A Palics Evezősklub szervezésében a királyhalmi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében tartották meg a szárazföldi ergométeres váltóversenyt a Rowle elnevezésű Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia program keretében. A palicsi egyesület és a Kalocsai Evezős- és Vízisport-egyesület közös pályázatának ez volt a harmadik eseménye. A nyitókonferenciát szeptemberben Palicson rendezték, novemberben Kalocsán duatlonversenyt és közös edzést tartottak, december végén pedig Királyhalmon 250 szerbiai, magyarországi és észak-macedóniai evezős részvételével került sor a Rowle projekt harmadik eseményére. Szabó Hangya András, a Palics Evezősklub technikai vezetője elmondta, hogy a minden korosztály számára nyitott váltóversenyen a négytagú csapatok összesen 2000 métert eveznek, tehát egy sportolónak 500 métert kell teljesítenie. Az esemény célja a sport és a fizikai aktivitás népszerűsítése, valamint a határon átnyúló együttműködés és a baráti kapcsolatok erősítése.
A versenyt Dejan Vuković, a Szabadkai Sportszövetség főtitkára nyitotta meg.
– Az augusztus végéig tartó projekt igyekszik közelebb hozni a sportágat a polgárokhoz. Fontosnak tartom, hogy minél több gyerek sportoljon. Talán nem is az a fontos, melyik sportággal foglalkoznak, sokkal inkább az, hogy mozogjanak, és ne üljenek állandóan a számítógép előtt. Nagyon jó ötlet, hogy az evezést elhozták Királyhalomra, hiszen a kisebb településeken élőknek is be kell mutatni, milyen sportolási lehetőségek állnak rendelkezésükre a községben. Néhány kilométerre található a Palicsi-tó, így remélhetőleg egyre több királyhalmi gyerek választja ezt a nagyon szép, természetközeli sportágat – emelte ki Vuković.
Katona Róbert, Királyhalom helyi közössége tanácsának elnöke elmondta, sosem gondolták volna, hogy a faluban evezősversenyt rendezhetnek, hiszen a településen nincs tó, sem folyó, de semmi sem lehetetlen. Szűcs Anna, a királyhalmi-hajdújárási-noszai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője kiemelte: nagy megtiszteltetés az iskola számára, hogy a rangos ergométeres evezősversenynek a házigazdái lehetnek.
– Büszke vagyok a létesítményünkre, amely egy újabb sportág versenyének adhat otthont, ahogy a Palics Evezősklubbal való kiváló együttműködésre is, amely ennek a versenynek köszönhetően még magasabb szintre lépett. Igaz, hogy néhány diákunk evez a klubban, de akkor lennék a legbüszkébb, ha még több tanulónk csatlakozna az egyesülethez. Reményeim szerint ez a rendezvény is hozzájárul ahhoz, hogy minél több tanulónk megismerje és megszeresse ezt a gyönyörű sportágat – mondta Szűcs.
A kalocsai projektpartnerek fiatal csapattal vettek részt a szárazföldön megtartott versenyen. Németh Zoltán, a Kalocsai Evezős- és Vízisport-egyesület elnöke és edzője elmondta, hogy Kalocsán 1981 óta foglalkoznak evezéssel.
– Mi a Dunán evezünk, ahol a palicsiakat már több alkalommal vendégül láthattuk, és megcsodálhatták azt a gyönyörű környezetet. Idén tizenöt fővel vettünk részt a Magyarországon rendezett versenyeken, a korábbi években ez a szám lényegesen nagyobb volt, de sajnos annak idején a koronavírus miatt nem toborozhattunk az iskolákban, ami meglátszik a létszámunkon. A projekt, amelynek egyik rendezvényén vagyunk most, közös edzéseket, versenyeket irányoz elő az evezés népszerűsítése és tömegesítése céljából. A 2000 méteres váltóverseny újdonság a számunkra. A fiatalok furcsállották is, miről szól ez a verseny, de természetesen eljöttünk és kipróbáljuk. Nyolc éve járunk Palicsra, szeretünk itt versenyezni és edzeni. Biztos vagyok benne, hogy a palicsiakkal való kapcsolat a pályázat befejezése után is folytatódik. A program következő állomása Kalocsán valósul meg, ahol tavasszal 3 kilométer ergométeres evezésből és 3 kilométer futásból álló megmérettetést szervezünk, majd következnek a nyári edzőtáborok és versenyek, már vízen – mondta Németh.
A viadalon jól szerepeltek a házigazda palicsi evezősök. A női master és a felnőtt kategóriában is a Prágai Andrea, Fehér Anita, Vince Hajnalka, Nataša Blagojević alkotta palicsi négyes szerezte meg az első helyet, aranyérmet nyert a Palics és a Tamiš közös, 13 éven aluliakból álló lánycsapata is. A 15 éven aluli lányok mezőnyében a Prágai Teodóra, Katona Réka, Papp Terézia, Szerafima Szmirnova alkotta palicsi csapat ezüstérmes lett, míg a Drobina Filip, Rind Tamás, Annus László, Kiss Dominik alkotta, 13 éven aluliakból álló fiúváltó és a Korhecz Boglárka, Teodora Blagojević, Bogosavljev Anna, Laura Malatinski összetételű, 19 éven aluliakból álló női váltó bronzéremmel térhetett haza. A versenyt követően az evezősök a Palics Evezősklub helységeiben közös edzésen vettek részt.
Nyitókép: Az ergométeres versenyen kétszázötvenen vettek részt (Fotó: Tóth Tibor fevétele)