2024. október 6., vasárnap

Érmek helyett olimpiai kvóták

KAJAK-KENU VB – SZEGED
Négy napig járunk ilyenkor a föld felett, annyira kivételes hangulata van a Maty-éri pályának – mondta Kovács Katalin a magyar válogatott sajtótájékoztatóján (fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

A szerda délután megrendezett parakenufutamokkal és a tegnap esti, Dóm téren megtartott látványos megnyitóval hivatalosan is elkezdődött a szegedi kajak-kenu világbajnokság, amely egyben olimpiai válogató is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozata szerint 1000 m-en férfi K-1-es, K-2-es, K-4-es, valamint C-1-es és C-2-es versenyeket rendeznek – azaz a leghosszabb táv futamai nem változtak –, marad a nők 500 m-es K-1-es, K-2-es és K-4-es száma, ám eltűnnek a férfi 500 m-es versenyek, és helyettük 200 m-en szállnak majd vízre a résztvevők. A sprintszámok: férfi K-1, K-2 és C-1, illetve női K-1.

Eddig háromszor volt szerencsém világversenyen részt venni Szegeden. Az 1998-as és a 2006-os világbajnokság, valamint a 2002-es Európa-bajnokság is olyan volt, mint egy álom. Négy napig járunk ilyenkor a föld felett, annyira kivételes hangulata van a Maty-éri pályának – mondta Kovács Katalin, a magyar válogatott tagja. Nem érmekben, hanem olimpiai kvalifikációt érő helyezések megszerzésében gondolkodik a szövetségi kapitány. Storcz Botond úgy fogalmazott, a csapat elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot.

Higgyék el, nem előre szabadkozom, de idén tényleg az elsődleges célunk, hogy minél több számban szerezzünk olimpiai kvótát. Szerintem minden okunk megvan a bizakodásra, férfi kajakban a nyolcból hat kvótát, a nőknél mind a hatot és a kenusoknál is mind a négyet meg szeretnénk szerezni, erre pedig alkalmasnak tartom a csapatot – nyilatkozta Storcz.

Idén először nem két, hanem három versenynapon rendeznek döntőket a világbajnokságon, a sajtótájékoztatón megjelent versenyzők úgy fogalmaztak, hogy még nekik is szokniuk kell az új lebonyolítási rendet.

A szerbiai női kajak négyes, amely kisebb változtatáson esett át (Major-Kubik Renáta és Tibor Márta helyére a Moldovan testvérek ültek be), ma 9.10-kor kezdi meg szereplését az előfutamban, s ha a 14.25-kor kezdődő középfutam után kivívja az A döntőt, akkor biztosan ott lesz Londonban.

A szerbiai válogatott, nők:

K-2 1000: Major-Kubik Renáta, Tibor Márta
K-1 500: Olivera Moldovan (olimpiai szám)
K-2 500: Major-Kubik Renáta, Tibor Márta (o. sz.)
K-4 500: Nagy Antónia, Olivera Moldovan, Panda Antónia, Nikolina Moldovan (o. sz.)
K-1 200: Nikolina Moldovan (o. sz.)
C-1 200: Nataša Petrić
K-2 200: Nagy Antónia, Olivera Moldovan

Férfiak:

C-1 5000: Dušan Ružičić
C-1 1000: Dušan Ružičić (o. sz.)
K-1 1000: Marko Tomićević (o. sz.)
K-2 1000: Duško Stanojević, Dejan Pajić (o. sz.)
K-4 1000: Milenko Zorić, Holpert Ervin, Aleksandar Aleksić, Dejan Terzić (o. sz.)
K-1 500: Milenko Našagaćin
K-1 200: Marko Novaković (o. sz.)
C-1 200: Goran Cvitanović (o. sz.)
K-2 200: Ognjen Filipović, Dragan Zorić (o. sz.)
4 × 200 K-1 váltó: Milan Đenadić, Marko Novaković, Jovo Mandić, Miroslav Molnar

A magyar csapat, férfiak:
K-1 1000: Dombvári Bence (o. sz.)

K-2 1000: Dombi Rudolf, Kökény Roland (o. sz.)
K-4 1000: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely (o. sz.)
K-1 200: Molnár Péter (o. sz.)
K-2 200:Sík Márton, Beé István (o. sz.)
K-1 500:Kugler Attila
K-2 500:Tóth Dávid, Kulifai Tamás
K-1 5000: Pauman Dániel
4 × 200 K-1 váltó: Dudás Miklós, Gyertyános Gergely, Tótka Sándor, Kadler Viktor
C-1 1000: Vajda Attila (o. sz.)
C-2 1000: Széles Gábor, Nagy Péter (o. sz.)
C-4 1000: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs
C-1 200: Bozsik Attila (o. sz.)
C-2 200: Horváth Gábor, Foltán László
C-1 500: Korisánszky Dávid
C-2 500: Kozmann György, Korisánszky Péter
C-1 5000: Varga Dávid
4 × 200 m C-1 váltó: Bozsik A., Horváth, Foltán, Lantos Ádám
Nők:
K-1 500: Kozák Danuta (o. sz.)
K-2 500: Kovács Katalin, Csipes Tamara (o. sz.)
K-4 500: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Benedek Dalma (o. sz.)
K-1 200: Paksy Tímea (o. sz.)
K-2 200: Kovács, Kozák
K-1 1000: Csipes
K-2 1000: Medveczky Erika, Sarudi Aliz
K-1 5000: Csipes
4 × 200 m K-1 váltó: Paksy, Kozák, Kovács, Vad Ninetta
C-2 500: Takács Kincső, Baravics Gyöngyvér
C-1 200: Takács

A mai program

500 m-es előfutamok (férfi C-2 és női K-4) – 8.30
1000 m-es előfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) – 9.05
500 m-es középfutamok (férfi C-2 és női K-4) – 14 óra
1000 m-es középfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) – 14.25
paraversenyek, döntők – 16.30