Szabó, Kovács, Tóth, Horváth – ha ilyen vezetéknevet hall az ember, nem csoda, ha nem jegyzi meg egyből az illetőt, hiszen mindenkinek van legalább öt Kovács, hat Tóth és ki tudja, hány Horváth vagy Szabó ismerőse (remélem, ezzel a kijelentéssel nem haragítom magamra a fenti vezetéknevű ismerőseimet). De ha azt halljuk, hogy Holpert, akkor jobban odafigyelünk rá, talán fel is kapjuk a fejünket, s elkezdjük „ízlelgetni”, talán még két részre, Holra és pertre is bontjuk, s gyorsan megjegyezzük, nemcsak a nevet, hanem a hozzá tartozó személyt is.
A vajdasági sportéletben két Holpert volt eddig a figyelem középpontjában. Mindkettőjüknek József a keresztneve, s mindketten a kézilabdasportnak köszönhetően váltak ismerté. Az 1961-ben született id.Holpert József a jugoszláv kézilabda-válogatott tagjaként világbajnoki címmel és olimpiai bronzéremmel büszkélkedhet, s fia, ifjabb Holpert József (1988) is szerepelt már a szerb kézilabda-válogatottban.
Pár évvel ezelőtt a szerbiai kajak-kenu életben felbukkant még egy Holpert név. Az 1986-ban született Ervin nyolcévnyi magyarországi tartózkodás után költözött vissza Szerbiába, s lett a šabaci klub tagja. A váltás megérte, hiszen Ervin a kajak négyes tagjaként (a többiek: Milenko Zorić, Aleksandar Aleksić, Dejan Terzić) bejutott az 1000 méteres táv döntőjébe, ami azt is jelentette, hogy ott lesz a jövő évi londoni olimpián. A döntőben végül a nyolcadik helyen ért célba az egység.
– A döntőben a szélviszonyok nem kedveztek nekünk, egy erős oldalhátszelet kaptunk. Talán egy másik pályán jobb eredményt érhettünk volna el, de ha valaki nekem a világbajnokság előtt azt mondja, hogy az A döntőben nyolcadikak leszünk, azonnal aláírtam volna – nyilatkozta a futam után Holpert Ervin.
• Péntek délután a magyar hajó mögött másodikként értetek célba a középdöntőben, amivel megszereztétek az olimpiai vízumot. Milyen érzés volt?
– A világbajnokság előtt sok civil emberrel beszéltem, s azt mondták, hogy fél kezüket odaadnák az olimpián való részvételért. Amikor beértünk a célba, s láttam, hogy csak a magyar hajó előzött meg bennünket, nagyon boldog voltam, szavakkal nem is tudom leírni azt az érzést.
• Nyolc év után jöttél vissza Szerbiába. Mi volt ennek az oka?
– Jól éreztem magam Magyarországon, hiszen a kajakozás mellett tanulmányaimat is ott folytattam, s kiváló szakemberek keze alatt tudtam fejlődni. Tavaly novemberben felkeresett Miroslav Aleksić, a šabaci Zorka-Color klub elnöke, s egy ajánlattal állt elő. Embereket keresett egy jó kajak négyeshez, s én is a kiszemeltek között voltam. A két hét gondolkodási idő letelte után igent mondtam. A szegedi világbajnokság bebizonyította, hogy jól döntöttem. A váltásban az is szerepet játszott, hogy Magyarországon, ha jó kajakos is az ember, akkor sem biztos, hogy bekerül a válogatottba. Ahhoz, hogy a nemzeti együttesben szerepelj, vagy nagyon jónak kell lenned, vagy kell hogy legyen egy kis hátszeled.
• A szerbiai kajak négyesben te voltál a legidősebb, az egység átlagéletkora 23 év.
– Igen, ez fontos, mivel a szerződésem a 2016-os riói olimpiáig szól. Remélem, hogy még tudunk fejlődni, s a londoni olimpián még jobb eredményt érünk majd el.
• A kérdés megkerülhetetlen: Bezdánban születtél, csakúgy mint a kiváló kézilabdázó, idősebb Holpert József is. Van-e rokoni kapcsolat köztetek?
– Igen, méghozzá elég közeli. Édesapám és Holpert József testvérek, vagyis id. Holpert a nagybátyám. Büszke vagyok arra, hogy Szerbiában a Holpert név általam is egyre ismertebb a sportkedvelők körében.
