2024. október 6., vasárnap

Bajnoki címmel jubiláltak

ASZTALITENISZ – ADA
Feljutással ünnepelnék a klub fennállásának 40. évfordulóját: Jankovics Sándor, Mészáros Hunor, Kuzma Balázs, Tóth Péter és Bilicki Lénárd sportigazgató

A 2010/2011-es idényben az adai Mlinprodukt férfi csapata veretlenül lett első a II. Liga északi csoportjában. Adán a klub 40 éves fennállását ünnepelik az idén, s a jubileumot az I. Ligába való jutás szeretnék még emlékezetesebbé tenni.

A csapat (Kovács Zoltán, Kuzma Balázs, Mészáros Hunor, Tóth Péter, edző: Mészáros György) a II. ligában 18 mérkőzésen ugyanennyi győzelmet jegyzett, s május 28-án és 29-én az újvidéki selejtezőtornán próbálja majd meg kiharcolni, hogy ősztől magasabb osztályban szerepeljen.

A csapattagok az idén kitettek magukért, megfelelő, mondhatnám profi módon álltak hozzá a feladatokhoz. Júliustól maximálisan végigedzették az idényt, aminek meg is lett az eredménye. Adán kezdtük a felkészülést az újvidéki Vojvodinával, aztán három hétig Erdélyben edzőtáboroztunk. Külön kiemelném Kuzma Balázs teljesítményét, aki valamennyi találkozón hozta a tőle elvárt eredményt. Az újvidéki tornán nyolc csapat, a belgrádi, a niši, a vajdasági és a koszovói régió két-két csapata selejtezik majd, s az első kettő indulhat őszre az I. Ligában. Az erőviszonyokat figyelembe véve a Požarevac és a kragujevac Radnički, valamint az adai együttes között dől majd el a feljutás, s nagyon bízunk benne, hogy sikerül elcsípnünk a második helyet – mondta Szabó Oszkár, a klub elnöke. Az adai klub még az idény elején összefogott a Csókával és a belgrádi Crvena zvezdával. A három klub közös edzéseket tartott, s a siker nem maradt el: a csókaiak női és a belgrádiak férfi csapata is bejutott a Szuperliga döntőjébe. Ebben nagy szerepe volt Kormányos Lászlónak, aki vezette az edzéseket, s az adai klub sikereihez hozzájárult Jankovics Sándor is, egykori kiváló asztaliteniszező, aki éveken át Németországban légióskodott. Ami az utánpótlást illeti, Mészáros Hunor a serdülők között a szerbiai élvonalhoz tartozik: a nemzetközi és hazai versenyeken szerzett érmekkel folyamatosan öregbíti az adai klub hírnevét. Az eredmények magukért beszélnek, de a klubban gondok is vannak.

Sajnos már négy éve süpped a terem, s a helyzet egyre rosszabb. Úgy néz ki, hogy ezt egy teljes teremfelújítással sikerül megállítanunk, mert, ha nem teszünk valamit, egy év múlva a falak is ránk dőlnek. Több helyen is pályáztunk, s nagyon bízok benne, hogy helyi, tartományi és országos szintű támogatásban is részesülünk majd, s az új idényt már úgy kezdjük, hogy ezeket a gondokat magunk mögött tudhatjuk – nyilatkozta Bilicki Lénárd, a klub sportigazgatója.

Az adai klub hosszabb távú céljai között szerepel egy, szeptembertől indulóasztalitenisz iskolát indítsanak, amely vezetésére még keresik a megfelelő személyt. Jelenleg mintegy 20 játékos jár edzésekre, de a vezetőség célja, hogy a felújított teremben egész nap pattogjon a kaucsuklabda, s néhány éven belül fiú és lány utánpótláscsapata is legyen a klubnak.