2024. október 6., vasárnap

Nagybecskereki és zentai fölény

ASZTALITENISZ – 36. HARANGOZÓ EMLÉKVERSENY

A zentai Makszuti Anetta egyéniben arany-, párosban ezüstérmes lett (fotó: Gergely József)

A férfiaknál nagybecskereki, a nőknél pedig zentai fölény jellemezte a vasárnap Szabadkán megrendezett 36. Harangozó Vilmos Emlékversenyt, amelyen 66 játékos vett részt. A férfiaknál Đorđe Borčić a nagybecskereki Banat játékosa a döntőben klubtársát Marko Petkovot győzte le 4:2-re, s a négy között még egy bánáti versenyző, Uroš Gordićvolt. Párosban Borčić megismételte sikerét, hiszen ebben a versenyszámban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel Gordićtyal az oldalán.

A nőknél az elődöntőbe három zentai jutott: Gyurcsik Aliz a négy közé jutásért a csókai színekben versenyző Fenyvesi Anna Zsófia ellen nyert, Makszuti Anetta az újvidéki Vojvodina játékosát, Aleksandra Savićot győzte le, Tóth Éva pedig az első helyen kiemelt, a csókai klub versenyzője, Aleksandra Radonjić ellen nyert 4:1-re. A négy közé a zentaiakon kívül a csókai Kormányos Zsanett jutott, aki a negyeddöntőben a belcsényi Pavlovity Violettátgyőzte le 4:1-re. Az elődöntőben Makszuti Tóth, Gyurcsik pedig Kormányos ellen nyert, a fináléban pedig Makszuti 4:2-re győzte le Gyurcsikot.

Férfiak, egyéni: 1. Đorđe Borčić (Banat – Nagybecskerek), 2. Marko Petkov (Banat), 3–4. Zoran Savić (C. zvezda) és Uroš Gordić (Banat).

Páros: 1. Đorđe Borčić/Uroš Gordić (Banat), 2. Vladimir Marić/Zoran Savić (TTC Woschbach/C. zvezda), 3–4. Marko Petkov/Bojan Pavlović (Banat/C. zvezda) és Luka Marković/Vladimir Radonjić (Kikinda).

Nők, egyéni: 1. Makszuti Anetta (Zenta), 2. Gyurcsik Aliz (Zenta), 3–4. Tóth Éva (Zenta) és Kormányos Zsanett (Csóka).

Páros: 1. Gyurcsik Aliz/Aleksandra Radonjić (Zenta/Csóka), 2. Makszuti Anetta/Truzsinszki Viktória (Zenta/Topolya), 3–4. Tóth Éva/Fenyvesi Anna Zsófia (Zenta/Csóka) és Aleksandra Savić/Ivana Kohanec (Vojvodina/Dunacséb).