2024. október 6., vasárnap

Kicsit szomorkás a hangulatunk

30.ASZTALITENISZEB – GDAŃSK-SOPOT – A nőknél nem jöttek össze a bravúrok: Magyarország–Hollandia 2:3, Szerbia–Oroszország 1:3 – Petőék visszakerültek az I. divízióba

Az elődöntőben a 39 éves, holland-kínai Li Jiao két mérkőzést nyert Magyarország ellen (fotó: Ótos András)

Kezdjük a jó hírrel: Szerbia férfi válogatottja az I. divíziós csapatok között kezdheti majd meg a 2013-as Európa-bajnokság selejtezőjét, miután a lengyelországi Gdańsk-Sopotban a 17–20. helyért lejátszott mérkőzésen 3:2-re nyert Olaszország ellen. A Boris Vukelić vezette Pető Zsolt, Aleksandar Karakašević, Bojan Crepulja, Dragan Subotić összeállítású válogatott olaszok elleni találkozóján Karakašević volt a legjobb, aki két győzelemmel járult hozzá a csapat győzelméhez, Pető pedig ezúttal is, csakúgy, mint az ukránok ellen, az ötödik mérkőzést hibátlanul játszotta végig, s játszmaveszteség nélkül győzte le Stoyanovot.

– Habár sokan féltettek bennünket, hogy a sérült Jevtović nélkül állunk majd asztalhoz az Eb-n, Karakaševićnek és nekem sikerült bebizonyítanunk, hogy nélküle is képesek vagyunk a jó eredményre. Még a kontinensbajnokság előtt azt nyilatkoztam, ha Karakašević hozza a formáját, én pedig azt nyújtom, amire képes vagyok, akkor nem lesz gond a feljutással, és így is történt – mondta a temerini Pető, aki 186. helyen áll az októberi világranglistán, de mivel eddig az Eb-n legyőzte a 180. Stoyanovot és a két ukránt, a 115. Didukot és a 129. Kout, így a novemberi rangsorban már minden bizonnyal a 140. hely körül lesz.

Magyarország férfi válogatottjának nem sikerült az újabb bravúr: Harczi Zsolt együttese a negyeddöntőben 3:0-ra veszített Portugáliától, amely így első Eb-érmét szerezte meg az Európa-bajnokságok csapatversenyének történtelmében. A helyosztón a magyar csapat szép győzelmet jegyzett Görögország ellen, ami azért is értékes, mert Kosiba Dániel és Jakab János is legyőzte a 40 éves Kreangát, a világranglista 25. helyezettjét.

A nőknél Magyarországnak nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást, miután 3:2-re veszített a címvédő Hollandia ellen, amelynek győzelmeit kínai származású játékosok szerezték: Li Jiao kettő, Li Jie pedig egy győzelemmel segítette csapatát. A Téglás Péter vezette csapatnak volt esélye a döntőbe jutásra, hiszen Póta Georgina mindkét mérkőzését 3:2-re veszítette el. Az utolsó találkozóján 2:2-es állásnál az ötödik játszmában Li Jie már egyre többet játszott a szemcsés gumijával, s az időkérés során hiába tanácsolta Téglás, hogy próbálja meg kiválasztani a jó labdát, a kínai szinte alig hibázott, így Magyarországnak be kell érnie a bronzéremmel. Arra a kérdésre, hogy milyen érzés egy Európa-bajnokságon elődöntőt veszíteni, úgy, hogy az ellenfél soraiban csak kínai játékosnők nyernek mérkőzést, a magyar szövetségi kapitány a következőket nyilatkozta:

–A hollandok már egy ideje ebben a felállításban játszanak, így már megszoktuk. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, mivel az esély megvolt a győzelemre. Számomra a rossz érzés inkább az volt, mikor a mérkőzés után felmentünk az étterembe, és ott egy helyen ült, különböző melegítőkben, legalább 15 kínai játékos. Ekkor elgondolkodtam, hogy hol is vagyok valójában?!

Mivel a másik ágon Románia, amelynek soraiban Szőcs Bernadett 3:0-ra nyert Privalova ellen, magabiztosan győzte le Fehéroroszországot, megismétlődik a tavalyi döntő, vagyis ismét Hollandia–Románia-mérkőzés dönt az aranyéremről.

Szerbia női válogatottja egy lépésre volt az Eb előtt még szenzációsnak tartott bravúrtól, vagyis attól, hogy Mellik Zoltán kiválasztottjai az első tízben végezzenek, s bennmaradjanak az I. divízióban. Ez végül nem sikerült, mert a 9–12. helyért lejátszott mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedtek Oroszországtól. Az egyetlen győzelmet Erdélyi Annamária szerezte, aki a meccs után elmondta, hogy már az is siker, hogy Európában a 12 legjobb csapat között vannak.

–Nem vagyunk nagyon szomorúak, mivel úgy véljük, hogy a selejtezők során könnyebb a II. divíziós csapatok között az első két helyet megszerezni, mint az I. divízióban a legjobbak ellen helyt állni, s elkerülni a kiesést.

Eredmények, férfiak, I. divízió, negyeddöntő: Magyarország–Portugália 0:3 (Jakab–Apolonia 2:3, Kosiba–Monteiro 0:3, Nagy–Freitas 0:3), Svédország–Oroszország 3:2. Az 5–8. helyért: Magyarország–Görögország 3:1 (Jakab–Gionisz 2:3, Kosiba–Kreanga 3:2, Pattantyús–Papageorgiu 3:0, Jakab–Kreanga 3:2), Horvátország–Oroszország 2:3.

II. divízió, a 17–20. helyért: Szerbia–Olaszország 3:2 (Karakašević–Stoyanov 3:1, Pető–Bobocica 0:3, Crepulja–Tomasi 1:3, Karakašević–Bobocica 3:2, Pető–Stoyanov 3:0). A 17. helyért: Szerbia–Spanyolország 0:3 (Pető–Duran 0:3, Subotić–Carneros 0:3, Crepulja–Cantero 2:3).

Nők, elődöntő: Magyarország–Hollandia 2:3 (Lovas–Li Jie 3:0, Póta–Li Jiao 2:3, Tóth–Creemers 3:0, Lovas–Li Jiao 1:3, Póta–Li Jie 2:3), Románia–Fehéroroszország 3:0.

A9–12. helyért: Szerbia–Oroszország 1:3 (Fehér–Fadejeva 0:3, Todorović–Tihomirova 2:3, Erdélyi–Ganyina 3:0, Fehér–Tihomirova 2:3), Luxemburg–Horvátország 2:3 (Boros Tamara 2:2-nél 3:1-re nyert De Nutte ellen). A 11. helyért: Szerbia–Luxemburg 3:0 (Erdélyi–De Nutte 3:0, Molnár–Gonderinger 3:1, Todorović–Schlink 3:0).