2024. október 6., vasárnap

Autóját adta a győzelemért

LABDARÚGÁS

A Szerb Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a belgrádi Partizan saját közönsége előtt 2:0-ra nyert az örök rivális Crvena zvezda ellen, s így bizakodva várhatja az április 6-án sorra kerülő visszavágót. A mérkőzés azonban nem az eredményről, hanem arról marad emlékezetes, hogy Aleksandar Stanojević, a Partizan edzője a találkozó után autó nélkül maradt, ugyanis azt ígérte csatárának, Prince Tagoének, ha nyer a Partizan, a ghánai játékos pedig két góllal járul hozzá a sikerhez, akkor neki ajándékozza a Renault Mégane személygépkocsiját. Mint ismeretes, Tagoe a 4. és a 48. percben is eredményes volt, a Partizan védelme pedig egyetlen egyszer sem kapitulált.

– Nagyon megtetszett neki az autóm, én pedig azt mondtam, ha két gólt lő és nyerünk, akkor átadom az autóm kulcsait – mondta Stanojević, majd mosolyogva hozzátette:

– A C. zvezdának szurkoltam, hogy egyenlítsen...

Az autót a Partizan támogatója biztosította (eddig) az edzőnek, aki azzal zárta nyilatkozatát, hogy „azt se bánom, ha autóbusszal kell közlekednem, csak nyerjen a csapat. Ennek ellenére, a jövőben nem fogok ígérgetni”.

Prince Tagoe a téli átigazolási időszakban a Hoffenheimtől érkezett kölcsönbe, s eddig kiválóan pótolta a brazil Cléót, hiszen négy mérkőzésen hat gólt lőtt.