2024. október 6., vasárnap

Harminchat mérkőzés óta veretlen a Zenta

ASZTALITENISZ – SZUPERLIGA
Gyurcsik Aliz legyőzte egykori klubtársát és válogatott-társát, Aleksandra Radonjićot (fotó: Gergely József)


Már a címből is kiderül, hogy a Zenta csapata nyerte meg a női Szuperliga őszi idényének rangadóját, amelyet szombat délután rendeztek meg a bácskai városban. Az ellenfél a forduló előtt még százszázalékos teljesítménnyel büszkélkedő Csóka volt, vagyis a tavalyi idény döntőjének ismétlését láthatták a nézők. A különbség csak annyi volt, hogy ezúttal elmaradt a várt izgalom, mivel a Mellik Zoltán vezette együttesnek mindössze 75 percre volt szüksége, hogy legyőzze ellenfelét. A mérkőzés legjobbja Gyurcsik Aliz volt, aki egy hosszú nyeretlenségi sorozatnak vetett véget Aleksandra Radonjić ellen: a zentai játékos az elmúlt másfél évben még megszorítani sem tudta Radonjićot, a rangadón azonban jó játékkal 3:1-re nyert, így a ma 16. születésnapját ünneplő Makszuti Anettának már csak a pontot kellett feltennie az i-re a Hajnal Dorottya elleni győzelemmel.

A vendégek igencsak felforgatták a felállításukat, abban bízva, hogy Radonjić ezúttal is nyer Gyurcsik ellen, Kormányos Zsanett pedig meglepetést okozva legyőzi Tóth Évát. A tavalyi döntő két legjobbja, Mirković Brigitta (Zenta) és Sanja Bečejski (Csóka) ezúttal nem álltak asztalhoz: az előbbi a kispadon ülve figyelte klubtársai remek teljesítményét, az utóbbi pedig anyai örömök elé néz. AZentasorozatban36.mérkőzésétnyertemegaszerbiaiSzuperligában:aTisza-partiegyüttes legutóbb a2009/2010es idény 14. fordulójában veszített a Topolya ellen 6:4-re.

A forduló meglepetését a Topolya okozta, amely nagy küzdelem után 4:3-ra nyert a Novi Sad ellen, így megőrizte esélyét, hogy egy jó sorozattal az alapszakasz végén megszerzi a negyedik helyet, s részt vehet a rájátszásban. A mérkőzés legjobbja Truzsinszki Viktória volt, aki mindkét egyéni mérkőzését megnyerte, és párosban is jól játszott.

A 6. forduló, nők: Zenta–Csóka 4:0 (MakszutiFenyvesi3:0,TóthKormányos3:0,GyurcsikRadonjić3:1,MakszutiHajnal3:1), Versec–Palilula 4:1 (Radak–Cincović 3:1, Jokić–Ilić 2:3, Turkoanje–Todorović 3:0, Radak–Ilić 3:1, Turkoanje–Cincović 3:1), Topolya–Novi Sad 4:3 (Popov–Cicmil 0:3, Truzsinszki–Vasiljević 3:1, Bencsik–Krsmanović 1:3, Popov–Vasiljević 0:3, Bencsik–Cicmil 3:0, Truzsinszki–Krsmanović 3:0, Popov/Truzsinszki–Krsmanović/Cicmil 3:1), Vojvodina–Josip Kolumbo 4:3 (Dimanić–Ristić 3:1, Savić–Mijailović 3:2, Mijin–Stojić 1:3, Dimanić–Mijailović 3:2, Mijin–Ristić 1:3, Savić–Stojić 1:3, Dimanić/Savić–Ristić/Mijailović 3:2). Korábban játszották: Obilić–Flip 4:1.

Atáblázat:

1. Zenta 6 6 0 12

2. Csóka 6 5 1 11

3. NoviSad 6 4 2 10

4. Vojvodina 6 4 2 10

5. Topolya 6 3 3 9

6. Flip6 2 4 8

7. J.Kolumbo 6 2 4 8

8. Versec 6 2 4 8

9. Obilić 6 2 4 8

10. Palilula 6 0 6 6

A következő forduló (november12-én és 13-án): Csóka–Versec, Josip Kolumbo–Zenta, Flip–Vojvodina, Novi Sad–Obilić, Palilula–Topolya.

A férfi-Szuperligában három rangadót is rendeztek, s ha a kiesés elleni küzdelmet is számoljuk, akkor négyet. Nagykikindán a város nevét viselő együttes a vártnál simábban, 4:1-re kikapott a Crvena zvezádtól, amelynek színeiben először állt asztalhoz a nemrég térdműtéten átesett, magyarországi Lindner Ádám, akit Pető Zoltán 3:0-ra győzött le. Minden bizonnyal máshogy alakult volna a mérkőzés, ha ha az első találkozón Vladimir Radonjić nyer Miloš Savić ellen.

Nagybecskereken egy időben két fontos mérkőzést is rendeztek: a Banat óriási csatában 4:3-ra nyert a belgrádi Partizan ellen, míg a Stenesnek nem sikerült legyőznie a niši Medijanát, így továbbra is pont nélkül áll az utolsó helyen.

Törökkanizsán – annak ellenére, hogy lázzal küszködve játszott – Nagynémedi Valentin legyőzte Takarics Róbertet, ám Denis Čonić ellen már nem volt ereje, s mivel Stefan Kostadinović, illetve Takarics is begyűjtött egy-egy győzelmet Čonić két sikere mellé, a szabadkai Spartacus megérdemelten nyert 4:2-re az Obilić ellen.

Férfiak: Versec–IMT 4:0 (Đan–Dalea 3:0, Anušić–Žunjanin 3:0, Gyuris–Damjanović 3:1, Đan–Žunjanin 3:0, Kikinda–C. zvezda 1:4 (Radonjić–Z. Savić 2:3, Marković–Lupulescu 0:3, Pető–Lindner 3:0, Radonjić–Lupulescu 1:3, Pető–Z. Savić 0:3), Obilić–Spartacus 2:4 (Nagynémedi–Takarics 3:1, Karvák–Čonić 0:3, Halász–Kostadinović 3:0, Nagynémedi–Čonić 1:3, Halász–Takarics 0:3, Karvák–Kostadinović 0:3), Stenes–Medijana 3:4 (Smiljić–Anđelković 1:3, Bakić–Milenković 1:3, Lugonja–Vukmirović 3:0, Smiljić–Milenković 3:1, Lugonja–Anđelković 1:3, Bakić–Vukmirović 3:1, Smiljić/Lugonja–Milenković/Anđelković 1:3), Banat–Partizan 4:3 (Đ. Borčić–M. Savić 3:0, Majstorović–Milošević 1:3, Gordić–Mašović 3:0, Đ. Borčić–Milošević 1:3, Gordić–M. Savić 0:3, Petkov–Mašović 3:0, Gordić/Đ. Borčić–Milošević/M. Savić 3:1). A 7. forduló előrehozott mérkőzésén: Medijana–Banat 0:4.

A táblázat:

1. Banat 7 6 1 13

2. C.zvezda 6 6 0 12

3. Kikinda 6 4 2 10

4. Spartacus 6 4 2 10

5. Medijana 7 3 4 10

6. Partizan 6 3 3 9

7. Versec 6 3 3 9

8. Obilić 6 2 4 8

9. IMT 6 0 6 6

10. Stenes 6 0 6 6

A következő forduló: Partizan–Versec, Spartacus–Stenes, C. zvezda–Obilić, IMT–Kikinda.