2024. október 6., vasárnap

Nem készül a családi rekord megdöntésére

Milorad Krivokapić a szlovén bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is a kapusok réme - KÉZILABDA

Milorad Krivokapić a velenjei Gorenje ellen kilenc gólt dobott, de mint ahogy azt a kép is bizonyítja, a védekezésből is kivette a részét



Tíz gól a lengyel Wisła ellen, négy találat a román Constanța otthonában, 6,2 gólos átlag a szlovén bajnokságban, három forduló alatt tizennyolc gól a Bajnokok Ligájában – számok, amelyek hűen tanúskodnak Milorad Krivokapić idei kiváló teljesítményéről.
Már a tavalyi idény után is elégedetten dörzsölték a tenyerüket a koperi Cimos vezetői, hiszen bebizonyosodott, jó vásárt csináltak a zentai születésű, 31 éves balkezes átlövő szerződtetésével, hiszen a csapat megnyerte a szlovén bajnokságot és a nemzetközi porondon is bizonyított, hiszen a Challenge-kupában nem talált legyőzőre az együttes.

A Bajnokok Ligája nagy kihívás nemcsak számomra, hanem az egész csapatnak, hiszen a Cimos eddig csak egyszer szerepelt a BL-ben, én pedig két év után ismét a legerősebb európai kupában mutathatom meg, hogy mire vagyok képes. A fiatal együttes véleményem szerint már kinőtte a Challenge-kupát, s most következik az első, úgymond tanulóévünk a BL-ben – mondta a Magyar Szónak Krivokapić, aki a csapat második Bajnokok Ligája-mérkőzésén, a Wisła ellen tíz gólt lőtt, Fredi Radojkovič edző mégsem emelte őt ki külön, hanem inkább a védelmet dicsérte:

Ezen azért nem lepődtem meg, mert a mai modern kézilabdában minden sikernek az alapja a védelem. A 2011/2012-es idényben jól kezdtük a bajnokságot: hat forduló után öt győzelemmel és egy döntetlennel az élen álltunk, azonban a hétvégi fordulóban egy nem várt vereséggel lecsúsztunk az első helyről, amely most a Celjeé, amely egy ponttal gyűjtött többet tőlünk. Az újonc Izola győzött le bennünket egy góllal, ami csak akkor meglepetés, ha nem nézzük meg a mérkőzés statisztikáját. A kapusunknak összesen hat lövést hárítottak, a második félidőben mindössze kettőt, az utolsó öt percben pedig egy hétméterest és öt ziccert nem lőttünk be.

A Wisła elleni győzelem után múlt héten a román Constanța otthonába utazott a csapat, ahol végül két góllal, 27:25-re nyert a szlovén együttes.

Számítottunk a győzelemre, mivel előtte láttuk a Constanța korábbi, lengyelek elleni mérkőzését, amit a román csapat öt perc alatt veszített el, s a találkozó előtt arról is értesültünk, hogy a román csapat legjobbja, Alexandru Stamate, aki a Wisła ellen tíz gólt lőtt, sérülés miatt nem lép pályára. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen válogatott játékosok alkotják az együttest, s úgy mentünk bele a találkozóba, hogy nincs veszítenivalónk. A mérkőzés forgatókönyve ugyanaz volt mint a lengyelek ellen, hiszen ellenünk is vezettek öt góllal, de akkor szintén bekövetkezett a kritikus öt percük, ami nekünk elég volt a fordításra.

A C csoportban a német Hamburg toronymagasan a főesélyes, a többiek pedig, a már említett Wisłán és Constanțán kívül a macedón Metalurg és az orosz Szentpétervár nagyjából egyforma játékerőt képviselnek.

Ezzel az idegenbeli győzelemmel közelebb kerültünk a negyedik, továbbjutást érő hely megszerzéséhez, de ha saját közönségünk előtt, leszámítva a Hamburg elleni találkozót, begyűjtjük a két pontot, akkor reális esély mutatkozik a legjobb 16 közé jutásra.

Két fronton, a bajnokságban és a BL-ben is, nem könnyű helytállni. Az európai porondon minden mérkőzésen erős ellenfelekkel találja magát szemben a koperi együttes.

Három BL-találkozó után már adódtak problémáink, méghozzá a sérülésekkel. Ilyen gondjaink tavaly nem voltak, mivel a versenynaptárunkban kevesebb mérkőzés szerepelt. Eddig négy csapattag sérült le, úgyhogy most már a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mivel is jár a Bajnokok Ligája. Az idény elején az volt a terv, hogy a bajnokságban és a szlovén kupában meneteljünk, ott nyújtsuk a maximumot, a BL-mérkőzéseken pedig tanuljunk, hasznosítsuk az ott tapasztaltakat. Ezt azonban nem lehet így meghatározni, ami nem is baj, csak kérdés, hogy képesek leszünk-e több fronton helytállni.

Milorad a Gorenje és a Maribor ellen is kilencszer volt eredményes: nagybátyja, Radivoj Krivokapić legjobb teljesítménye egy mérkőzésen 20 gól volt, amit 22 lövésből ért el.

Nem készülök a családi rekord megdöntésére, mivel, ha gyengébb ellenféllel találjuk magunkat szemben, s megnyugtató előnyre teszünk szert, akkor a hátralevő időt a legjobbak a kispadon töltik, hogy maradjon erejük a következő találkozókra.

A balkezes átlövő korábbi csapata, a Pick Szeged a BL-ben három mérkőzés után pont nélkül áll.

Követem az eredményeiket és a játékukat. A szegediek is új csapattal vágtak neki az idénynek, s most kezdenek stabil lábakra állni. Sok kritikát kapnak, de a bírálóknak meg kell érteniük, hogy időt kell adni az edzőnek és a játékosoknak, hogy jó csapattá kovácsolódjon az együttes. Évről évre jobb lesz az együttes, s majd visszakerül az őket megillető helyre.

Januárban Szerbiában rendezik meg a férfi Európa-bajnokságot: a magyar válogatott az újvidéki C csoportban kapott helyet, ahol Oroszország, Franciaország és Spanyolország lesz az ellenfele. Milorad az év elején még tagja volt a magyar nemzeti együttesnek, amely az ausztriai kontinensbajnokságon döntetlent ért el a későbbi győztes franciák ellen, utána azonban kikapott a csehektől és a spanyoloktól is.

Amióta Mocsai Lajos a szövetségi kapitány, azóta egyetlen egy megkeresés, kapcsolatfelvétel sem történt, ami azt jelenti, hogy nem reális az Eb-n való részvételem. Amikor még a szegedieket erősítettem, akkor egészen más volt a helyzet, hiszen a szüleim közel voltak, s sűrűbben hazalátogattam. Most a bajnokságban a téli szüntet alatt jövök majd haza, s természetesen bízok benne, hogy, még ha a lelátón is, de a helyszínen kísérem figyelemmel a mérkőzéseket.