2024. október 6., vasárnap

Pista bácsi emlékére

ASZTALITENISZ

Pénteken Csókán 10 órai kezdettel a három éve elhunyt Szabó István nevét viselő kétnapos nemzetközi utánpótlás-emlékversenyt szervez a Csóka Asztaliteniszklub. Mint ismeretes, Pista bácsi a csókai pingpong alfája és ómegája volt, aki 2008-ban, 71 éves korában távozott az élők sorából. Edzői pályafutása alatt Németországban is dolgozott, s bajnokok Európa-kupáját nyert a német Saarbrücken férfiegyüttesével, a Csóka női csapatával pedig második lett a budapesti Statisztika mögött.

A verseny pénteken 10 órakor kezdődik a Jovan Popović Általános Iskola tornatermében, a torna megnyitójára 14 órakor kerül sor. A versenyen három korosztály (ifi, serdülő, újonc) szerepel majd, azzal, hogy az újoncok számára kiemelten fontos ez a torna, hiszen a versenyen ők már ranglistapontokat is gyűjthetnek.
– A verseny megszervezésének ötlete Pista bácsi halála után már megfogalmazódott bennünk, de a körülmények ezt nem tették lehetővé. Örülünk, hogy az újoncok versenye már ranglistaverseny lesz, méghozzá az első az idényben. Az első emlékverseny kuriózuma, hogy a legjobb játékosokon kívül, akik érmeket és ajándéktárgyakat kapnak majd, a két legjobb edzőt is díjazzuk. Az újoncok és a serdülők eredményeit figyelembe véve kihirdetjük majd a legjobb trénert a fiúknál és a lányoknál is, akik szintén serleget kapnak, s a nevük rákerül arra a trófeára, amelynek a helye a csókai klubban lesz majd, s minden évben a két legjobb tréner nevét gravírozzuk rá a serlegre, így állítva emléket Pista bácsinak, aki rengeteget tett az utánpótlás nevelésében, és a későbbi sikerekben is oroszlánrészt vállalt – mondta Kormányos László, a csókai klub edzője.