2024. október 6., vasárnap

Csókán is nyert a Zenta

ASZTALITENISZ
Aleksandra Radonjić mindkét egyéni mérkőzését megnyerte a Zenta ellen, de ez sem volt elég a címvédő ellen a győzelemhez

A hétvégén a férfi és a női Szuperligában is befejeződött az alapszakasz, amely után kialakult a rájátszás elődöntőjének párosítása, s a kiesők kiléte is tisztázódott.

A férfiaknál az élen álló trió, a Crvena zvezda, a Banat és a Spartacus is magabiztos gyűjtötték be a győzelemért járó két pontot, s mivel mindhárom együttes 15 győzelemmel és 3 vereséggel fejezte be az idényt, az egymás közötti eredményeket figyelembe véve a belgrádi piros-fehéreké lett az első, a bánátiaké a második, a szabadkaiaké pedig a harmadik hely.

Az elődöntőbe még a Partizan jutott be, miután könnyedén nyert a Versec ellen, amely két legjobbja, Anušić és Đan nélkül utazott el a belgrádi találkozóra.

A 18. forduló: Banat–Kikinda 3:1 (Petkov–Toševski 3:0, Gordić–Búss 3:2, Majstorović–Popov 1:3, Petkov–Búss 3:1), Stenes–IMT 2:3, Faks–C. zvezda 1:3, Partizan–Versec 3:0, Spartacus–Vojvodina 3:0 (Kószó–Mitić 3:0, Gavrilović–Starević 3:0, Pető Z.–Čabrilo 3:0).

A táblázat:

1. C. zvezda 18 15 3 33

2. Banat 18 15 3 33

3. Spartacus 18 15 3 33

4. Partizan 18 11 7 29

5. Versec 18 10 8 28

6. Stenes 18 7 11 25

7. IMT 18 6 12 24

8. Kikinda 18 6 12 24

9. Faks 18 5 13 23

10. Vojvodina18 0 18 18

A ligából az újvidéki Vojodina és a kragujevaci Faks esett ki. Az elődöntő párosítása: C. zvezda–Partizan, Banat–Spartacus.

A nőknél az utolsó forduló előtt már biztos volt, hogy a Zenta nyeri az alapszakaszt, a Csóka a második, a Topolya pedig a harmadik, így a Csóka–Zenta találkozó inkább lélektani szempontból volt fontos: a bácskaiaknak, hogy megőrizzék veretlenségüket, a bánátiaknak pedig, hogy bebizonyítsák, képesek legyőzni az utóbbi nyolc évben hét bajnoki címet begyűjtött együttest. A találkozó legjobb egyéni teljesítményét Aleksandra Radonjićnyújtotta, aki mindkét egyéni mérkőzését megnyerte, ám ez sem volt elegendő a Zenta ellen, amely Makszuti Anetta és Gyurcsik Aliz egy-egy, valamint a Gyurcsik és Mirković (Barlog) Brigitta alkototta páros győzelmének köszönhetően megnyerte a találkozót. A csókaiaknál ezúttal sem állt asztalhoz Sanja Bečejski, azonban valószínű, hogy a rájátszásban már ő is szerepet kap.

Ami a kiesőket illeti, a Smederevóhoz a Dunacséb csatlakozott, amely kikapott Nagykikindán a Fliptől, s mivel a törökkanizsai Obilić 3:2-re nyert a Versec ellen, így a negyedik hely az újvidéki Vojvodináé lett, amely az elődöntőben a Zentával találkozik.

Nők: Novi Sad–Smederevo 3:1 (Tőke–Karanović 3:0, Pavlović–Kókai 2:3, Cicmil–Milošević 3:0, Tőke–Kókai 3:0), Flip–Dunacséb 3:1, Obilić–Versec 3:2 (Golić–Turkoanje 3:0, Vignjević–Radak 0:3, Mendergiš–Ratić 3:1, Golić–Radak 0:3, Mendergiš/Vignjević–Ratić/Turkoanje 3:1), Csóka–Zenta 2:3 (Radonjić–Tóth É. 3:1, Kormányos–Makszuti 1:3, Hajnal–Gyurcsik 1:3, Radonjić–Makszuti 3:2, Kormányos/Nikolić–Gyurcsik/Mirković 2:3). Korábban játszották: Vojvodina–Topolya 3:0.

A táblázat:

1. Zenta 18 18 0 36

2. Csóka 18 15 3 33

3. Topolya 18 12 6 30

4. Vojvodina 18 8 10 26

5. Versec 18 8 10 26

6. Novi Sad 18 8 10 26

7. Flip 18 7 11 25

8. Obilić 18 7 11 25

9. Dunacséb 18 5 13 22

10. Smederevo 18 2 15 19

A ligából a Smederevo és a Dunacséb esett ki. Az elődöntőben: Zenta–Vojvodina, Csóka–Topolya. A döntőbe jutáshoz két győzelem kell. Amennyiben a második mérkőzés után 1:1 az eredmény, úgy a harmadik mérkőzést az alapszakasz során előrébb végzett együttes otthonában rendezik.