2024. október 6., vasárnap

Okok a bosszankodásra

Magyarország három gólt lőtt, ötöt kapott Amszterdamban – Szerbia egy ponttal tért haza Tallinnból - LABDARÚGÁS – EB-SELEJTEZŐK

A lefújás után a szerb játékosok számon kérték a bírótól, hogy miért semmisítette meg Pantelić második gólját (fotó: Beta)

A magyar és a szerb válogatott összesen egy pontot szerzett a 2012-es Európa-bajnokság kedden este lejátszott selejtezős mérkőzésein: a holland–magyar- és az észt–szerb-találkozó is adott okot a bosszankodásra.

Magyarország nem vallott szégyent, ám hiába lőtt három gólt Hollandia ellen, ez sem volt elég a pontszerzéshez. Egervári Sándor együttesében a támadó részéhez tartozó játékosok bizonyították, hogy nem véletlenül szerepelnek angol, olasz és holland klubokban: Rudolf egy és Gera két góljának köszönhetően a holland arcokon a mérkőzés egyes szakaszaiban a riadtság jelei voltak felfedezhetők. Bosszankodni azon lehet, hogy a játékvezető nem adta meg Dzsudzsák gólját, valamint azon, hogy a magyar védelem többször is azt bizonyította, hogy nem tud felnőni a csapat támadójátékához: rossz helyezkedés, laza emberfogás, s ennek az eredménye lett a két mérkőzésen kapott kilenc gól. A budapesti 0:4 után az amszterdami 5:3-as vereség előrelépésnek tekinthető, s ez a teljesítmény a moldovaiak meg a svédek ellen sokkal többre lehet elegendő, feltéve, ha a védelem is jobb játékkal rukkol elő.

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata megérdemelte volna az egy pontot.

A pénteki összecsapáshoz képest most sokkal összeszedettebben, precízebben játszottunk, rászolgáltunk volna az egy pontra. Több fordulópontja is volt a mérkőzésnek, mindjárt az első félidőben is egy, amikor a játékvezető nem adta meg a teljesen szabályos gólunkat.
A tréner szerint a mérkőzést dirigáló norvég Svein Oddvar Moen nemcsak akkor döntött rosszul, amikor a 19. percben nem adta meg Dzsudzsák gólját, mondván a magyarok csak sípszóra végezhették volna el a szabadrúgást, hanem számos esetben is hollandok javára fújt, így nem biztosított egyenlő feltételeket.
Az amszterdami összecsapáson két gólt szerzett Gera Zoltán szerint a pénteki találkozó után fejben össze tudta magát szedni a gárda:

A négy nap alatt mindenki átgondolta, hogy hol is hibáztunk. Őszintén elmondtuk egymásnak a véleményünket, a csapategységnek köszönhető ez az eredmény. Örülök a csapat teljesítményének, hogy egy ilyen zakó után sikerült feleszmélni és jó teljesítményt nyújtani. Ugyanolyan reálisan kezeljük ezt a vereséget, mint a péntekit. Ennek a két mérkőzésnek a tanulsága az, hogy az alap a védekezés, és onnantól kezdve, amennyit az ellenfél enged, azt ki kell használni támadásban. Pénteken nyíltan játszottunk, kitámadtunk és simán meg is vertek minket. Ma visszaálltunk, és így már nem volt annyira könnyű dolguk, ráadásul nekünk is megvoltak a helyzeteink – nyilatkozott Gera.
Ami a hollandokat illeti, a két gólt szerző Dirk Kuyt azt nyilatkozta, hogy egy őrült mérkőzésen vannak túl, s a Liverpool csatára elismerte, a második gólja előtt Van Nistelrooyt szerette volna játékba hozni, ám a labda lecsúszott a lábáról, szerencséjére azonban Fülöp háta mögött kötött ki.

Hollandia–Magyarország 5:3 (1:0)
Amszterdam, Amsterdam ArenA, vezette: Svein Oddvar Moen (Norvégia). Góllövők: Van Persie 13., Sneijder 60., Van Nistelrooy 72., Kuyt 78., 81., illetve Rudolf 46., Gera 50., 75.).

Hollandia: Vorm, Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Pieters (Emanuelson, 64.), N. de Jong, Van der Vaart, Kuyt (Elia, 90.), Sneijder, Afellay, Van Persie (Van Nistelrooy, 46.)
Magyarország: Fülöp, Lázár, Vanczák, Juhász, Laczkó, Gera, Pintér (Koman, 46.), Vadócz (Czvitkovics, 90.), Dzsudzsák, Rudolf, Priskin (Tököli, 74.).


Bert van Marwijk
, a holland válogatott szövetségi kapitánya:

Nem sokszor látunk ilyen mérkőzéseket, mindenki gálameccset várt tőlünk, de ez nem mindig jön össze. A második félidőben egy szerencsés góllal egyenlítettek a magyarok, majd vezettek, de szerencsére fel tudtunk állni, és nyertünk.

Azzal, hogy a magyar válogatott vereséget szenvedett, a svédek pedig legyőzték a moldovaiakat, Egervári csapata visszacsúszott a csoport harmadik helyére.

