2024. október 6., vasárnap

Subotić ezüstérmes

ASZTALITENISZ

Egy érmet szereztek a szerbiai asztaliteniszezők a magyarországi Tatán megrendezett ifjúsági nemzetközi bajnokságon: a fiúk mezőnyében a második helyen kiemelt Dragan Subotić (képünkön) egyéniben egészen a döntőig menetelt, ott azonban 4:1-re veszített a torna főesélyese, a tajvani Hung Cu-Hsziang ellen.

A lányoknál Szerbia első számú csapata (Gyurcsik Aliz, Aleksandra Radonjić, Tóth Éva), valamint a Tóth/Makszuti Anetta és a Gyurcsik/Radonjić páros is negyeddöntős volt, de nem sikerült bejutniuk a legjobb négy közé. A fiú párosok versenyében a Subotić és Boris Mihailović alkotta kettős is negyeddöntős volt, ám az éremért lejátszott mérkőzésen 3:1-re veszítettek a horvát Čipin/Fučec duó ellen.

Komlušan és Mendergiš a győztesek

A hétvégén Szilbereken (Bački Brestovac) rendezték meg a serdülők TOP 24 versenyét, melynek a legjobb 12 versenyzője részt vehet a TOP 12-n. A fiúknál és a lányoknál is bánáti siker született, miután a csókai Stefan Komlušan és a törökkanizsai Suzana Mendergiš végzett az első helyen.

A végeredmény, fiúk: 1. Stefan Komlušan (Csóka), 2. Marko Popović (C. zvezda), 3. Ivor Katić (Kikinda), 4. Pavle Đurakić (Prva Petoletka – Trstenik), 5. Dejan Ocokoljić (Prva Petoletka), 6. Nikola Marinković (STAK), 7. Luka Jovičić (Mladost), 8. Đorđe Jović (Dubočica), 9. Ambrus Adrián (Rapid – Temesmiklós (Nikolinci)), 10. Milan Jovanović (Dubočica), 11. Vladimir Ilić (C. zvezda), 12. Miskolci Kristóf (Horgos).

Lányok: 1. Suzana Mendergiš (Obilić – Törökkanizsa), 2. Branislava Popov (Zenta), 3. Ivana Vejnović (Zenta), 4. Ivana Milovanović (Csóka), 5. Aleksandra Savić (Dunacséb), 6. Halász Ella (Zenta), 7. Ágoston Tamara (Zenta), 8. Ivana Kohanec (Dunacséb), 9. Gordana Zečević (Belcsény), 10. Jasmina Vujin (Flip – Nagykikinda), 11. Dani Rebeka (Dózsa – Székelykeve), 12. Bárduc Szilvia (Dózsa).

A serdülő lányok dobogósai (balról jobbra): Branislava Popov, Suzana Mendergiš, Ivana Vejnović (fotó: stkbacka.rs)

Újabb adai győzelem

A II. liga északi csoportjában az adai Mlinprodukt két fordulóval a bajnokság vége előtt őrzi veretlenségét, ugyanis a tavaszi idény rangadóján 4:1-re legyőzte a második helyezett újvidéki Panoniját.

II. liga, északi csoport, érdekesebb eredmények: Panonija–Mlinprdukt 1:4 (Čičevski–Tóth 2:3, Vučinac–Kuzma 2:3, Šiljačić–Kovács 1:3, Čičevski/Šiljačić–Kuzma/Kovács 3:2, Čičevski–Kuzma 2:3), Topolya–Zenta 0:4 (Námesztovszki Zs.–Fehér 1:3, Juhász–Halász 0:3, Faggyas–Tőke 2:3, Námesztovszki/Faggyas–Fehér/Halász 1:3), Spartacus II.–Temerin 3:4 (Takarics–Orosz 3:0, Stančević–Pető I. 2:3, Brstina–Nagyidai 1:3, Takarics/Stančević–Nagyidai/Pető 2:3, Takarics–Pető 3:0, Brstina–Orosz 3:1, Stančević–Nagyidai 0:3), Kikinda II.–Spartacus II. 2:4 (Katić–Stančević 3:1, Militar–Takarics 0:3, Novaković–Toldi 3:2, Katić/Novaković–Takarics/Toldi 1:3, Katić–Takarics 1:3, Novaković–Stančević 1:3), Zenta–Mladost (Petrőc) 4:1 (Fehér–Šramka 3:0, Tőke–Turan 0:3, Halász–Lomen 3:1, Fehér/Halász–Lomen/Turan 3:2, Fehér–Turan 3:0).

A sorrend: Mlinprodukt 15 mérkőzés/15 győzelem, 2. Panonija 16/12, 3. Topolya 16/10, 4. Zenta 16/9 stb.