolsó megállónk Harkányban volt, ahol már nem edzettünk, csak egy baráti kapcsolatban köszönhetően a felkészülés fáradalmait pihenték ki a játékosok az egyik szállodában a szaunák és a gőzfürdő segítségével. A Magyarországon töltött időszakról csak a legjobbakat tudom elmondani, hiszen nagyon szépen fogadtak bennünket Igalon, amelynek a fürdőjét többször is igénybe vettük. Egyetlen egy panasz érkezett hozzám: az újonc Bodiroga egyik nap azt mondta, hogy baj van az étellel. Nem értettem, hogy mi gond lehet, mire a bosnyák fiú elárulta, hogy túl jó a kaja, s annyit fogyasztotta a svédasztalról, hogy meghízott néhány kilót...

A Zenta és a Kaposvár együttműködése már évek óta tart. Több zentai vagy a Zentában is megforduló játékos a magyarországi csapatban folytatta pályafutását.

– A már említett Kaposvár elleni mérkőzés nem szerepelt a programban, de mivel a szakmai stábjuk hallotta, hogy van néhány tehetséges játékosunk, kérték, hogy lépjünk pályára ellenük. A találkozót megtekintette Sisa Tibor is, a Kaposvár edzője, aki nagyon meglepődött, amikor értesült róla, hogy Farkas Dániel csak 18 éves, s az ellenfelek csakúgy pattannak le róla... Úgy beszéltük meg a kaposvári vezetőkkel, hogy tavasszal, amikor a válogatottak programja miatt szünet lesz, akkor ellátogatnak Zentára, s akkor még egyszer megnézhetik azokat a játékosokat, akik felkeltették az érdeklődésüket, s néhányan majd nyáron egy héten át próbajátékon vesznek részt.

A Zenta szombaton a Népkerti Stadionban a Topolyát fogadja, a következő héten pedig az adorjáni Tisza és a Stepanovićevo ellen lép pályára a csapat, utána pedig a tervek szerint a járeki Mladost és a Palics következik.

MÚLTIDÉZŐ

Adidas helyett Dobokai-cipő

Az idősebbek közül biztosan sokan emlékeznek a Zenta 1967-es csapatára, amely a Vajdasági Ligában egy idényben több mint száz gólt rúgott. Ezt a csúcsot azóta se döntötte meg egy csapat sem ebben a ligában. A hazai mérkőzéseken szinte mindig telt ház előtt lépett pályára a csapat, öröm volt meccsre járni, a vendégcsapatok nem úszták meg sohasem 4-5 kapott gólnál kevesebbel. A csatársor „liliputi” volt, hiszen senki nem volt magasabb 170 centiméternél, de gyorsaságban messze a legjobb volt a ligában. A kép a Felsőhegy melletti vadászházban készült, ahová karanténba vonult a csapat a fontosabb meccsek előtt. Van még egy kuriózuma ennek a képnek, ugyanis a fotózás napján kapta meg a csapat az első Adidas cipőket! Nem sok együttes dicsekedhetett abban az időben ilyesmivel! Egyedül Csipak Tibor nem tartott igényt a cipőre, mivel neki egy zentai cipészmester, a Dobokai Tóni bácsi méretre olyan cipőt varázsolt, amit nem cserélt volna el semmilyen cipőért sem, hiszen elmondása szerint olyan jó volt, hogy nem is vett róla tudomást, hogy a lábán egy cipő van.