2024. október 6., vasárnap

Hihetetlen izgalmak az utolsó fordulóban

ASZTALITENISZ
A zentai Makszuti Anetta mind a 19 mérkőzését megnyerte a Szuperligában, s a csütörtökön véget ért ifjúsági TOP 12 versenyen is első lett (fotó: Gergely József)

Az utóbbi tíz év legizgalmasabb utolsó fordulója következik a férfi- és a női Szuperligában. Ez a kijelentés még akkor is érvényes, ha a bajnoki cím majd csak később, a rájátszás döntőjében dől el.

Nagyon fontos mérkőzést rendeznek ma (szombaton) 16 órai kezdettel Törökkanizsán, ahol a vendéglátó Obilić a Versecet fogadja. A törökkanizsai csapatnak a bennmaradás miatt kell a győzelemért járó két pont, a Versec pedig a negyedik, rájátszást érő helyért harcol. Mivel az újvidéki Vojvodina legyőzte a Topolyát, így amennyiben a Versec nem nyer Törökkanizsán, a Vojvodina a negyedik.

Alsóházi rangadót játszanak Nagykikindán, ahol a Flip a Dunacsébet fogadja. A hazaiaknak a győzelem bennmaradást jelent, míg a vendégek akkor sem mehetnek biztosra, ha nyernek a bánáti csapat ellen, mert megtörténhet, hogy három együttes, a Flip, a Dunacséb és az Obilić is hat győzelemmel fejezi be az idényt, s az egymás közötti eredményt figyelembe véve a leggyengébb együttes kiesik.

A nőknél a forduló már csak akkor lett volna izgalmasabb, ha a Csóka a 15. fordulóban nem veszít a Topolya ellen, ugyanis a bánáti csapat akkor szombaton 17 órakor az éllovas, 17 forduló óta veretlen Zentát úgy fogadná, hogy egy fölényes győzelemmel megelőzheti nagy riválisát. Így azonban az alapszakasz utolsó fordulójának mérkőzését csak enyhe jóindulattal nevezhetjük rangadónak, hiszen a Csókának két veresége van, s ha le is győzné a Zentát, akkor sem tudná elkerülni a bácskai csapatot, amelynek legjobbja, Makszuti Anetta még nem talált legyőzőre a Szuperligában. A mindössze 15 éves zentai lány mind a 19 mérkőzését megnyerte, s mint mondta, bízik abban, hogy a csókai meccsen sem szakad meg a veretlenségi sorozata. A csapattársainak sincs szégyenkeznivalójuk, hiszen Gyurcsik Aliz 16 mérkőzésen 15-ször nyert, Tóth Éva pedig ugyanannyi találkozón 14 győzelmet íratott a neve mellé. Annak ellenére, hogy az első hely sorsa már eldőlt, biztos, hogy egyik csapat játékosai sem veszik majd félvállról a találkozót, hiszen a jelenlegi erőviszonyok alapján nagyon valószínű, hogy a rájátszás elődöntői után ugyanez a két csapat néz majd farkasszemet a fináléban is.

A hétvégi program, Szuperliga, nők: Flip–Dunacséb (szombat, 11 óra), Csóka–Zenta (szombat, 17 óra), Obilić–Versec (szombat, 16 óra), a Smederevo–Novi Sad 0:3 (Karanović–Tőke 0:3, Kókai–Pavlović 3:2, Milošević–Cicmil 0:3, Kókai–Tőke 0:3).

Korábban játszották: Vojvodina–Topolya 3:0 (Ilić–Tóth 3:0, Barna–Truzsinszki 3:0, Krsmanović–Márkus 3:0).

A sorrend: 1. Zenta 17 mérkőzés/17 győzelem, 2. Csóka 17/15, 3. Topolya 18/12, 4. Vojvodina 18/8, 5. Versec 17/8, 6. Novi Sad 18/8, 7. Flip 17/6, 8. Obilić 17/6, 9. Dunacséb 17/5, 10. Smederevo 18/2.

A férfiaknál három csapat, a nagybecskereki Banat, a szabadkai Spartacus és a belgrádi Crvena zvezda is 14-14 győzelmet gyűjtött a 17 forduló alatt, s amennyiben a hétvégi mérkőzéseiken is nyernek, a hármas holtversenyből a fővárosi piros-fehérek kerülnek ki győztesként, vagyis a címvédő lesz az alapszakasz győztese, a Banat a második, a Spartacus pedig a harmadik. A negyedik helyért Belgrádban nagy csata várható a Partizan és a Versec között, hiszen szombaton mindegy milyen arányban nyer, a győztes csapaté lesz a negyedik, rájátszást érő pozíció.

Férfiak: Spartacus–Vojvodina (szombat, 17 óra), Partizan–Versec (szombat, 12 óra), Banat–Kikinda és Stenes–IMT (szombat, 18 óra), Faks–Crvena zvezda (vasárnap, 14 óra).

A sorrend: 1. Banat 17 mérkőzés/14 győzelem, 2. Spartacus 17/14, 3. Crvena zvezda 17/14, 4. Versec 17/10, 5. Partizan 17/10, 6. Stenes 17/7, 7. Kikinda 17/6, 8. IMT 17/5, 9. Faks 17/5, 10. Vojvodina 17/0.

Nagynémedi és Makszuti a győztesek

A hét közepén megrendezett ifjúsági TOP 12 versenyt, amelyen az ország tizenkét legjobb ifi játékosa vett részt, a fiúknál Nagynémedi Valentin, a törökkanizsai Obilić tagja, a lányoknál pedig a zentai Makszuti Anetta nyerte meg.

A végeredmény, fiúk: 1. Nagynémedi Valentin (Obilić) 11 győzelem/0 vereség, 2. Boris Mihailović (Faks) 10 győzelem/1 vereség, 3. Bojan Pavlović (Crvena zvezda) 9/2, 4. Ilija Majstorović (Banat – Nagybecskerek) 7/4, 5. Gyuris Emil (Versec) 6/5, 6. Saša Dumnić (Obilić) 5/6, 7. Halász Krisztián (Zenta) 5/6, 8. Nikola Grbić (Versec) 5/6, 9. Stefan Komlušan (Csóka) 3/8, 10. Marko Popović (Crvena zvezda) 3/8, 11. Mihajlo Đurakić (Prva petoletka – Trstenik) 2/9, 12. Gojko Komad (Ókér) 0/11.

Lányok: 1. Makszuti Anetta (Zenta) 10 győzelem/1 vereség, 2. Aleksandra Radonjić (Csóka) 9/2, 3. Gyurcsik Aliz (Zenta) 9/2, 4. Tóth Éva (Zenta) 8/3, 5. Kormányos Zsanett (Csóka) 7/4, 6. Anelija Lupulescu (Linz – Ausztria) 6/5, 7. Truzsinszki Viktória (Topolya) 5/6, 8. Nina Vico (Flip – Nagykikinda) 4/7, 9. Anđelija Ratić (Versec) 3/8, 10. Ivana Kohanec (Dunacséb) 2/9, 11. Hajnal Dorottya (Csóka) 2/9, 12. Miona Gajić (Dunacséb) 1/10.