2024. október 6., vasárnap

Drámai zentai győzelem

ASZTALITENISZ

A Mirković Brigitta/Gyurcsik Aliz páros döntötte el a találkozót

Annak ellenére, hogy az első három egyéni mérkőzés után 2:1-es hátrányban volt, a címvédő Zenta vendéglátóként 3:2-re nyert a Csóka ellen a női Szuperliga döntőjének első mérkőzésén.

A két edző, Mellik Zoltán és Kormányos László is változtatott az idényben legtöbbször asztalhoz állt csapaton: a Zenta edzője Tóth Éva helyett Mirković (szül. Barlog) Brigittát, a bánáti csapat trénere pedig az utolsó pillanatban meggondolta magát, s Hajnal Dorottya helyett Sanja Bečejskit jelölte a kezdőcsapatba.

Sokáig úgy tűnt, a változtatás csókaiaknak felelt meg jobban, mivel az első egyéni találkozón Aleksandra Radonjićhibátlanul játszotta le mindhárom szettet, míg Makszuti Anetta szokásától eltérően keveset támadott, így a Csóka nagyon gyorsan 1:0-s vezetésre tett szert. A második mérkőzésen Mirković Brigitta türelmes volt a védő Kormányos Zsanett ellen, kivárta a megfelelő labdát, amit aztán vagy megpörgetett, utána pedig várta az ellenfél hibáját, ami az első, a második és a negyedik szettben be is következett, így a Zenta egyenlített. A harmadik találkozón Sanja Bečejski bizonyította, hogy a tapasztalat nagyon sokat számít, s két játszmát is különbségre nyert meg Gyurcsik ellen, így a Csóka 2:1-es előnyhöz jutott. A negyedik mérkőzés első két játszmájában Makszuti bizonyította, hogy nem véletlenül ő a Zenta első számú játékosa, hiszen 11:0-ra és 11:6-ra nyert, utána azonban elszórakozta a következő két szettet. Az ötödikben 0:3-mal kezdett, de aztán sorozatban nyert öt pontot, s magabiztosan nyerte meg a játszmát, így a Zenta másodszor is egyenlített.

A mindent eldöntő párost a hazaiak kezdték jobban, 1:0-ra vezettek, a vendégek egyenlítettek, utána azonban mindkét szoros játszmát is a zentaiak nyerték, így ebben az idényben a 21. mérkőzésüket nyerték meg.

A második mérkőzést pénteken 19 órai kezdettel a csókai Jovan Popović Általános Iskola tornatermében játsszák. Ha a Csóka nyer bármilyen arányban, úgy van harmadik mérkőzés, amelyet Zentán játszanak vasárnap 18 órától. Ha a zentaiak Csókán is megőrzik veretlenségüket, úgy az utóbbi kilenc évben nyolcadszor lesznek Szerbia bajnokai.

Női Szuperliga, döntő, első mérkőzés: Zenta–Csóka 3:2 (Makszuti–Radonjić 0:3, Mirković–Kormányos 3:1, Gyurcsik–Bečejski 0:3, Makszuti–Kormányos 3:2, Gyurcsik/Mirković–Radonjić/Bečejski 3:1).