2024. október 6., vasárnap

Olasz meló Londonban?

LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA
Arséne Wenger szerint az Arsenalnak 5 százaléknyi esélye van a továbbjutásra Nem lehetetlen küldetés ledolgozni a négygólos hátrányt, de ahhoz nagy adag szerencsére is szükségünk lenne – ezek Arséne Wenger, az Arsenal edzőjének szavai, melyeket a mai, Milan elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágója előtt vetett papírra az Eurosportnak készített jegyzetében.

A francia szakember röviden kitért az angol focit sújtó hullámvölgyre is, hiszen a két manchesteri csapat BL-búcsúja után, Wenger az Arsenalnak 5, a Chelsea-nek pedig 40 százalék esélyt ad a legrangosabb európai kiírásban a nyolc közé kerülésre. Wenger szerint nemcsak az áll a háttérben, hogy Angliában csökkent a színvonal, hanem az is, hogy az utóbbi időben Olaszországban, Németországban és Franciaországban is jobban dolgoztak a szakemberek, s ennek meg is lett az eredménye. Ami a BL-nyolcaddöntőjének odavágóit illeti, az Arsenal menedzsere szerint a találkozók színvonala és a csapatoktól elvárt teljesítmény megfelelt a várakozásnak, s csak az ő együttesének, az Arsenalnak a játéka lógott ki a sorból, aminek az eredménye egy 4:0-s zakó lett. Habár a londoniak öt gólt lőttek a Tottenhamnek, s a Liverpoolt is legyőzték 2:1-re, nehéz elképzelni, hogy a jó formában levő Milan elszórakozza négygólos előnyét. Wengernek felállítási gondjai is akadtak, hiszen a Pool elleni találkozón Arteta agyrázkódást szenvedett, s a helyére beállt Abou Diabyt is le kellett cserélni sérülés miatt. Ramseynek a bokájával, Benajunnak pedig a térdével vannak gondjai.
Milánóban nem titkolják, tipikus olasz melóra készülnek, vagyis, szépen, türelmesen, nem rohanva, a négygólos előnyükből minél többet megőrizve bejussanak a nyolc közé. Massimiliano Allegri, az olasz csapat edzője nem számíthat Patóra, aki a Juventus ellen sérült meg. Az utóbbi napokban Flamini az elsőtől az utolsó percig végigdolgozta az edzéseket, de nem valószínű, hogy Londonban a kezdőcsapatban kap helyet, ellentétben Emanulesonnal és Antoninivel, míg Ambrosini eltiltás miatt biztosan nem lép pályára. A londoniak mellett szól az az adat, hogy az európai kupaporondon az Arsenal 19 hazai győzelméből 6-on az Ágyúsok négy vagy több góllal győztek, az azonban ellenük, hogy a BL-ben négygólos hátrányban pályára lépő csapat még sosem nyerte meg a párharcot, s jutott tovább. A csatárok közül az egyik oldalon Van Persie van remek formában, aki a legutóbbi 11 meccsén tízszer volt eredményes, a Milanból pedig Ibrahimović remekelt a hétvégén, aki mesterhármast ért el a Palermo ellen.
A várható kezdőcsapatok, Arsenal: Szczesney, Sagna, Vermaelen, Koscielny, Gibbs, Rosicky, Song,
Walcott, Gervinho, Chamberlain, Van Persie.
Milan: Abbiati, Abate, Mexes, Silva, Antonini, Van Bommel, Muntari, Nocerino, Emanuelson, Ibrahimović, Robinho.
A másik mai találkozón az orosz Zenit egygólos előny birtokában lép pályára a Benfica vendégeként. A portugálokra igencsak rossz hatással volt a február 15-én Szentpéterváron elszenvedett vereség. A Benfica akkor még a portugál bajnokság éllovasa volt, utána azonban kikapott a Guimarestől, döntetlent játszott az Academicával, pénteken pedig saját közönsége előtt 3:2 arányú vereséget szenvedett a Portótól, amelynek előnye immár három pont a Benficával szemben. A találkozón Garay és Aimar is megsérült, így helyettük minden bizonnyal majd Vitor és Rodrigo lép pályára. A Zenitbe a hétvégi, moszkvai CSZKA elleni 2:2-es találkozón tért vissza Malafejev, aki ma este is a kapuban áll majd. A vendégeknek Oscar Cardozóra kell majd figyelniük, aki a legutóbbi 14 találkozón 14-szer volt eredményes, a hazai védőknek pedig Kerzsakov okozhat álmatlan éjszakákat, hiszen a csatár lőtte a Zenit mindkét gólját a moszkvaiak ellen. A szerb Danko Lazović a CSZKA ellen eltörte a bal kezét, ennek ellenére elutazott Lisszabonba, ám egyelőre nem tudni, hogy pályára lép-e a nyolcaddöntő visszavágóján.
A várható kezdőcsapatok, Benfica: Artur, Emerson, Luisao, Miguel Vitor, Pereira, Javi Garcia, Witsel
Gaitan, Rodrigo, Nolito, Cardozo.
Zenit: Malafejev, Anyukov, Alves, Hubocan, Criscito, Zsrianov, Denisov, Sirokov, Faizulin, Kerzsakov, Lazović.
A mai program: Benfica–Zenit (2:3, Arena Sport3, Digisport), Arsenal–Milan (0:4, SZRTV1).
Mindkét találkozó 20.45-kor kezdődik.