2024. október 6., vasárnap

Részsikert érő győzelem

KOMMENTÁR

Fehér Gabriella, a szerbiai női asztalitenisz-válogatott tagja 11:5, 11:6, 11:6 és 11:8-ra, vagyis 4:0-ra nyert a magyarországi Lovas Petra ellen a spanyolországi Almeríában vasárnap véget ért Pro-tour versenyen.

A két játékos világranglista helyezését (Fehér 93., Lovas 52.) figyelembe véve mondhatnánk, hogy kisebb meglepetés igen, nagy szenzáció nem történt. A mérkőzés után a Magyar Távirati Iroda a következő hírt adta ki:

„A viadal honlapja szerint Póta a dél-koreai Jang Ha Eunt verte magabiztosan, szettet sem vesztve, míg Lovas a szerb színekben versenyző Fehér Gabrielától kapott ki ugyanilyen simán, négy játszmában.”

A mondatot még egyszer elolvasva kijelenthetjük, hogy Fehér győzelme egyben részsikert is ért a vajdasági magyar sportolóknak. Akik követik a magyarországi tájékoztatási eszközök beszámolóit, írásait, azok tudhatják, hogy sokszor előfordult, hogy Caba Siladji, Antonija Nadj, Monica Seles, Djula Mester, Kristijan Fris nevek jelentek meg. Ami bennem több éven át fájó nyomott hagyott, az a 2003-as olaszországi Európa-bajnokság volt, amikor Erdélyi Szilvia és Annamária párosban bronzérmesek lettek, az előbbi pedig egyéniben szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Akkor a magyarországi médiában „a szerb-montenegrói Erdélyi testvérek, Szilvia és Annamária”szerepelt, pár évvel később azonban Póta Georgina „a szerb Ana-Maria Erdeljit” verte.

Ehhez képest a szombaton kiadott MTI-hír óriási előrelépés, hiszen Fehért már nem szerbnek, hanem szerb színekben versenyző asztaliteniszezőként tünteti fel, s nem Gabrijela Feher szerepel a szövegben.

Igazán azonban csak akkor lehetünk elégedettek, vagyis akkor beszélhetünk teljes sikerről, ha legközelebb már nemcsak a Fehér, hanem a Gabriella is helyesen jelenik meg a hírben.

A siker tehát közel van. Már csak egyetlenegy l betű hiányzik. S az egy betű megfelelő helyre kerülése nem jelentene kisebb meglepetést, sem nagy szenzációt, csak azt, hogy végre mindenki megérti, elfogadja: nem 10, hanem mintegy 13 millió magyar él a földön.