2024. október 6., vasárnap

Guardiola: csak ne a Sahtar

LABDAR ÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA
Van Persie hiába bizonygatta, hogy nem hallota a sípszót

A várakozásoknak megfelelően, a visszavágó házigazdái, vagyis a Barcelona és a Sahtar jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe: a katalánok négy gólt lőttek, igaz ebből az egyik öngól volt, az ukránok pedig saját közönségük előtt is háromszor voltak eredményesek a Roma ellen, azzal, hogy Donyeckben az olaszok nem tudtak betalálni az ellenfél kapujába.

Lionel Messi két gólt lőtt, s csapata vezéregyénisége volt az Arsenal elleni mérkőzésen (fotó: Beta)

A Barcelona sorozatban másodszor állította meg az Arsenalt a BL-ben: a tavalyi negyeddöntő után Guardiola együttese a 2010/2011-es idény nyolcaddöntőjében búcsúztatta a londoni csapatot. Messi a tavalyi párharc során négyszer volt eredményes, az idén azonban meg kellett elégednie két találattal, de emiatt nem nagyon kell szomorkodnia, hiszen csapata bejutott a legjobb nyolc közé, s nagy érdeklődéssel várja a jövő pénteki sorsolást. A katalánok az első félidő utolsó percében egy szenzációs Iniesta passz után Messi góljával ledolgozták az egygólos hátrányukat, s továbbjutásra álltak, mivel az első mérkőzésen 2:1 volt az eredmény az Arsenalnak. A második játékrészben Busquets öngóljával egyenlítettek a vendégek. A londoniak nem voltak méltó ellenfelei a Barcelonának, hiszen képtelenek voltak bármiféle veszélyt jelenteni Valdes kapujára. A londoniak problémái már akkor elkezdődtek, amikor Szczesny megsérült, s helyére Almunia állt be (igaz, ő olyan bravúrokat mutatott be, amelyekre talán még Szczesny sem lett volna képes), az 55. percben pedig Van Persie sípszó után lőtte el a labdát, amiért megkapta második sárga lapját.

Az Arsenal egyenlítő gólja

A tíz emberre maradt Arsenal hősiesen védekezett, de csak idő kérdése volt, hogy mikor kap gólt, ugyanis futószalagon érkeztek a hazai gólszerzési lehetőségek. Villa kimaradt ziccerei után előbb Xavi értékesítette az egyik helyzetet, majd a Pedro által kiharcolt büntetőt Messi váltotta gólra. A 85. percben a katalánok a félpályánál elveszítették a labdát, de a csereként beállt Bendtner nem élt a lehetőséggel.

Egy nagyszerű csapat búcsúztatott bennünket, amely Európában jelenleg a legjobb – mondta Arséne Wenger, az Arsenal edzője. – A második félidőben a Barcelona valamivel gyengébben játszott, s ha tizenegy emberrel fejezzük be a meccset, akkor szerintem nyertünk volna. Ami Van Persie piros lapját illeti, egy ilyen fontos mérkőzésen, ezen a színvonalon, s egy ilyen közönség előtt, nem látom értelmét a kiállításnak, még akkor sem, ha Van Persie tudta, hogy kockáztat a labda elrúgásával. A játékvezető úgy viselkedett, mint aki soha életében nem focizott.

Josep Guardiola, a Barcelona edzője a következőket nyilatkozta:

Ha egy olyan jó csapatot, meg tudunk akadályozni abban, hogy kapura lőjön ellenünk, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy kiválóan játszottunk.

Arra a kérdésre, hogy melyik csapatot szeretné elkerülni a negyeddöntőben, a katalánok edzője igencsak meglepő választ adott:

A Sahtart, az ukránok ugyanis nagyon jól ismernek bennünket, ami nekem nem tetszik.

S ha már Sahtar, akkor az ukrán csapatról elmondható, hogy nemcsak, hogy sikerült megőrizniük az egygólos római előnyt (3:2), hanem ahhoz még hármat hozzá is tettek, s így a klub fennállása során először bejutott a BL-negyeddöntőbe. A két horvát válogatott oroszlánrészt vállalt a győzelemből, hiszen Srna gólpasszt adott a második találatnál, a Sahtar harmadik gólját pedig Eduardo lőtte.

A telt házas donyecki stadionban nagyon jó produkcióval örvendeztettük meg a szurkolóinkat. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk, ám az sem mellékes, hogy a csapattagok közül senki nem kapta meg harmadik sárga lapját, vagyis mindenki pályára léphet a negyeddöntő első mérkőzésén – mondta Srna, a csapatkapitány.

Eredmények, BL, nyolcaddöntő, visszavágók (zárójelben az első meccs végeredménye, és a visszavágó gólszerzői): Barcelona–Arsenal 3:1 (1:2, Messi 45+3., 71. (11-esből), Xavi 69., illetve Busquets (öngól) 53.), Sahtar Donyeck–Roma 3:0 (3:2, Hübschman 18., Willian 58., Eduardo 87.).