2024. október 6., vasárnap

Sikeres idénykezdés

KAJAK-KENU
A Fenyvesi Janka/Bartha Éva páros

Március eleje óta Fehér Csaba edző vezetésével a Tiszán edzenek a Tiszavirág Kajak-kenu Klub tagjai. A tréner szerint az elmúlt évek egyik legjobb felkészülésén vannak túl, s ezt az eredmények is alátámasztják. Az első komoly megmérettetés a Szeged-Démász Kupa volt, amely nagy élmény volt a fiataloknak, hiszen élőben láthattak világbajnoki és olimpiai érmeseket, s egy olyan pályán versenyezhettek, amelyet a világ legjobb pályái között tartanak számon. A versenyen Bartha Éva és Fenyvesi Abigél ezüst-, Fenyvesi Janka pedig bronzérmes lett, s rajtuk kívül Marko Subotić, Kecskés Balázs és Cakó Sarolta is dobogóra állhatott.

A szegedi torna kiválóan sikerült, s meghívásunk bizonyította, hogy folytatódik a szegedi és a zentai klub együttműködése – mondta Fehér, akinek a tanítványai április végén Palánkán a Szerbiai Kupán vettek részt, amelyen a Cakó Sarolta és a magyarkanizsai Bognár Anna összetételű kettős egy harmadik és egy negyedik helyet szerzett.

Május 7-én a székvárosban egy igencsak fontos és színvonalas versenyen, az Újvidék Kupán a zentai fiatal kajakosok kitettek magukért: a 200 méteres kör alakú pályán Fenyvesi Abigél egy második és egy ötödik helyet szerzett, Kecskés Balázs, aki – csakúgy, mint Fenyvesi, a tőle egy évvel idősebbek között versenyzett – a döntőbe került és nyolcadik lett (200 m). Fenyvesi Janka a dobogó második fokára állhatott, Bartha Éva és Fenyvesi Ákos bronzérmes lett, Bartha Éva/Fenyvesi Janka pedig 200 méteren két hajóhosszal nyertek a második helyezett kettős előtt, Bartha Bence/Kaszás Ákos az ötödikek lettek, Kaszás egyéniben negyedikként, Cakó Szabolcs nyolcadikként ért célba. A klub 20 egyesületből a hetedik helyen végzett, ami azért kiváló eredmény, mert felnőtt versenyző nélkül, csak az utánpótlásra támaszkodva sikerült az élcsoportban végezniük.

A héten a Belgrád Kupa elnevezésű versenyre készülnek a zentaiak, amelyet május 29-én rendeznek a fővárosban, utána pedig június 12-én a minikajak első fordulójában próbálnak meg minél jobb teljesítményt nyújtani.

A klubban május közepén elkezdődött a kajakiskola. Aki kedvet kapott a kajakozásra, minden nap 8 és 9.30, valamint 13 és 16.30 között jelentkezhet a Tiszavirág hajón. Bővebb információ a 060/14-54-877-es telefonszámon kapható.