2024. október 6., vasárnap

Sérülés után Szuperkupa-győzelem

ASZTALITENISZ
Erdélyi Annamária: az olimpiára nagyon nehéz lesz kijutni, de nem lehetetlen


Nem nevezhető eseménytelennek a csókai Erdélyi Annamária sportpályafutása az elmúlt két évben: a 2009/2010-es idényben Portugáliában az együttesekben csak egy külföldi szerepelhetett (a nem európai uniós útlevéllel rendelkezők is külföldinek számítanak), s mivel a Mirandelának már volt egy kiváló kínai játékosnője, Annamária csak néhány mérkőzésen állt asztalhoz.

A kölcsönadási szerződés pedig azért hiúsult meg, mert Erdélyi már szerepelt a Mirandela színeiben az európai porondon. Ennek ellenére a nemzetközi versenyeken elért sikereknek köszönhetően júniusban és júliusban a világranglista 78. helyén állt. Idén megnyerte a fehérorosz Pro-tour versenyt, ám egy nappal a torna előtt fájdalmat érzett a combtőben, az ágyékán. A portugál orvosok pubalgiát állapítottak meg, ami a sportolókra jellemző sérülés, s emiatt három hónapig egyáltalán nem edzett.

– A testvéremnek, Szilviának és a férjének köszönhetően Spanyolországban is megvizsgáltak, s kiderült, hogy téves volt a portugál orvosok diagnózisa, izomidegszál-gyulladásról van szó. Három héttel a terápia elkezdése után már javult a helyzet, s augusztus végén már edzettem. A terápiát folytatnom kell, most mintegy 80 százalékban vagyok egészséges – nyilatkozta a világranglistán jelenleg 84. helyen álló Annamária. A visszatérés jól sikerült, hiszen Annamária tíz nap edzés után a Mirandelával, amelyben már nem számít idegenlégiósnak, mivel megkapta a magyar állampolgárságot, portugál Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.

– A csapat számított a győzelemre, én azonban nagyon tartottam az egyéni mérkőzésemtől, hiszen másfél hétnyi edzés után nem voltam éppen kirobbanó formában. Szerencsére nem ment rosszul a játék, 3:0-ra nyertem a román Mamaliga, a csapat pedig 3:1-re nyert a Sao Joao ellen, így ez a Szuperkupa-győzelem megelőlegezett ajándék volt a 26. Születésnapomra, amelyet két nappal ezelőtt ünnepeltem.

A portugál Szuperkupa-győztese, a Mirandela csapata

Október 8-án a lengyelországi Gdańsk-Sopotban kezdődik az Eb, amelyen a szerbiai válogatott az első divízióban, vagyis a legjobbak között szerepel. A C csoportban a szerbiai válogatotton kívül Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kapott helyet.

– Az ókontinens legerősebb válogatottjai ellen minden egyes egyéni győzelem sikernek számít. Egyéniben sok függ a sorsolástól, míg párosban, Fehér Gabriellával képesek vagyunk meglepetést okozni, hiszen egyszer már negyeddöntősek voltunk. Próbáltam és most is próbálom ebből az egy hónapból kihozni a lehető legtöbbet, hogy minél jobb formában legyek az Eb-n. Lengyelországban majd kiderül, hogy a három hónapos kihagyás milyen nyomot hagy maga után. Az olimpiára kijutni nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Ha a sérülésem teljesen rendbe jön, akkor maximális erőbevetéssel tudok majd készülni a jövő év tavaszán sorra kerülő selejtezőre.