2024. október 6., vasárnap

Vb-dobogósok egymás ellen

LABDARÚGÁS – BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK

A mai barátságos mérkőzések közül a tavalyi világbajnokság ezüst- és bronzérmesének, Hollandiának és Németországnak az összecsapását előzte meg a legnagyobb érdeklődés. A két válogatott döntetlennel hangolt a mai, Hamburgban sorra kerülő mérkőzésre: a németek Ukrajna ellen játszottak egy 3:3-as döntetlent, míg a Hollandia–Svájc találkozón nem született gól, aminek az lett az eredménye, hogy a hazai szurkolók kifütyülték kedvenceiket. A vendégeknél sérülés miatt nem lép pályára Rafael van der Vaart, és Robin van Persie-re sem számíthat Bert van Marwijk szövetségi kapitány, miután a játékos klubja, az Arsenal így egyezett meg a holland szövetséggel.

A magyar labdarúgó-válogatott a Liechtenstein elleni 5:0-s győzelem után ma 20.30-kor Poznańban, Lengyelország ellen lép pályára. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint egy kezelés erejéig visszatért a telki edzőközpontba a két sérült, Németh Krisztián és Korcsmár Zsolt is, akik azonban ezt követően elhagyták a tábort. Egervári Sándor szövetségi kapitány vasárnap délután egy taktikai jellegű edzést vezényelt a futballistáknak, a foglalkozáson Hajnal Tamás nem gyakorolhatott a többiekkel, pénteki sérülését követően bokája még érzékenyebb a terhelésre. A tervek szerint a magyar válogatott decemberben még egy mérkőzést játszik majd: a szövetségi kapitány tervei szerint együttese az NB I.-ben szereplő futballistákból összeálló ligaválogatott ellen lépne pályára.
A lengyelek elleni keret, kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München). Védők: Juhász Roland (Anderlecht), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Lázár Pál (Samsunspor), Lipták Zoltán (Újpest), Vanczák Vilmos (FC Sion), Varga József (DVSC-Teva). Középpályások: Czvitkovics Péter (Kortrijk), Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala), Elek Ákos (Videoton), Gera Zoltán (WBA), Hajnal Tamás (Stuttgart), Koman Vladimir (Sampdoria), Sándor György (Videoton), Stieber Zoltán (Mainz), Tőzsér Dániel (Genk), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen). Támadók: Feczesin Róbert (Brescia), Priskin Tamás (Ipswich).
A találkozót az m2 és a Sport1 élőben közvetíti.
A mai barátságos mérkőzések programja: Macedónia–Albánia (13 óra), Fehéroroszország–Líbia (16.30), Szlovénia–Egyesült Államok (18.15), Ukrajna–Ausztria (20 óra), Dánia–Finnország (20.15), Luxemburg–Svájc (20.15), Lengyelország–Magyarország (20.30, m2, Sport1), Görögország–Románia (20.30), Németország–Hollandia (20.45, Sport2), Olaszország–Uruguay (20.45), Anglia–Svédország (21 óra), Franciaország–Belgium (21 óra), Costa Rica–Spanyolország (22.05).