2024. október 6., vasárnap

Meglesz-e a 230. Henry-gól?

LABDARÚGÁS – EURÓPAI KUPAPOROND
Thierry Henry csütörtökön utazik az Egyesült Államokba, s egy Milan elleni BL-győzelemmel tenné emlékezetessé a búcsút Szépen akar búcsúzni az Arsenaltól Thierry Henry, a londoni labdarúgócsapat gólrekordere, aki ha betalál ma a Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben, akkor 230. alkalommal lesz eredményes az Ágyúsok színeiben.

A 34 éves francia támadó az amerikai profiligában (MLS) szereplő New York Red Bullstól érkezett kölcsönbe korábbi sikerei helyszínére január 6-án, s azóta három mérkőzésen is eredményes volt, ebből kétszer – legutóbb szombaton a Sunderland ellen – győztes gólt szerzett. A milánói fellépés után, csütörtökön utazik vissza az Egyesült Államokba.
Az Arsenal történetének legeredményesebb játékosa összesen 229 találatot jegyez a londoniak mezében, az európai kupákban pedig 84 találkozón 42 gólt szerzett piros-fehér színekben.
– Nagyon remélem, hogy a BL-ben még szerez nekünk kellemes meglepetést – mondta az uefa.com-nak Arséne Wenger, az Arsenal francia vezetőedzője Henry szombati győztes gólja után.
– Egy kifejezetten nehéz mérkőzésen döntötte el a három pont sorsát, ebből is látszik, fizikailag még mindig olyan szinten van, hogy bármelyik európai bajnokságban futballozhatna.
A világ- és Európa-bajnok csatár a szombati Premier League-összecsapás után azt mondta, mérkőzésről mérkőzésre többet akar kihozni magából, s így lesz ez szerdán a San Siróban is.
– Mindig azt mondogatom magamban, hogy ennél is jobb tudsz lenni – nyilatkozta az arsenal.com-nak a 123-szoros válogatott futballista. – De nem akarok jósolgatni, a milánói találkozó lefújását követően majd kiderül, sikerült-e ismét úgy teljesítenem, ahogyan azt elvárom magamtól.
A Milan–Arsenal mérkőzés 20.45 órakor kezdődik, a játékvezető Kassai Viktor lesz. Az UEFA honlapja szerint Kassai asszisztensei Erős Gábor és Ring György lesznek, az alapvonalnál Vad István és Fábián Mihály segíti majd a munkáját, míg a negyedik játékvezető Bognár Tamás lesz. A tavalyi év legjobb játékvezetőjének választott Kassai az elmúlt szezonban a BL döntőjében bíráskodott, míg ebben az idényben eddig három találkozón fújta a sípot a BL főtábláján.
A másik mai mérkőzésen, amely 18 órakor kezdődik a Zenit a Benficát fogadja. A portugálok a hétvégén fölényesen, 4:1-re nyertek a Nacional ellen hazájuk bajnokságában: a Benfica játékosai közül Rodrigo kétszer, Garay és Cardozo pedig egyszer-egyszer volt eredményes. A Zenitnek már van 2011/2012-es idénybeli tapasztalata a portugál együttesek ellen, ugyanis egy csoportban volt a Portóval, amelyet Szentpéterváron sikerült 3:1-re legyőznie, a csoport utolsó fordulójában pedig idegenben 0:0 lett az eredmény, aminek az oroszok örülhettek, hiszen így megszerezték a csoport második helyét, a Porto pedig az Európa-ligában folytathatja.
Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, első mérkőzés, a mai program: Milan–Arsenal (20.45, SZRTV1, HRT2, Digisport), Zenit–Benfica (18 óra, Digisport).

Amszterdamban az MU, Portóban a City
Csütörtökön rendezik meg az Európa-liga tizenhatoddöntőjének első mérkőzéseit. A Bajnokok Ligájából kiesett két manchesteri csapat, a United és a City is idegenben lép pályára. A Sir Alex Ferguson vezette Vörös Ördögök Amszterdamban szerepelnek, s ez a két csapat összecsapása korábban elképzelhetetlen volt a második számú európai ligában. A Manchester United Angliában ott liheg a City nyakában, a hétvégén a Liverpool legyőzésével 24 órán át, egészen addig, míg a City pályára nem lépett, vezették is a táblázatot. Az Ajaxnál gondok vannak, amit az is bizonyít, hogy a hétvégi fordulóban rengeteg elrontott helyzet után sikerült csak legyőzniük 2:0-ra a NAC Bredát, de még így is csak a hatodik helyen állnak a pontvadászatban.
Sokkal színvonalasabb és érdekesebb összecsapásnak ígérkezik a Porto–Manchester City-találkozó: a Benfica mögött ötpontos hátrányban levő második helyezett Porto a hétvégén 4:0-ra nyert a Leiria ellen, az angol bajnokság éllovasa, a City pedig minimális arányban győzte le az Aston Villát.
Európa-liga, a 16 közé jutásért: Porto–Manchester City (21 óra, B92, HRT2, Digisport), Ajax–Manchester United (19 óra, B92, HRT2), Lokomotiv Moszkva–Athletic Bilbao, Salzburg–Metalliszt Harkív, Stoke City–Valencia (21 óra, Digisport+), AZ Alkmaar–Anderlecht (19 óra, Digisport+), Lazio–Atlético Madrid (19 óra, Digisport), Steaua–Twente, Plzen–Schalke, Wisla Krakkó–Standard Liege, Udinese–PAOK Szaloniki, Trabzonspor–PSV Eindhoven, Hannover–Bruge, Legia Varsó–Sporting Lisszabon, a Rubin Kazany–Olimpiakosz és a Braga–Besiktas-mérkőzések lapzárta után értek véget.
A visszavágókat február 23-án rendezik.