2024. október 6., vasárnap

A bennmaradás is siker!

ASZTALITENISZ – 51. CSAPAT-VB – DORTMUND – Szerbia férfiválogatottja két év múlva is az I. divízióban szerepelhet – Boros Tamara Ausztriában lesz edző
Boros Tamara Luxemburgban vagy Katarban harcolhatja ki az olimpiai részvételt (fotó: Rémy Gros)

Szerbia férfiválogatottja a legrosszabb esetben is a 16. helyen fejezi be a Dortmundban vasárnap véget érő csapat-világbajnokságot, így a Boris Vukelić vezette csapat teljesítette a célt: két év múlva is a legjobbak között szerepelhet.

Szerbia (Karakašević, Pető, Jevtović, Subotić) a 13–20. helyért lejátszott helyosztón Szlovákiát győzte le, így tegnap este Oroszország ellen a 13–16. helyért állhatott asztalhoz. Évtizedekkel korábban az akkor még Jugoszlávia néven szereplő csapat játékosai érmekkel tértek haza egy-egy világbajnokságról, ám el kell fogadnunk azt a tényt, hogy azok az idők elmúltak, így az, hogy a csapat bennmaradt az I. divízióban – figyelembe véve az ország, azon belül is a sportág helyzetét – sikernek számít.

A szerbiai női válogatott a 21–24. helyért lejátszott találkozón percek alatt győzte le azt a Törökországot, amely már a mérkőzés elején kitűzte a fehér zászlót. A törökök legjobb játékosuk, Hu Melek nélkül álltak ki, s Yildirim (311. a világranglistán), Gungor (500.) és Karahan (679.) nem okozott gondot az Erdélyi, Molnár, Todorović felállítású csapatnak: a három töröknek összesen 35 pontot sikerült szereznie. Mellik Zoltán kiválasztottjai így megőrizték esélyüket, hogy a játékosnők világranglistás helyezésüknek köszönhetően két év múlva Tokióban is az I. divízióban szerepelhessenek.

Az ITTF honlapjának nyilatkozott a horvát színekben játszó Boros Tamara. A zentai származású játékosnő elmondta, szeretne ott lenni Londonban az ötkarikás játékokon, ám tudja, hogy nagyon nehéz feladat előtt áll: utoljára az 1996-os olimpián játszott selejtezőt, azóta sorozatban háromszor a világranglistás helyezése alapján kvalifikáció nélkül indulhatott az olimpián. A 34 éves játékosnak erre két lehetősége lesz: április 10. és 14. között Luxemburgban európai, utána pedig Dohában (május 10–13.) lesz világselejtező. Boros, aki 2003-ban egyéniben bronzérmet nyert a világbajnokságon, a schwechati Werner Schlager Akadémiával a dortmundi vb-n írta alá a szerződést:

– Új kihívás ez számomra, de úgy gondolom, hogy az akadémia nagyon jó kezdés lesz, hogy edző váljon belőlem. Mint játékos, nagyon sok tapasztalatom van, de mint edző még nagyon sokat kell tanulnom, fejlődnöm, mert egészen más az asztalnál állni, mint a padon ülni és tanácsokat adni. Ha edzőként fele annyit sikerül elérnem, mint játékosként, akkor már elégedett leszek – mondta Boros, aki hozzátette, a következő idényben továbbra is a zágrábi Mladost együttesét erősíti, azonban nem tudja, hogy a válogatott mezét magára ölti-e majd, mivel a jövőben már inkább az edzősködés szerepel az első helyen. Boros vezérletével a horvátok pénteken Svédországot is legyőzték, így ma a 13–16. helyért Tajvannal játszanak, de az eredménytől függetlenül már biztosították az I. divízióban a bennmaradást.

Férfiak, negyeddöntő: Kína–Ausztria 3:0, Tajvan–Koreai Köztársaság 1:3, Japán–Szingapúr 3:1, Németország–Svédország 3:0.

A 13–24. helyért: Magyarország–Szlovénia 3:2 (Jakab–Horvat 3:0, Pattantyús–Zibrat 3:1, Kosiba–Lasan 1:3, Jakab–Zibrat 2:3, Pattantyús–Horvat 3:1).

A
13–20. helyért: Szerbia–Szlovákia 3:1 (Pető–Bardon 3:1, Karakašević–Keinath 3:2, Jevtović–Pištelj 0:3, Karakašević–Bardon 3:0), Magyarország–Oroszország 0:3 (Pattantyús–Sibajev 1:3, Kosiba–Kuzmin 1:3, Zwickl–Rubcov 2:3).

Nők, negyeddöntő
: Kína–Lengyelország 3:0, Hongkong–Hollandia 3:0, Japán–Koreai Köztársaság 2:3, a Németország–Szingapúr - később.

A 9–12. helyért: Magyarország–Észak-Korea 0:3 (Lovas–Ri Mjong 1:3, Póta–Kim 0:3, Tóth–Ri Mi 2:3). A 21–24. helyért: Szerbia–Törökország 3:0 (Molnár–Yildirim 3:0, Erdélyi–Gungor 3:0, Todorović–Karahan 3:0).