2024. október 6., vasárnap

Maradt az ötpontos Dinamo-előny

FOCICRONIKA

Február végén rendezték meg a 19., a mögöttünk levő hétvégén pedig a 20. fordulót a horvát bajnokságban. Az első tavaszi kör után úgy tűnt, hogy eldőlt a bajnoki cím, mivel a zágrábi Dinamo nyert, a Hajduk pedig csak gól nélküli döntetlent játszott a zaprešići Interrel, így a fővárosi csapat előnye hétpontosra nőtt a splitiekkel szemben. Ám a Dinamo hívei nem sokáig, pontosan csak egy hétig örülhettek, ugyanis a 20. fordulóban a zágrábiak saját közönségük előtt nem tudtak nyerni a Salven Belupo ellen, a splitiek pedig Zárában nyertek 2:0-ra, így ismét öt csökkent a Dinamo előnye.

A forduló hőse: Bojan Golubović – A horvát újságok a Split–Cibalia mérkőzés beharangozójában azt írták, hogy Golubović játékától sok függ. Igazuk lett, mivel két góljával a splitiek 2:1-re nyertek, s ismét a harmadik helyen állnak a táblázaton, ami európai kupaporondon való szereplést ér. Golubović kiválóan kezdte az idényt, hiszen a Split négy góljából hármat ő szerzett.

A forduló vesztese: Henri Belle – A 22 éves kameruni játékos csereként állt be az Istra 1961 csapatába, s tíz perccel a mérkőzés vége előtt kiállították, mivel a labdát hozzávágta az ellenfél kapusához

A 19. forduló eredményei: Lokomotiva–Eszék 0:0, Zagreb–Šibenik 1:1, Varaždin–Rijeka 3:0, Slaven Belupo–Split 1:2, Istra 1961–Hrvatski dragovoljac 0:1, Hajduk–Inter Zaprešić 0:0, Karlovac–Dinamo 0:1, Cibalia–Zadar 0:0. A 20. forduló: Inter–Zagreb 0:2, Hrvatski dragovoljac–Varaždin 3:2, Split–Cibalia 2:1, Zadar–Hajduk 0:2, Eszék–Istra 1961 2:1, Šibenik–Lokomotiva 0:0, Rijeka–Karlovac 0:0, Dinamo–Slaven Belupo 0:0.

A sorrend: 1. Dinamo 49, 2. Hajduk 44, 3. Split 33, 4. Cibalia 31, 5. Inter Zaprešić 29, 6. Varaždin 28, 7. Karlovac 27, 8. Eszék 26, 9. Rijeka 26, 10. Slaven Belupo 25, 11. Zagreb 25, 12. Zadar 24, 13. Lokomotiva 23, 14. Šibenik 20, 15. Istra 1961 18, 16. Hrvatski dragovoljac 13 pont.