2024. október 6., vasárnap

A svájci fociért is küzd a Basel

Ranieri örömében sírt a Chievo legyőzése után - LABDARÚGÁS – BAJNOKOKLIGÁJA
Heiko Vogel csapata az idényben valamennyi idegenbeli BL-mérkőzésén eredményes volt Kilenc éven át a müncheni Bayern utánpótláscsapatait és azok játékosait, többek között Thomas Müllert, Philipp Lahmot, Holger Badstubert és Toni Kroost is edzette, ma este pedig a bajorok felnőtt együttese ellen a svájci labdarúgás legnagyobb klubsikerét érheti el Heiko Vogel, a Basel trénere.

A németországi Bad Dürkheimben született, 32 éves Vogel által vezetett csapat egygólos előnnyel lép pályára ma este Münchenben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Vogel 1998 és 2007 között dolgozott a müncheni együttes korosztályos (U10, U13, U17) csapataival, így pontosan tudja, mire számíthat a mai összecsapáson. Jó előjelnek tekintheti, hogy csapata, a Basel a BL 2011/2012-es idényében vendégként még egyszer sem veszített, s valamennyi idegenbeli találkozóján eredményes volt (a Benficának egy, a Man. Utd.-nek és az Oțelul Galaținak pedig három-három gólt lőtt). A Basel nemcsak a saját idényét igyekszik emlékezetessé tenni, hanem a svájci labdarúgás szezonját is próbálja menteni. A válogatott nem harcolta ki a részvételt az ukrán–lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon, a Neuchtel Xamaxot a csecsen üzletember, Bulat Csagajev tönkretette, s a klub megszűnt (Csagajevet a rendőrök pénzmosás, adócsalás és korrupció miatt letartóztatták, azóta börtönben van...), a genfi Servette jövője bizonytalan, mivel tíz napja az iráni tulajdonos bejelentette, hogy a klub csődközeli állapotba került, az FC Siontól pedig 36 pontot levontak a svájci bajnokságban, mivel a FIFA átigazolási szabályait megszegve hat labdarúgót szerződtetett. Összegezve: a Baselnek igencsak igyekeznie kell, ha szeretné feledtetni a svájci fociban uralkodó állapotokat... Annál is inkább, mert a müncheni Bayern mindenképpen szeretne pályára lépni a BL-döntőben május 19-én, amelyet az Allianz Arenában rendeznek majd meg. Ehhez azonban túl kell jutniuk a Baselen, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak, még akkor sem, ha az európai porondon a legutóbbi 12 hazai mérkőzéséből 11-et megnyert. Jupp Heynckes csapata – a Barcelona BL-teljesítményét utánozva – szombaton 7:1-re nyert a Hoffenheim ellen:
– A hétvégi nagyarányú győzelem lendületet adott nekünk a mai mérkőzés előtt. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk gólokat lőni, de a Basel ellen már nem lesz annyira könnyű, mint a Hoffenheim ellen volt – mondta Heynckes.
A várható kezdőcsapatok, Bayern München: Neuer, Lahm, Boateng, Badstuber, Alaba, Kroos, Schweinsteiger, Robben, Müller, Ribéry, Gomez.
Basel: Sommer, Steinhofer, Abraham, Dragović, Degen, Shaqiri, Huggel, G. Xhaka, F. Frei, Streller, A. Frei.
A mai másik találkozón a 2010-ben BL-győztes Inter az 1993-as BEK-győztes Marseille-t fogadja. A franciák egygólos előnyt szereztek az odavágón, ám az 1:0-s győzelem óta a francia bajnokságban négy vereséget szenvedtek (Brest, Toulouse és Ajaccio 0:1, Évian 0:2). Ezeken a találkozókon azonban nem lépett pályára a csapat két kulcsjátékosa, Loic Remy és Mathieu Valbuena, akik felépültek sérülésükből, s pályára lépnek ma a Giuseppe Meazza Stadionban. Az Inter pénteken a Chievo ellen vetett véget kilenc mérkőzésből álló nyeretlenségének. A győzelemnek Claudio Ranieri, a milánói csapat edzője annyira örült, hogy könnybe lábadt a szeme.
– Az érzelem a legszebb dolog. A munkám során negatív és pozitív érzelmek is érnek, s természetesen az utóbbiaknak jobban örülök. Bízok abban, hogy a szurkolóink segítségével sikerül kiharcolnunk a továbbjutást. Nem lesz könnyű bejutni a negyeddöntőbe, de megpróbáljuk, hiszen erre van esélyünk – mondta Ranieri, aki nem számíthat az eltiltását töltő Chivura, valamint a sérült Ranocchiára és Alvarezre.
A várható kezdőcsapatok, Inter: Julio Cesar, Maicon, Lucio, Samuel, Nagatomo, Zanetti, Stanković, Cambiasso, Sneijder, Milito, Forlán.
Marseille: Mandanda, Azpilicueta, Diawara, Nkoulou, Morel, Diarra, Cheyrou, Amalfitano, Valbuena, Ayew, Remy.
A mai program: Bayern München–Basel (0:1, Arena Sport3), Inter–Marseille (0:1, SZRTV1, Digisport).
Mindkét találkozó 20.45-kor kezdődik.