Mindössze tizenhat válogatottbeli mérkőzésen szerepelni, ezeken hét gólt lőni, ebből hatot a világbajnokságon, aminek jutalma a gólkirályi cím és egy bronzérem – mi ez, ha nem egy tündérmese? Természetesen az, s még maga a mese „főszereplője” is egyezik ezzel.
Salvatore „Toto” Schillaci 1964. december 1-jén született Palermóban egy nagyon szegény családban, s az Amat Palermo csapatában kezdte pályafutását. Tizennyolc évesen a Messina csapatába szerződött, s az 1988/1989-es idényben a Serie B-ben 35 mérkőzésen 23 gólt lőtt, ami azonnal felkeltette a Juventus akkori edzőjének, Dino Zoffnak az érdeklődését. A torinói vezetőség nem habozott, azonnal szerződtették a sokszor borostásan pályára lépő labdarúgót, aki ezt a bizalmat az első Serie A-s szezonjában 30 találkozón 15 góllal hálálta meg, a Juventus pedig abban az idényben megnyerte az Olasz és az UEFA Kupát is. Mivel közelgett a világbajnokság, amelynek a házigazdája Olaszország volt, az idény végi teljesítményének köszönhetően, Schillaci bekerült az olasz válogatottba, amelynek színeiben 1990. március 1-jén Svájc ellen mutatkozott be. Sokan furcsállták és kritizálták is Azeglio Vicinit, az olasz válogatott szövetségi kapitányát, hogy mit keres Schillaci a nemzeti együttesben, hiszen úgysem lesz helye a csapatban, mivel azt senki nem gondolta komolyan, hogy a Roberto Baggio, Gianluca Vialli és Roberto Mancini alkotta trióból bárki is Toto miatt szorul majd ki a csapatból. Pedig pontosan ez történt, igaz nem azonnal, hanem szépen fokozatosan. Schillaci az első találkozón Ausztria ellen csereként lépett pályára a 76. percben Andrea Carnevale helyett, s két perccel később győztes gólt szerzett. Az USA elleni mérkőzésen még csere volt, ám Csehszlovákia ellen már Baggio mellett az ő neve szerepelt a kezdőcsapat csatársorában, s mindketten gólt szereztek. A nyolcaddöntőben Uruguay ellen végigjátszotta a mérkőzést és az olaszok vezetőgólját is ő szerezte.
Az írek elleni negyeddöntőben a 38. percben lőtt gólt, amivel csapata bejutott a legjobb négy közé, ahol ismét betalált Argentína ellen, de a gauchók a 11-esek biztosabb értékesítésével legyőzték az olaszokat. A bronzéremért lejátszott mérkőzésen megint a Baggio–Schillaci kettős kapott lehetőséget, s az előbbi a 71., az utóbbi pedig 11-esből a 86. percben lőtt gólt, ami Olaszországnak harmadik helyet, Salvatore Schillacinak pedig gólkirályi címet ért.
A világbajnokság utáni olasz bajnokságban 29 mérkőzésen már csak ötször volt eredményes, utána pedig 31 találkozón 6 gólt lőtt. A Juventus vezetősége ezt gyorsan megelégelte, s eladta az Internek, amelynek színeiben az első idényben 21-szer lépett pályára, s 6 gólt íratott a neve mellé, a következő szezonban pedig 9 találkozón hatszor volt eredményes.
Az olasz bajnokságban a Juventusszal egy negyedik (1989/1990), egy hetedik (1990/1991) és egy második (1991/1992), az Interrel pedig egy második (1992/1993) és egy tizenharmadik (1993/1994) helyet szerzett.
1994-ben elhagyta Olaszországot, s Japán próbált meg új „életet” kezdeni. A J-League-ben a Júbilo Iwata együttesében három év alatt 56 gólt lőtt, s az utolsó idényében (1996/1997) volt a klub a legsikeresebb, amikor megnyerték a ligát és a kupában másodikok lettek. Ekkor azonban már nem Schillaci vitte a vállán a csapatot, mivel mindössze három mérkőzésen szerepelt, s egyszer talált be az ellenfél kapujába.
A maffiafőnök
Játékos pályafutása befejezése után visszatért Szicíliára, labdarúgó-akadémiát alapított, majd a palermói városvezetésben tanácsos volt. Egy időben szerepelt a Survivor című túlélő show olaszországi változatában, 2002-ben pedig egy ír sörreklámban bukkant fel.
Amikor a pályafutásáról, sikereiről kérdezték röviden és tömören válaszolt:
– Bárhová utazok a világban, az emberek felismernek, tudják ki vagyok. Minden sportolónak, aki bekerül a válogatottba, a nemzeti csapatban kell maradandót alkotnia, s mindent megtennie, hogy minél jobb eredményt érjen el a válogatott színeiben, mert az megváltoztathatja az életét. Ez én esetemben is így történt.
Ez év április elején közölték az olasz újságok a hírt, hogy Salvatore „Toto” Schillaci maffiózót alakít egy olasz televíziós sorozatban. A 46 éves ex-csatár, aki az olaszországi tornán hat góllal bizonyult a legeredményesebbnek, saját bevallása szerint színészbálványától, az amerikai Robert De Nirótól igyekezett ellesni trükköket.
Az egykori labdarúgó általában napszemüvegben és kifogástalan öltönyben felbukkanó, messinai maffiafőnököt alakít.
– Voltak olyan jelenetek, amelyekben szicíliai dialektusban kellett beszélni, azt hiszem, egészen jól elhadováltam – mondta Schillaci. Már korábban is játszott filmben.
A szerep nem áll távol tőle, hiszen 2008-ban egy palermói maffiaperben a vád tanújaként idézték be, mert állítólag Schillaci védelmet kért az egyik klántól a sportlétesítménye elleni betörések és rongálások miatt. A futballista azonban nem volt hajlandó vallomást tenni, de ezt megúszta egy 200 eurós büntetéssel.
Egy biztos, ha a filmvásznon is olyan jól és pontosan lő majd, mint tette azt a focipályákon, akkor a sorozat nagy sikerre számíthat...
Névjegy
Név: Salvatore Schillaci
Születési dátum: 1964. december 1.
Születési hely: Palermo
Poszt: csatár
Klubjai: Messina (1982–1989), Juventus (1989–1992), Inter (1992–1994), Júbilo Iwata (1994–1997)
Mérkőzések/gólok: 417/154
Válogatott: 16 mérkőzés/7 gól
Legnagyobb sikerei: vb-gólkirály (1990), vb-bronzérmes (1990), olasz bajnokságban második (1991/1992 és 1992/1993), UEFA Kupagyőztes (1989), Olasz Kupagyőztes (1989)
