2024. október 6., vasárnap

A cél: örök tehetségnek maradni

DE HOVÁ TŰNT (10. RÉSZ)

Lars Ricken – 20 évesen és 10 hónaposan a BL-győzelemért járó serleggel

Mindenkinek van egy álma. A fiatal középpályások és csatárok sem kivételek ez alól, hiszen valamennyien azt várják, hogy az edző intsen nekik, hogy készüljenek, az ő húsz percük következik. Az igazán sikeres bemutatkozás már egy gólpasszt vagy egy gólt is magába foglal. De az, hogy valakit egy Bajnokok Ligája döntőben húsz perccel a mérkőzés vége előtt küldenek pályára, s az illető tizenhat másodperccel később gólt lő, és eldönti a győztest, már olyan hihetetlenül hangzik, amely nem csoda, hogy eddig csak egy embernek sikerült.

A német Lars Ricken 1976. július 10-én született Dortmundban, s 1993-tól, vagyis 17 évesen és néhány hónaposan profi szerződést írt alá a helyi Borussia együttesével, amelynek a felnőtt csapatában 1994. március 8-án mutatkozott be. A debütáláson, amely igencsak feledhetőre sikeredett, hiszen a Borussia saját közönsége előtt 2:1-re kikapott a Stuttgarttól, Ricken még nem volt 18 éves. Ennek ellenére a dortmundi csapat az 1994/1995-ös és az 1995/1996-os idényben is megnyerte a német bajnokságot.


A világ ámult, Peruzzi bámult

A világ azonban 1997. május 28-án, a magyarországi Puhl Sándor által vezetett Bajnokok Ligája döntőjében jegyezte meg a Lars Ricken nevet. A müncheni Olimpiai Stadionban a dortmundi Borussia Lars Riedle duplájával, valamint Del Piero egy találatával 2:1-re vezetett a torinói Juventus ellen, amikor a német csapat edzője, Ottmar Hitzfeld úgy döntött, hogy a 70. percben lecseréli a svájci Stephane Chapuisat és helyére a 21 éves, 18-as mezszámmal rendelkező Rickent küldi be. A svájci lekocogott, pacsizott Rickennel, pár másodperccel később pedig a Juventus egy bedobás után elveszítette a labdát, ami egy szenzációs Andreas Möller kiugratás után Ricken elé került, aki nem sokat tétovázott, hanem mintegy 25 méterről átemelte az ötös vonalán álló, és bámuló Angelo Peruzzit.

Gyönyörű gól volt, s mivel több találat már nem született a mérkőzés végig, a dortmundi együttes 3:1-re nyert, s Bajnokok Ligája győztes lett. Az 1996/1997-es BL-idényben a döntőbeli gólja volt a negyedik találata a legrangosabb európai kupasorozatban: előtte egyszer-egyszer a csoportkörben (Steaua, 3:0), a negyeddöntőben (Auxerre, 1:0), az elődöntőben (Manchester United, 1:0) lőtt gólt. S habár sokan még mindig úgy tartják, hogy ő minden idők legfiatalabb játékosa, aki BL-döntőben gólt lőtt, ez nem igaz, ugyanis a holland Patrick Kluivert az 1994/1995-ös idényben 18 évesen és 327 naposan lőtt gólt az Ajax színeiben, szintén a torinói Juventus ellen.

Névjegy

Név: Lars Ricken

Születési hely: Dortmund (Németország)

Születési idő: 1976. július 10.

Magasság: 178 cm

Poszt: középpályás

Klubja: Borussia Dortmund (1993–2008)

Mérkőzések/gólok: 301/49

Válogatott: 16 mérkőzés/1 gól



Világbajnoki ezüstérem a kispadon ülve

Akkor úgy tűnt, hogy új világsztár van születőben: mindenki úgy beszélt Rickenről, mint a világ egyik legígéretesebb jövő előtt álló játékosáról. A sorozatos sérülések azonban közbeszóltak, így az 1998-as világbajnoki selejtezők és a 2000-es Európa-bajnokság is Ricken nélkül zajlott le. A 2000-es évek elején valamelyest sikerült visszanyernie formáját és az erőnlétére sem lehetett panasz, s 2002-ben hat góllal segítette a dortmundi csapatot az újabb bajnoki cím megszerzésében. Erre felfigyelt Rudi Völler, a német válogatott szövetségi kapitánya is, aki beválogatta Rickent a 2002-es japán–dél-koreai közös rendezésű világbajnokságra, amelyen Ricken igaz, hogy nem lépett pályára, de Németország és ő is ezüstérmes lett. A válogatottban 1997. és 2002. között 16-szor lépett pályára, s egy gólt lőtt.


A klubhűség mintapéldánya

A sikerek azonban – ismét a sérülések miatt – megint csak tiszavirág életűnek bizonyultak. 2007-ben, amikor Thomas Doll lett a dortmundi Borussia edzője, Ricken a III. ligában szereplő tartalékcsapatba került. Végül 2009. február 16-án bejelentette, hogy visszavonul. Ezt nyugodtan megtehette, hiszen akkor már több, mint fél éve – bizonyítva klubhűségét – a dortmundi Borussia Labdarúgóklubban az utánpótlás korosztályokért felelős személy munkáját végezte.

Sokan úgy kezelték és azt is írták Rickenről, hogy az örök tehetség, akinek sosem sikerült igazán kibontakoznia. Hogy erről mit gondol a ma 35 éves Ricken:

Aki ezen a véleményen van, az egy bolond. Nekem nagy előnyöm, hogy bárkinek azt mondhatom: „kérlek nézd meg a névjegyemet és a nevem mellett szereplő sikereket.” Ha ezek után bárki azt mondja, hogy egy örök tehetség maradtam, akinek nem sikerült bizonyítania, akkor a dortmundi Borussia valamennyi utánpótláskorú játékosának egyetlen egy célja kell, hogy legyen az életben: ez pedig nem más, mint, hogy egy örök tehetségként tartsák számon...


Facebook-szerelem

Ricken 2009-ben szerelmes lett a nála hat évvel fiatalabb Andrea Kaiserbe, a Sat. 1, a ZDF és a DSF sportújságírójába. A románc egy találkozás után az interneten, a Facebook közösségi portálon kezdődött, ahol Ricken ismerősnek jelölte Andreát, aki visszaigazolta az ismeretséget, amiből 2010. július 10-én, pontosan Ricken 34. születésnapján esküvő lett, amelyet a müncheni Bayerischer Hof luxusszállodában tartottak meg. Az újdonsült férj meg is jegyezte, a dátum nagyon jó, mivel így biztosan nem felejti el a házassági évfordulót…