2024. október 6., vasárnap

Nemcsak sikerekből áll az élet

ASZTALITENISZ
A Zenta Asztaliteniszklub tagjai és az önkormányzat képviselői

Zenta város elöljárói, Širková Anikó polgármester asszony, Csízik Károly alpolgármester, Rácz Szabó László kkt-elnök és Berze József kkt-alelnök csütörtökön a városházán fogadták Tóth Horti Gábort, a Zenta Asztaliteniszklub elnökét, Mellik Zoltánt, az egyesület edzőjét és a négy játékost (Gyurcsik Aliz, Makszuti Anetta, Mirković (szül. Barlog) Brigitta, Tóth Éva), akik májusban megnyerték a női Szuperligát. A klub tizedik bajnoki címét gyűjtötte be, s a 2010/2011-es idényben a nőknél az összes csapatbajnokságot (újonc, serdülő, ifjúsági, felnőtt) megnyerték, amire még nem volt példa Szerbiában.

A polgármester asszony gratulált a klub tagjainak, s kiemelte, hogy óriási dolognak számít, hogy egy egyesület az elmúlt kilenc évben nyolc csapatbajnoki titulust gyűjtött be, ami egyben azt is jelenti, hogy a klubban folyamatos az utánpótlásképzés. Rácz Szabó kiemelte, hogy lassan oda jutunk, hogy a Zenta ellen már senkinek nem lesz kedve játszani, mivel a bácskai lányok ellen nem sokaknak van esélyük, így megtörténhet, ha valaki meglátja, hogy zentai lesz az ellenfele, akkor fogja magát, lekezel vele, és összecsomagol. Csízik fontosnak tartja, hogy a fiatalok fejlődése továbbra is ilyen ütemben folytatódjon, s egyszer, ha eligazolnak a Zentából, külföldön is minél sikeresebbek legyenek, Berze pedig megemlítette, hogy a régi Jugoszláviában, ha valaki meghallotta, hogy Zenta, egyből a birkózás és az asztalitenisz jutott eszébe, s nincs ez másképpen ma sem.

– A Szuperligában győztes csapatból ketten, Gyurcsik és Makszuti, a serdülők közül pedig Ivana Vejnović és Branislava Popov tagjai az utánpótlás-válogatottnak, amely júliusban a kazanyi Európa-bajnokságon vesz majd részt. Szeretnék köszönetet mondani az önkormányzatnak, amely a legnagyobb támogatónk, nélkülük nem juthattunk volna oda, ahol most tartunk – mondta Mellik Zoltán, aki azt is elárulta, hogy kitart a „győztes csapaton ne változtass” mottó mellett, vagyis a Zenta az új idényben is a fent említett négy játékossal próbálja megvédeni a címét.

– A sikerek mögött sajnos keserves napok is vannak: a klubban egész nap edzések vannak, de csak egy fizetett edzőnk van, s nagyon jó lenne, ha még egy trénert tudna fizetni az önkormányzat, hogy a győzelmek a jövőben se maradjanak el. A jó hír, hogy sikerült egy kombit rendeznünk az utazásokra, azonban most ott tartunk, hogy nincs pénzünk a javítását kifizetni. Sokan nem tudják, de a Zentának van férficsapata is, amely két éve veretlenül volt első a II. ligában, de mivel akkor semmilyen anyagi támogatást nem kaptunk az önkormányzattól, így a csapat el sem utazott a feljutásért megrendezett selejtezőre. A második lányegyüttesünk második lett az I. ligában, de mivel a szabályzatban az szerepel, hogy egy klub nem indíthat két csapatot ugyanabban a versenyfokozatban, így a legjobbakat kénytelenek vagyunk kölcsönadni, hogy a Szuperligában szerepeljenek, s ne torpanjanak meg a fejlődésben. Ami az önkormányzat támogatását illeti, elégedettek vagyunk, s azt szeretnénk kérni, hogy segítsenek abban, hogy a klub kapjon egy főszponzort. Ez ügyben mi már tettünk lépéseket, s a kérelmünket eljuttattuk a Vajdasági Fejlesztési Bankhoz – nyilatkozta Tóth Horti, a klub elnöke.

A klub tagjai desszertet és három ígéretet kaptak: az első, hogy az önkormányzat nemsokára pénzbeli jutalommal is igyekszik köszönetet mondani a város hírnevének öregbítéséért, a második, hogy a város vezetősége anyagilag hozzájárul majd a kombi szerelésének a költségeihez és az üzembe helyezéséhez, a harmadik pedig, hogy a főtámogató meggyőzésében is besegítenek.