2024. október 6., vasárnap

(Eddig) három a Zentáé

ASZTALITENISZ

A Zenta csapata ebben a felállításban az ifiknél és a felnőtteknél sem talált eddig legyőzőre (balról jobbra): Makszuti Anetta, Branislava Popov, Ivana Vejnović, Tóth Éva, Gyurcsik Aliz


Megboldogult Polyvás Józsi bácsi egyszer olyan kritikát fogalmazott meg, hogy „a Magyar Szó sportrovatába belefekszenek a zentai pingpongos lányok, s semmi mást nem lehet olvasni a lapban”. Talán részben igaza volt, de nem szabad elfelejteni, hogy a Zenta az elmúlt nyolc évben hét felnőtt országos csapatbajnoki helyezést nyert, s az utánpótlás terén sem tétlenkedtek a Tisza-parti klubban, amit az is bizonyít, hogy a 2010/2011-es idényben a lányok mezőnyében eddig három titulust gyűjtöttek be, hiszen az újonc, a serdülő és az ifjúsági országos csapatbajnokságot is a zentai lányok nyerték meg.

A hétvégén – mint arról már beszámoltunk – a Mellik Zoltán által vezetett Makszuti Anetta, Branislava Popov, Tóth Éva, Ivana Vejnović játékosokból álló együttes magabiztosan nyerte meg a Nagybecskereken megrendezett tornát. A siker azért is jelentős, mert Gyurcsik Aliz betegsége miatt a két serdülő, Popov és Vejnović kapott helyet a csapatban, akik valamennyi mérkőzésüket megnyerték, vagyis a második helyezett Csóka és a harmadik Topolya ellen is egy-egy győzelemmel járultak hozzá a sikerhez.

A női Szuperligában 14 forduló után a Zenta 14 győzelemmel az első helyen áll, s a Gyurcsik, Tóth, Makszuti, Mirković (Barlog) Brigitta együttes a bajnokság első számú esélyesének számít.

És akik azt kifogásolják, hogy miért nincs férfi pingpong Zentán, azoknak azt válaszolhatjuk, hogy van, a Zenta férfi csapata ugyanis tavalyelőtt veretlenül, 18 győzelemmel nyerte meg a II. Liga északi csoportját, ám mivel az akkori önkormányzat jelezte, egyetlen dinárral sem tudja támogatni a férfi csapatot, így az együttes nem utazott el a selejtezőre. Biztató, hogy az elmúlt 15 évet figyelembe véve, először fordult elő, hogy az ősszel indult pingpongiskolába sokkal több fiú jelentkezett, mint lány.