2024. október 6., vasárnap

Az év meccse Adán

ASZTALITENISZ
Milorad Glišić, a Smederevo játékosa bízik csapata győzelmében Óriási lehetőség előtt áll az adai Mlinprodukt férfi csapata: amennyiben az I. Liga 17. fordulójában a szombaton 18 órakor kezdődő találkozón legyőzi a Smederevót, szinte biztos, hogy a 2012/2013-as idényben a Szuperligában szerepelhet.

Az adaiak dolga azonban csak papíron tűnik könnyűnek, hiszen nemcsak az ellenfél kiváló játékosai nehezítik meg a dolgukat, hanem első számú asztaliteniszezőjének, Búss Imrének a sérülése: a topolyai játékos három hete ínszalagszakadást szenvedett, s azóta prof. Galetić kezeli, s ő is készíti fel, hogy a mérkőzéseken asztalhoz állhasson.

– Búss hetente csak kétszer edz, ám ennek ellenére az újvidéki Vojvodinát mégis sikerült legyőznünk. A smederevói együttes azonban erősebb, így nagy kérdés, hogy ellenük mire lesz elég a heti két tréning. Kuzma Balázson és Kovács Zoltánon nagy teher lesz, de megpróbálunk élni a lehetőséggel. Ami az esélyeket illeti, az 60–40 a vendégek javára, s ezen még az sem változtat, hogy Adán lesz a mérkőzés, mivel a vendégek kiválósága, Nenad Đukić nagyon sokszor edzett már az adai teremben – mondta Szabó Oszkár, a Mlinprodukt elnöke, aki hozzátette, hogy minden adai és környékbeli sportrajongót várnak a színvonalasnak ígérkező találkozóra. – Már az is siker, hogy a klub a Szuperligába jutásért játszhat, s ez nemcsak az egyesület, hanem a város sikere is. Az eddigi támogatásért köszönetet mondunk a városvezetésnek, Bilicki Zoltán polgármesterrel az élen.


A vendégek közül Milorad Glišić, a liga második legjobb játékosa nyilatkozott a mérkőzés esélyeiről:

– Egyértelműen ez az év legfontosabb meccse, hiszen aki nyer, az megszerzi a második, feljutásét jelentő helyet. A véleményem szerint mi vagyunk az esélyesebbek, azonban ezt az asztalnál is bizonyítani kell majd, s biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Nenad Nikolić, a harmadik számú játékosunk az utóbbi időben egyre jobb formában van, s bízom benne, hogy ő is egy győzelemmel hozzá tud járulni a csapat sikeréhez – mondta Glišić, aki 27 mérkőzéséből 25-ször nyert, s nála jobb eredménnyel csak a zimonyi Mladost játékosa, Boris Mihailović büszkélkedhet, akinek a mérlege 29 győzelem és 1 vereség.

A táblázaton első a Požarevac, amely már bebiztosította a feljutást, a második helyen a Smederevo áll 29, harmadikon az adai Mlinprodukt 28 ponttal.