Amikor e sorok íródtak, még nem lehetett tudni, hogyan ért véget Novak Đoković és Alexander Zverev között az Australian Open elődöntőjének rangadója, a 10-szeres melbourne-i bajnok, de csak 7. kiemelt belgrádi teniszező és a nagy tornákon, sokak magabiztos jóslatával ellentétben, még egyszer sem diadalmaskodó, ám második kiemelt hamburgi játékos találkozója. Az elődöntő eredménye adott esetben lényegtelen, mint ahogyan Novak esetleges döntőjének is a végeredménye, mert a negyeddöntőben a világsajtó kedvence, a spanyol Carlos Alcaraz elleni siker máris sok mindent elárul egy váratlan és sokak fantáziáját felcsigázó együttműködésről, a skót Andy Murray odaüléséről Novak mögé, a játékosként sztár, de edzőként újonc bemutatkozásáról, ami nemcsak kettőjüknek lesz egészen bizonyosan hasznos, hanem a tenisz is csak nyerhet vele.
Mint ahogyan már megszokhattuk, Đoković nehézkesen rajtolt a Grand Slam-tornán, fordulóról fordulóra érezhetően javult, mégsem láttunk tőle olyasmit, ami arra utalna, hogy komoly új edzője van, aki valami fontossal és lényegessel tudná segíteni veterán tanítványát, és annak köszönhetően túljut a Carlos Alcaraz jelentette negyeddöntőn.
Igaz, hogy félő volt, Novaknak esetleg sérüléssel lehetne problémája, összefüggésben persze a sportolóként már előrehaladottnak számító korával, ám az elődöntőig néhány gyógyszünettel megúszta, aki pedig jobban odafigyelt, láthatta, hogy az edzői sarokban Murray egyszer sem esett kétségbe, mintha biztos lenne benne, hogy a sérülés nem kizárt, ám az orvos és a gyúró behívása inkább csak óvatosság jele, mondhatnánk, a biztonság kedvéért történt.
Azt is láthattuk, hogy Novak nem fordul mérgesen ordítva a stábja felé, inkább csak bólogat és magyaráz, mintsem kérdez és követel. Ott ugyanis egy kimért nyugalmat, derűlátást és higgadtságot sugárzó arcot látott, és a támogató bizalmat. Úgy festett, hogy a meccs előtt aprólékosan mindent megbeszéltek, precízen adva volt, hogy mit és hogyan kell tenni a fiatal spanyol ellen, és arról már játék közben nincs mit vitatkozni.
Đoković már túl tapasztalt ahhoz, hogy pánikba essen, ha a dolgok nem a kedve szerint alakulnak, azt pedig már régen megszoktuk, hogy leginkább csökönyösen tartja magát az eredeti tervhez, bár esetenként azt dühöngve tette, a stáb és a szurkolói idegeit is próbára téve, különösen amikor már nem Vajda volt az edzője. Most ő is kimértebb volt. Látszott, hogy néha ugyan nehezen fékezi az indulatát, de elég volt odanézni Murray felé, visszaállt az összpontosítás, és beindult a daráló, amit egyes riválisok úgy neveznek, hogy Novak az ellenfelet előbb fizikailag, azután pedig lelkileg is tönkreteszi.
Ha ennek Melbourne-ben is lett folytatása, az azt jelenti, hogy Novak még megdönt néhány fontos csúcsot, mielőtt szögre akasztaná az ütőt, Andy pedig sokkal intelligensebb és újoncként is rátermettebb edző és ember, mint azt sokan hitték volna.
