2024. október 6., vasárnap

A diploma megvan, következhet a Banat!

ASZTALITENISZ
Kószó Attila bízik a győzelemben

A hétvégén Szabadkán rendezik a szerbiai férfi-Szuperliga tavaszi idényének egyik legnagyobb rangadóját: a második helyezett Spartacus a táblázat első helyén álló, nagybecskereki Banatot fogadja. Ősszel a két csapat a bánáti városban mérte össze erejét, s a színvonalas és izgalmas találkozó öt mérkőzéséből négy 3:2-es végeredménnyel ért véget.

A Banat 2:0-ra vezetett, ám a szabadkaiaknak Pető Zoltán és Lorencio Lupulescu győzelmeivel sikerült egyenlíteniük, azonban a győzelemért járó két pont Nagybecskereken maradt, ugyanis az utolsó mérkőzésen a Gordić/Petkov kettős öt játszmában nyert a Kószó Attila/Pető duó ellen. A szabadkaiak nagyon jó formában vannak, hiszen nemrég legyőzték a címvédő Crvena zvezdát, s nem mellékesen 13 forduló után Lorencio Lupulescu a liga első számú játékosa, aki 15 mérkőzéséből 14-et megnyert. A Banat elleni főpróba kiválóan sikerült, hiszen a március eleji országos bajnokságon Kószó Attila egyéniben bronzérmes lett, a férfi páros döntőjében pedig három spartacusos játékos szerepelt, s csak Bojan Crepulja volt a „kakukktojás”. A végén a Crepulja/Lupulescu páros nyert, a Kószó/Pető kettős pedig a dobogó második fokára állhatott fel.

– Nagyon bízunk a győzelemben, hiszen valamennyien jó formában vagyunk – nyilatkozta Kószó Attila. – Ami az én teljesítményemet illeti, az országoson már nagyon jól ment. Ennek az is lehet az oka, hogy január óta több időt töltök edzéssel, ugyanis decemberben sikeresen befejeztem a tanulmányaimat a Közgazdasági Egyetem kereskedelmi szakán. Az ősszel a döntő mérkőzésen párosban 2:1-re és 6:3-ra vezettünk, azonban a bánáti kettősnek sikerült fordítania. Amennyiben a szombati találkozón is a páros dönti majd el a győztest, hiszem, hogy Szabadkán maradnak a pontok, mivel Pető Zolival nagyon összeszokott kettőst alkotunk. A cél továbbra is a rájátszás, valamint a döntőbe jutás, s ha ez sikerül, akkor már karnyújtásnyira kerül az országos bajnoki cím – mondta Kószó.

A hétvégi program, férfiak: Kikinda–Crvena zvezda (szombat, 18 óra), Partizan–Stenes (szombat, 18 óra), Spartacus–Banat (szombat, 17 óra), a Vojvodina–IMT találkozó lapzárta után ért véget, a Versec–Faks mérkőzést március 19-én játsszák.

A sorrend: 1. Banat 12 győzelem/1 vereség, 2. Spartacus 11/2, 3. C. zvezda 10/3, 4. Versec 7/6, 5. Partizan 7/6, 6. Stenes 5/8, 7. Kikinda 5/8, 8. IMT 4/8, 9. Faks 3/9, 10. Vojvodina 0/13.

Nők: Versec–Dunacséb (szombat, 14 óra), Novi Sad–Flip (vasárnap, 16 óra), az Obilić–Vojvodina találkozót március 24-én 17 órai kezdettel játsszák, a Smederevo–Csóka és a Zenta–Topolya mérkőzések március 17-én 18 órától szerepelnek a programban.

A sorrend: 1. Zenta 13 győzelem/0 vereség, 2. Csóka 12/1, 3. Topolya 10/3, 4. Novi Sad 7/6, 5. Versec 6/7, 6. Flip 4/9, 7. Dunacséb 4/9, 8. Obilić 4/9, 9. Vojvodina 3/10, 10. Smederevo 2/11.