2024. október 6., vasárnap

A Chelsea lesz a negyedik?

LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Ordításból és góllövésből is kitűnőre vizsgáztak: Lavezzi és Cavani


Amennyiben a Chelsea-nek a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján nem sikerül ledolgoznia kétgólos hátrányát a Napolival szemben, úgy Londonban bizonyára jól megjegyzik majd az argentin Ezequiel Iván Lavezzi és az uruguayi Edinson Roberto Cavani Gómez nevét.

A két játékos ugyanis megfordította a nápolyi találkozót, s nekik köszönhetően az olasz együttes bizakodva várhatja a március közepén megrendezésre kerülő visszavágót. A vendéglátó együttes rászolgált a sikerre, amelyet egy jó iramú, hazai és vendég gólszerzési lehetőségekben is bővelkedő mérkőzésen harcolt ki. A találkozó legnagyobb helyzete 3:1-es állásnál maradt ki: a 80. percben Maggio néhány méterről a gólvonalon belül álló, csereként beállt Ashley Cole-t találta el, akinek a szenzációs mentése még nagyon sokat érhet a végelszámolásnál.
– Tudatában vagyunk annak, hogy még nem jutottunk be a negyeddöntőbe. A nápolyi találkozón is láthattuk, hogy a Chelsea-t remek játékosok alkotják, akik könnyedén tudnak két gólt lőni saját közönségük előtt. Sajnálom, hogy nem sikerült megszereznünk a negyedik gólunkat. Sokkal előnyösebb helyzetben lennénk, ha háromgólos előny tudatában lépnénk pályára Londonban – mondta Walter Mazzarri, aki eltiltása miatt a visszavágót is a lelátóról nézi majd. A Napoli 13 év böjt után 2008. óta szerepel ismét az európai porondon, s immár öt éve őrzi veretlenségét saját közönsége előtt. A Chelsea nincs könnyű helyzetben, hiszen a Bajnokok Ligája történelmében mindössze három csapatnak sikerült úgy továbbjutnia, hogy az első találkozón két góllal veszített.
– Mi leszünk a negyedikek! – válaszolta erre a fejtegetésre Andre Villas-Boas, a londoni együttes edzője, aki hozzátette: – Vezethettünk volna 2:0-ra, ám kihagytuk a helyzeteinket. Pozitív, hogy idegenben lőttünk gólt, ami esélyt ad arra, hogy ledolgozzuk hátrányunkat.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés: Napoli–Chelsea 3:1 (Lavezzi 38., 65., Cavani 45., ill. Mata 27.).
A visszavágót március 14-én játsszák.