2024. október 6., vasárnap

Országos bajnokság olimpiai résztvevőkkel

KAJAK-KENU – PALÁNKA
Nagy Antónia, az újvidéki Vojvodina versenyzője három arany- és egy ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon (fotó: Ótos András) A hétvégén Palánkán rendezték meg Szerbia síkvízi nyílt országos egyéni és csapatbajnokságát, melyen 22 klub mintegy 300 versenyzője vett részt. A szerbiai kajakosokon és kenusokon kívül a ciprusi válogatott versenyzői is jelen voltak, ugyanis a két ország szövetsége még az év elején együttműködési szerződést írt alá. A kétnapos palánkai versenyen jelen voltak a szerbiai válogatott tagjai is, így azok is rajthoz álltak, akik már kiharcolták (Marko Tomićević, Holpert Ervin, Dejan Terzić, Aleksandar Aleksić, Milenko Zorić, Panda Antónia, Nagy Antónia, Nikolina és Olivera Moldovan) a jövő évi ötkarikás játékokon való részvételt.

A bezdáni születésű Holpert Ervin (Zorka Color) öt érmet nyert: az óbecsei Marko Tomićević mögött, aki a Zemun versenyzője, második lett K-1 1000 méteren, a K4-es (Stanojević, Pajić, Aleksić, Holpert) tagjaként 200, 500 és 1000 méteren is első lett, K-2 500 méteren pedig Aleksićtyel párban a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A bezdáni Dunav versenyzői, Panda Antónia és Major-Kubik Renáta K-4 1000 és 500 méteren (Erceggel és Miljkovićtyal) is a dobogó legfelső fokára állhattak fel, K-2 1000 méteren Major-Kubik Renáta Erceggel aranyérmes lett. A szintén bezdáni Hám Zoltán (serdülők, K-1, 1000 m) ezüstérmes lett.
Az újvidéki Vojvodina kajakosa, Nagy Antónia megnyerte a K-1 1000 és 500 méteres versenyét is, valamint Moldovannal K-2 500 méteren is első lett, s a három arany mellé egy ezüstérmet is begyűjtött (K-1 200 m).
A Becse Kajak- és Kenuklub versenyzői közül a Relić/Radanović egy harmadik (serdülők, K-2, 1000 m) és egy második (serdülőlányok, K-2, 1000 m) helyet szerzett, a Jovičić–Jovičić–Radanović–Relić-kajaknégyes 500 méteren, Marko Novaković pedig 200 méteren első lett, a Jovičić–Jovičić (serdülőlány, K-2 500 m, ifilány, K-2 500 és 1000 m) páros, Biljana Relić (serdülőlány, K-1 1000 m), a Novaković–Szilágyi–Dragin–Džigurski (K-4 200 m) kajaknégyes pedig harmadikként ért célba, csakúgy mint a Džigurski–Szilágyi (ifik, 1000 m) kajakkettes. Az óbecseiek egyetlen ezüstérmét a Bugarski–Milković–Dotsanić–Suvić (serdülőlány, 1000 m) kajaknégyes szerezte.
A magyarkanizsai Bratstvo Kajak- és Kenuklub versenyzői közül a Balázs–Bognár–Tandari–Tandari-kajaknégyes 500 méteren másodikként ért célba, csakúgy mint a Tudorović–Dobó–Pataki–Sarnyai K-4-es 200 méteren és a Tandari–Bognár-kajakkettes (ifilányok, K-2, 1000 m), a Balázs–Kovács–Ábrahám–Lőrinc (ifik, K-4 1000 m és K-4 500 m) egység pedig bronzérmet szerzett. A Bratstvo aranyérmét a Tandari–Pataki–Tandari–Bognár (ifilány, 500 m) kajaknégyes szerezte.
A törökkanizsai Obilić kajaknégyese (Čukurov, Rankov, Maletin, Miladinov) 500 méteren harmadik lett, az ifilányok között pedig második, míg a bánáti klub másik bronzérmét a Čukurov–Rankov serdülőlány egység szerezte K-2 500 méteren.
A zentai Tiszavirág két bronzéremmel fejezte be a versenyt: a Barta–Kaszás (serdülők, K-2 1000 m) és a Fenyvesi–Fenyvesi (serdülőlány, K-2, 1000 m) egység is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A csapatversenyt a palánkai Sintelon nyerte 577 ponttal, második a šabaci Zorka Color, harmadik a Sremska Mitrovica-i VAL lett 348 pontot gyűjtve. A további sorrend: 4. Pancsova 322, 5. Zabrežje 287,5, 6. Zemun 235,5, 7. Becse 223,5, 8. Bratstvo 211, 9. Zmaj 207,5, 10. Vojvodina 139,5, 11. NKB 133,5, 12. Liman 123, 13. FV 116, 14. BSK 76,5, 15. Dunav és Tiszavirág 75,5, 16. Obilić 71,5, 17. Panonija 40,5, 18. Marina Progar 34, 19. AKK 10, 20. Navigator 3, 21. Drina 2 pont.