Szerbia nemzeti tizenegyének nem sikerült visszavágnia Észtországnak a Belgrádban elszenvedett 3:1-es vereségért: a két csapat tallinni találkozója 1:1-es döntetlennel ért véget. Vladimir Petrović csapata a kemény talajú pályán, hóesés közepette az első félidő vége felé megszerezte a vezetést, amit egészen a 84. percig sikerült megőriznie. Az észtek egyenlítése után mindkét csapat kitámadott, s a ráadás utolsó percében úgy tűnt, Szerbia megszerezte a három pontot, ugyanis a játékvezető gólt ítélt Pantelić lövése után. A nagy öröm azonban csak pár másodpercig tartott, mivel a partjelzővel történő beszélgetés után a sípmester felülbírálta döntését, s megsemmisítette a gólt. A döntetlen igazából senkinek nem volt jó, de nagyon rossz se, mivel a csoport másik mérkőzésén nem született gól, így a szerb, az észt, a szlovén és az észak-ír kvartettből bármelyik együttes megszerezheti a második helyet.

Észtország–Szerbia 1:1 (0:1)

Tallinn, Lilleküla Arena, vezette: Bas Nijhuis (Hollandia). Góllövők: Vasziljev 84., ill. Pantelić 39.

Szerbia: Brkić, Kolarov, Biševac, Vidić, Ivanović, Milijaš, Petrović, Jovanović (Žigić, 74.), Tošić, Ninković (Trivunović, 14.), Pantelić.
Észtország: Pareiko, Rähn, Klavan, Piroja, Kruglov, Dmitrijev, Puri (Purje, 29.), Vasziljev, Jääger, Saag (Kink, 66.), Ahjupera (Oper, 55.).

Eredmények

A csoport

Törökország–Ausztria 2:0 (Turan 28., Gönül 77.), Belgium–Azerbajdzsán 4:1 (Vertonghen 12., Simons (11-esből) 32., Chadli 45., Vossen 74., ill. Abushev 17.).

A táblázat:

1. Németo. 5 5 0 0 17:1 15

2. Belgium 6 3 1 2 14:9 10

3. Töröko. 5 3 0 2 8:6 9

4. Ausztria 5 2 1 2 9:8 7

5. Azerbajdzsán 4 1 0 3 3:13 3

6. Kazahsztán 5 0 0 5 0:14 0

A következő forduló (június 3-án): Kazahsztán–Azerbajdzsán, Belgium–Törökország.


C csoport

Észtország–Szerbia 1:1, Észak-Írország–Szlovénia 0:0.

A táblázat:

1. Olaszország 5 4 1 0 11:1 13

2. Szlovénia 6 2 2 2 7:4 8

3. Szerbia 6 2 2 2 8:9 8

4. Észtország 5 2 1 2 7:6 7

5. Észak-Írország 5 1 3 1 3:3 6

6. Feröer szigetek 5 0 1 4 3:16 1

A következő forduló: Olaszország–Észtország, Feröer szigetek–Szlovénia.


D csoport

Románia–Luxemburg 3:1 (Mutu 24., 68., Zicu 78., ill. Gerson 22.).

A táblázat:

1. Franciao. 5 4 0 1 8:1 12

2. Fehéroro. 5 2 2 1 3:1 8

3. Albánia 5 2 2 1 4:4 8

4. Bosznia-H. 4 2 1 1 6:4 7

5. Románia 5 1 2 2 5:6 5

6. Luxemburg 6 0 1 5 1:11 1

A következő forduló: Románia–Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország–Franciaország.


E csoport

Svédország–Moldova 2:1 (Lustig 30., Larsson 81., ill. Szuvorov 90.), Hollandia–Magyarország 5:3.

A táblázat:

1. Hollandia 6 6 0 0 21:5 18

2. Svédország 4 3 0 1 11:5 9

3. Magyaro. 6 3 0 3 15:13 9

4. Moldova 5 2 0 3 6:5 6

5. Finnország 4 1 0 3 10:6 3

6. San Marino 5 0 0 5 0:29 0

A következő forduló: San Marino–Finnország, Moldova–Svédország.


F csoport

Izrael–Grúzia 1:0 (Haim 59.).

A táblázat:

1. Görögo. 5 3 2 0 5:2 11

2. Izrael 6 3 1 2 8:6 10

3. Horváto. 5 3 1 1 8:2 10

4. Grúzia 6 2 3 1 4:3 9

5. Lettország 5 1 1 3 4:7 4

6. Málta 5 0 0 5 1:10 0

A következő forduló (június 4-én): Lettország–Izrael, Horvátország–Grúzia, Görögország–Málta.


I csoport

Csehország–Liechtenstein 2:0 (Baroš 3., Kadlec 70.), Litvánia–Spanyolország 1:3 (Stankevicius 57., ill. Xavi 19., Kijankas (öngól) 70., Mata 83.).

A táblázat:

1. Spanyolo. 5 5 0 0 15:5 15

2. Csehország 5 3 0 2 6:3 9

3. Skócia 4 1 1 2 4:5 4

4. Litvánia 4 1 1 2 3:6 4

5. Liechtenstein 4 0 0 4 1:10 0

A következő forduló: Liechtenstein–Litvánia.