2024. október 6., vasárnap

Bašić visszaült a Split kispadjára

FOCICRONIKA

Ivan Katalinić már nem a Split edzője


Az előző idényben sokáig az akkor még újonc Split sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a kikötőváros másik csapata, a Hajduk. Az idén azonban minden megváltozott, azt is mondhatnánk, hogy minden a megfelelő erőviszonyok szerint alakul, ugyanis négy forduló után a Hajduk a harmadik, a Split pedig csak a tizedik helyen áll. A Split az európai kupaporondon is bemutatkozott a szlovén Domžale és az angol Fulham ellen: az előbbit kettős győzelemmel (2:1, 3:1) búcsúztatta, az utóbbi ellen pedig egy gól nélküli döntetlen után 2:0-s vereséget szenvedett a visszavágón. Az Európa-ligában való szereplésnek azonban az volt az ára, hogy a spliti csapat négy forduló alatt csak egy pontot gyűjtött, amit a klub igazgatóbizottsága nem nézett jó szemmel, s leváltották az edzőt, Ivan Katalinićet. A helyére az a Tonči Bašić ült, aki a negyedik ligából az elsőbe juttatta a csapatot, s tavaly pont Katalinićnek „adta át” a helyét.

A Dinamo továbbra is százszázalékos, és a Karlovac elleni 5:0-s győzelemmel hangolt a svéd Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtezős mérkőzésre, amelyet szerdán rendeznek meg Horvátország fővárosában.
A 4. forduló eredményei: Inter-Zaprešić–Šibenik 2:0, Zagreb–Lučko 1:0, Zadar–Lokomotiva 0:3, Rijeka–Varaždin 2:0, Istra 1961–Hajduk 0:3, Split–Eszék 2:2, Dinamo–Karlovac 5:0, Cibalia–Slaven Belupo 1:4.
A sorrend: 1. Dinamo 12, 2. Lokomotiva 10, 3. Hajduk 9, 4. Eszék 8, 5. Slaven Belupo 7, 6. Rijeka 7, 7. Inter-Zaprešić 7, 8. Zadar 7, 9. Zagreb 6, 10. Split 5, 11. Istra 1961 3, 12. Šibenik 3, 13. Cibalia 3, 14. Karlovac 3, 15. Lučko 1, 16. Varaždin 0 pont.
A következő forduló (augusztus 19-én és 20-án): Lokomotiva–Rijeka, Slaven Belupo–Inter-Zaprešić, Karlovac–Cibalia, Eszék–Dinamo, Lučko–Split, Hajduk–Zagreb, Varaždin–Istra 1961, Šibenik–Zadar.