2024. október 6., vasárnap

Rangadók hétvégéje

ASZTALITENISZ – SZUPERLIGA

A sors(olás) úgy hozta, hogy a hétvégén a férfiaknál három, a nőknél pedig egy rangadót rendeznek a szerbiai Szuperligában. A férfiaknál Nagykikindán a táblázat harmadik helyén álló, a város nevét viselő csapat az éllovas és veretlen C. zvezdát fogadja, a negyedik helyen álló Partizan pedig a címvédő, jelenleg második helyezett nagybecskereki Banat otthonában áll asztalhoz. Az észak-vajdasági rangadót Törökkanizsán rendezik, ahol az Obili ć a rájátszásra pályázó szabadkai Spartacust fogadja.

A hétvégi program, férfiak: Versec–IMT (szombat, 18 óra), Kikinda–C. zvezda (szombat, 18 óra), Obilić–Spartacus (szombat, 18.30), Stenes–Medijana (szombat, 20 óra), Banat–Partizan (szombat, 20 óra).

A nőknél az őszi idény rangadóját rendezik meg Zentán ma (szombaton) 17 órakor, ahol a címvédő bácskai együttes a még szintén veretlen Csókát fogadja. A két együttes tavaly a fináléban is találkozott, akkor a Zenta kettős győzelemmel gyűjtötte be a klub fennállásának tizedik serlegét. A Kormányos László által irányított csókai együttes (Sanja Bečejski, Hajnal Dorottya, Kormányos Zsanett, Nikoleta Nikolić, Aleksandra Radonjić) nyáron a topolyai Fenyvesi Anna Zsófiával erősített, míg a Mellik Zoltán vezette Zenta maradt a Gyurcsik Aliz, Makszuti Anetta, Mirković Brigitta, Tóth Éva felállításban.

Nők: Versec–Palilula (szombat, 14 óra), Topolya–Novi Sad (vasárnap, 10 óra), Vojvodina–Josip Kolumbo (szombat, 17 óra), Zenta–Csóka (szombat, 17 óra), Obilić–Flip 4:1.