2024. október 6., vasárnap

Már hét pont a Dinamo előnye

FOCICRONIKA

Minden csapatnak van egy mumusa, amely ellen vagy nagyon nehezen gyűjti be a pontokat, vagy nem képes legyőzni. Nincs ez másként Horvátországban sem, ahol a Hajduk idegenben képtelen nyerni a Karlovac ellen. A splitiek eddig kétszer jártak Karlovacon, s egyszer sem sikerült győztesként befejezniük a mérkőzést. A rossz sorozat az idén sem ért véget, ugyanis a találkozó 1:1-es döntetlennel zárult, aminek leginkább a Dinamo és a Split örülhetett, hiszen az előbbi hétpontosra növelte előnyét a Hajdukkal szemben, a kikötőváros másik csapata pedig – győzelmének köszönhetően – pontszámban beérte a Hajdukot, s csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a harmadik helyre. Visszatérve a Karlovacra, fontos elmondani, hogy az együttes játékosai a Hajduk elleni mérkőzés előtt két napig sztrájkoltak, mivel nem kapták meg idejében a járandóságukat. Miután sikerült megegyezniük a vezetőséggel, folytatták a felkészülést a Hajduk elleni találkozóra, amelyen végül pontot sikerült szerezniük. A spliti csapat edzője, a bolgár Kraszimir Balakov értetlenül áll az események előtt, hiszen csapata megszerezte a vezetést, mezőnyfölényben játszott, aztán egyszer csak visszaesett a teljesítmény, amire még az edző sem tudott magyarázattal szolgálni.

A 10. forduló eredményei: Inter-Zaprešić–Istra 1961 1:1, Zagreb–Rijeka 2:1, Split–Zadar 3:1, Dinamo–Šibenik 2:1, Cibalia–Lokomotiva 1:0, Slaven Belupo–Varaždin 1:0, Karlovac–Hajduk 1:1, Eszék–Lučko 2:2.

A sorrend: 1. Dinamo 28, 2. Hajduk 21, 3. Split 21, 4. Eszék 18, 5. Inter Zaprešić 17, 6. Slaven Belupo 17, 7. Zagreb 16, 8. Rijeka 13, 9. Zadar 13, 10. Cibalia 13, 11. Lokomotiva 11, 12. Istra 1961 11, 13. Karlovac 8, 14. Lučko 6, 15. Šibenik 6, 16. Varaždin 1 pont.

A következő forduló (október 14-én és 15-én): Lokomotiva–Slaven Belupo, Lučko–Inter Zaprešić, Hajduk–Eszék, Šibenik–Cibalia, Zadar–Dinamo, Rijeka–Split, Varaždin–Karlovac, Istra 1961–Zagreb.