A magyar válogatott mindkét csoportmeccsét megnyerte az Otopeniben zajló férfivilágkupa-selejtezőn, így Varga Zsolt együttese biztos ott lesz a negyeddöntőben. A felfiatalított gárda – az együttesből mindössze négyen (Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám) szerepeltek a párizsi olimpián – mind a spanyolok, mind a franciák ellen rosszul kezdett, a folytatásban viszont magára talált. A hispánokat végül eggyel, a gallokat pedig öttel verte meg.
A világkupa már az új szabályok szerint zajlik – a 25 méteres játéktéren 25 másodperces támadóidővel, és megismerkedhetünk az edzői challenge-dzsel is. Utóbbit a tréner kérheti ötméteresnél (ha szerinte nem fújták be, vagy jogtalanul fújták be a csapata ellen), észrevétlenül maradt brutalitásnál vagy bármely olyan szituációnál, amely nem tartozik a VAR-felülvizsgálat körébe (a gól – nem gól szituációkat pl. alapból vizsgálják). A teniszhez hasonlóan a sikeres challenge esetében később még egyet lehet kérni (de csak egyet, többet akkor sem, ha az is sikeres), ha viszont az edzőnek nincs igaza, elveszti a plusz egy lehetőséget. Sok apróság mellett még egy érdekes változás, hogy kapust már csak a találkozó kezdetén kötelező vízbe küldeni, a folytatásban viszont lecserélhető, és helyét átveheti egy mezőnyjátékos.
„Az már most látszik, hogy négy-öt gólos előny ebben az új vízilabdában még három negyed után sem jelent biztos győzelmet. Az is egyértelmű, hogy még sok mindenen kell dolgoznunk, az viszont érződik, hogy van egy ritmusa a játékunknak, megvan az egymás segítése hátul, az a jófajta, pozitív energiákat sugárzó erőfeszítés, amiből egy csapat építkezhet. Ennek a gárdának az a legfontosabb, hogy mindenki érezzen rá, milyen az, amikor tényleg együtt oldjuk meg a védekezést, amikor a játékosok segítenek a kapusoknak, cserébe a kapusok adnak sziklaszilárd támaszt hátulról, mennyit jelent egy jó blokk, egy jó helyezkedés. Sok-sok ilyen pozitív dolog kell, közös élmény, ami folyamatosan fejleszti a kohéziót” – mondta az eddigiek kapcsán Varga Zsolt szövetségi kapitány.
A szerbek nem voltak ilyen szerencsések, a görögök ellen elszenvedett 17:13-as vereséggel indítottak szerda délelőtt (Stevanovićéknak esélyük sem volt a hellének ellen), ráadásul a sorsolás sem kedvezett számukra, hiszen egy nap két meccset kellett játszaniuk, este Montenegróval vívtak ki-ki ütközetet.
A tornáról az első hat jut be az áprilisi, nyolccsapatos szuperdöntőbe, amelyben a B divízióból a német és a holland válogatott már biztosította a helyét.
Eredmények, A csoport, 1. forduló: Spanyolország–Magyarország 11:12. 2. forduló: Magyarország–Franciaország 15:10. Az állás: Magyarország 6, Spanyolország és Franciaország 0 pont. B csoport, 1. csoport: Montenegró–Görögország 10:18. 2. forduló: Görögország–Szerbia 17:13. Az állás: Görögország 6, Szerbia és Montenegró 0 pont. C csoport, 1. forduló: Japán–Egyesült Államok 17:19. 2. forduló: Egyesült Államok–Románia 10:7. Az állás: Egyesült Államok 6, Japán és Románia 0 pont. D csoport, 1. forduló: Horvátország–Grúzia 13:11. A végeredmény: 1. Horvátország 3, 2. Grúzia 0 pont.