Faragó Attila a drámaírás után a pénzügyi világ felé fordult
Az újvidéki származású Faragó Attilát a sporthoz és a színházhoz közel állók is ismerik. Az előbbiek onnan, hogy ő a Híd Akvizíciós Zrt. vezérigazgatója, amely ebben az évben előbb a Vasas, majd a nyíregyházi Spartacus Labdarúgóklubnak is a tulajdonosa lett. Az utóbbiak pedig még onnan, hogy A nyomorék (Drámák és hangjátékok) című kötetét 2007-ben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adta ki – színjátékát az Újvidéki Színházban mutatták be A Lappangó címmel, az előadás a magyarországi Merő Béla rendezésében bekerült a Sterija Játékok műsorába 1993-ban. Ezt az előadást az anyaországi nézők is láthatták (Budapest, Nyíregyháza, Békéscsaba), s a székvárosi színház ezzel a produkcióval vett részt a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiválján, Kisvárdán.
Amikor 1991-ben elhagyta Újvidéket, s Szegedre, majd 2000-ben Budapestre költözött, a legmerészebb álmában megfordult-e az, hogy egyszer egy százéves klubnak a tulajdonosa lesz?
– Soha! Az tény, hogy a focit mindig is szerettem nézni, de azért nem ennyire, vagy nem ilyen formában.
Miért a magyar labdarúgás, miért a Vasas és miért a nyíregyházi Spartacus?
– Alapvetően azért, mert most van olyan történelmi helyzet, amikor végre egy kormány a labdarúgást ténylegesen hajlandó támogatni, ténylegesen hajlandó támogatni a magyar fiatal focistákat, ergo innentől kezdve már üzlet is van, és üzleti lehetőség is van, hiszen Európában a labdarúgás azonkívül, hogy tömegsport és nagyon markáns szórakoztatás, üzlet is.
...és kemény üzlet.
– Igen. Ahhoz, hogy a magyar labdarúgás felnőjön az európai futballhoz, kell egyfajta központi akarat is, ez most megvan, nyilván ebből kifolyólag látunk mi is lehetőséget az üzletben. Azért a Vasas, mert az év elején, abban a pillatatban ez volt az egyedüli eladó klub, illetve mivel jelen pillanatban többnyire cégekkel és azoknak az újraszervezésével foglalkozunk, ez kihívás is volt a számunkra.
És a Spartacus?
– A másik együttes, ami eladó volt... Fontos azonban megemlíteni, hogy a Spartacus másodosztályban játszó, nagyon erős csapat, egy közel 10 ezres állandó nézőszámmal, és egy nagyon jó stadionnal, mi abban látjuk a következő kiugrási pontot. A cél, hogy a csapat a legjobbak között versenyezzen.
Nem volt-e túl kockázatos most, a gazdasági válság után megvenni a Vasast?
– Jelképes összeget fizettünk a klubért, de kötelezettségeket vállaltunk az üzemeltetésre, és pont a megváltozott gazdasági környezet miatt nem látjuk a túl kockázatos voltát a labdarúgásnak.
Gondolom, a Vasas idénykezdésével a tulajdonos sem elégedett, hiszen a bajnokságban három vereséggel rajtolt a csapat. Lesz változás?
– Biztos, hogy lesz. Két alapvető gond van, az egyik az, hogy szinte a teljes csapat megváltozott, sokan elmentek, ez koncepció is volt a részünkről, egész egyszerűen azért, mert volt egy elképzelés, s ehhez tartottuk magunkat, s így építettük fel a jelenlegi csapatot. A játékosoknak még nem volt idejük megismerni egymást, másrészről az edzettségi szint még nem megfelelő, hiszen volt olyan játékos is, aki 4-5 hétig nem is edzett.
Gondolom, ebbe az elképzelésbe beletartozik a Vasas Akadémia is. Egy olyan forgatókönyv is megtörténhet, mint az MTK-val, hogy jönnek a fiatal akadémisták és a Vasas kiesik az első osztályból?
– Biztosan nem, hiszen a kezdőcsapatot tapasztalt játékosok, hazaiak és légiósok alkotják. Az egy dolog, hogy Simek és Farkas még nem tud játszani egészségügyi okokból, illetve ne felejtsük el Šimićet és Honmát, akik jó játékosok, csak még nincs meg a kellő összhang közöttük.
Megvásárolták a Vasast, a Spartacust. Van-e következő?
– Nincs, ezzel mi most jól elvagyunk. Amiről kevesen beszélnek, hogy a Vasasban szerepel hét-nyolc utánpótlás-válogatott játékos: ők alkotják majd a jövő csapatát, csak ezt még ki kell várni.
A sportnak, azon belül is a labdarúgásnak köszönhetően az országhatárok könnyebben áthidalhatók. Mivel Ön újvidéki, terveznek-e kapcsolatot kialakítani a szerbiai klubokkal?
– Az utánpótlás szempontjából mindenképpen. A következő lépés az akadémiák, a fiatal tehetségek nevelésének a támogatása, azaz szerződéseket kívánunk kötni Vajdaságban is utánpótlásközpontokkal. Klubokat még nem mondanék, vannak elképzelések, ezeken most dolgozunk.
Más téma, más világ. Újvidéken és Szegeden is foglalkozott irodalommal, drámaírással, utána azonban a pénzügyi élet felé fordult.
– Igazából egzisztenciális, megélhetési okokból evez az ember más vizekre.
Van-e hasonlóság Artúr, A lappangó című színdarab főhőse és Faragó Attila között?
– Biztosan van, hiszen minden szereplő valahol az írónak egy darabkája... Ez jó kérdés, ilyen gyorsan nem is tudok rá válaszolni, majd elolvasom még egyszer a drámámat...
Gerold László recenziójában olvastam, hogy „a darab írójára is vonatkozhat a mű címe, ő is lappangva mutatkozik meg, jelen van, de még nem saját igaz, teljes valójában”.
– Szépen lassan, ahogy Gerold írta is, megmutatkoztam, de hozzátenném, még mindig vannak konkrét terveim.
Barácius Zoltánnak a Hét Napban megjelent írásában a következő olvasható: „Ha most sikerülne találkozni régi „harcostársam”, Faragó Árpád gyermekével, Attilával, megkérdezném tőle: érdemes volt-e?” Érdemes volt-e Újvidéket otthagyni Szegedért és Budapestért?
– Én azt gondolom, hogy ez nem igazán otthagyás volt, hanem egy út, ami lehet, hogy majd egyszer vissza is visz, hiszen a mai világra jellemző körforgásban minden elképzelhető. Megismerni más környezetet, más városokat, más világokat mindenképpen megéri, és bejárni egy utat, ez már önmagában egy élménnyel kell, hogy felérjen.
Az egzisztenciális részt félretéve, érdemes volt az irodalmat felcserélni a pénzügyi valósággal?
– Nem beszélhetek egyértelmű félretevésről, hanem csak átmenetiről...
Színházba jár?
– Természetesen, és még az sem kizárt, hogy egyszer írni fogok, téma az most már rengeteg van.
Azt tudom, hogy fiatalon nem került testközelbe a sporttal. Most ez változott-e valamit, van-e valamilyen sportolási lehetőség?
– Egy kis futással és tornázással próbálom „karbantartani” magamat.
Hogy lesz egy drámaíróból gazdasági cég vezérigazgatója?
– Mindenhol, mindkét világban jó meséket kell kitalálni...
