2024. október 6., vasárnap

A pályán ülve tiltakoztak

FOCICRONIKA
A Šibenik és a Karlovac játékosai egy percig ültek a gyepen




Nem mindennapi módját választották a tiltakozásuknak a Šibenik és a Karlovac labdarúgói. Az előbbiek tíz, az utóbbiak hat hónapja nem kapták meg a fizetésüket, ezért az egymás elleni találkozójuk előtt megbeszélték, hogy a kezdést jelző bírói sípszó után egy percig a pályán ülve hívják fel arra a közvélemény figyelmét, hogy a két klub vezetősége nem megfelelően végzi a munkát. A Šibenik edzője, Goran Tomić a következőket nyilatkozta:
– Én ilyet még életemben nem láttam, de ennek ellenére megértem és támogatom őket. Amit a pályán kiharcolnak, vagyis a munkájukért cserébe kérik a járandóságukat. Nagyon bízok benne, hogy ezen a téren majd valami megváltozik a horvát labdarúgásban, mivel már elértük azt a szintet, ami alá már nem lehet menni.

A mérkőzést – gól nélküli első félidő után – a 12. helyen álló Šibenik nyerte 4:1-re: a hétvégi forduló után a Karlovac a 15., utolsó előtti helyen áll.
A zaprešići Inter játékosai elrontották a Hajduk szurkolóinak születésnapi ünnepségét: a Torcida fennállásának 61. évfordulóján a vendégek kitűnő és taktikus játékkal 2:1-re nyertek a poljudi stadionban, s mivel a Dinamo begyűjtötte a három pontot, a zágrábiak előnye hét pontra nőtt. És, hogy a Hajduk gondja még nagyobb legyen, lassan megint oda jut, hogy bizonyítania kell, Splitben ő a legjobb csapat, ugyanis a város nevét viselő együttes csak rosszabb gólkülönbsége miatt található a Hajduk mögött.
A 13. forduló eredményei: Lokomotiva–Eszék 1:4, Zagreb–Split 0:2, Varaždin–Lučko 0:2, Šibenik–Karlovac 4:1, Zadar–Slaven Belupo 1:3, Hajduk–Inter Zaprešić 1:2, Rijeka–Cibalia 1:1, Istra 1961–Dinamo 0:2.
A sorrend: 1. Dinamo 34, 2. Hajduk 27, 3. Split 27, 4. Slaven Belupo 24, 5. Inter Zaprešić 23, 6. Eszék 22, 7. Zagreb 19, 8. Rijeka 17, 9. Cibalia 17, 10. Zadar 16, 11. Lokomotiva 15, 12. Šibenik 12, 13. Lučko 12, 14. Istra 1961 11, 15. Karlovac 11, 16. Varaždin 2 pont.
A következő forduló (november 4-én és 5-én): Inter Zaprešić–Split, Cibalia–Istra, Lučko–Lokomotiva, Dinamo–Zagreb, Slaven Belupo–Rijeka, Hajduk–Varaždin, Karlovac–Zadar, Eszék–Šibenik.