2025. január 28., kedd

Megosztozott Párizson a Spurs és a Pacers

Három nap alatt lejátszották az NBA második párizsi vendégmérkőzését is, ezúttal is a San Antonio és az Indiana csapott össze a francia fővárosban, ám az első meccs Spurs-dominanciája (140:110) után most a Pacers diadalmaskodott még nagyobb arányban (136:98). Természetesen nem véletlen, hogy a nyugati főcsoport képviseletében épp a texasi gárda volt az egyik párizsi vendég, a helyi rajongók kitörő örömmel fogadták a Spurs és saját válogatottjuk korszakos zsenijét, Victor Wembanyamát, aki ki is tett magáért a hazai találkozókon: csapata győzelmén hatékony 30 pont, 11 lepattanó, 6 assziszt és 5 blokk, a vereségen jóval halványabb 20-12-es dupla dupla volt a teljesítménye. Ezen a második összecsapáson egyébként az Indiana irányítója, a 6/9-cel triplázó Tyrese Haliburton (28) volt a legeredményesebb.

A hétvégén mindkét főcsoport éllovasa vereséget szenvedett. Nyugaton az Oklahoma egy hét alatt másodszor kapott ki a Luka Dončić és más sérült alapemberek nélkül kiálló Dallastól, míg a keleti első Cleveland még kínosabb úton jár, hiszen zsinórban háromszor kapott ki, előbb Houstonban, aztán Philadelphiában, majd ismét a Houstontól, immár saját közönsége előtt.

NBA, alapszakasz: Charlotte–Portland 97:102, Philadelphia–Cleveland 132:129, Memphis–New Orleans 139:126, San Antonio–Indiana 98:136, Minnesota–Denver 133:104, Dallas–Boston 107:122, Brooklyn–Miami 97:106, Charlotte–New Orleans 123:92, Orlando–Detroit 121:113, Atlanta–Toronto 94:117, Cleveland–Houston 131:135, New York–Sacramento 143:120, Chicago–Philadelphia 97:109, Memphis–Utah 125:103, Golden State–LA Lakers 108:118, Phoenix–Washington 119:109, LA Clippers–Milwaukee 127:117. Euroliga, 23. forduló: Alba–Bayern 84:99, Asvel–Barcelona 100:94, Olimpiakosz–Fenerbahçe 77:87. Az élcsoport: Olimpiakosz 32, Fenerbahçe (–1) 30, Monaco és Panathinaikosz 28, Paris (–1), Real Madrid, Barcelona, Crvena zvezda és Bayern 26 pont stb.

 

Miletić szerez pontot (Fotó: Tóth Tibor felvétele)

Miletić szerez pontot (Fotó: Tóth Tibor felvétele)

MEGVAN A TIZEDIK GYŐZELEM

A Spartacus megszerezte tizedik győzelmét az ABA-ligában, miután 102:83-ra (29:22, 17:19, 30:26, 26:16) megverte a Novo Mestó-i Krka együttesét. A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a mérkőzés napján elhunyt Dražen Dalipagićra, a jugoszláv válogatott legendás kosárlabdázójára.

Lendületesen kezdte a mérkőzést a Spartacus, és az első negyedben 13 pontot szerzett Gibson vezetésével fokozatosan növelték előnyüket a kék-fehérek. A második negyed elején Momirov három büntetődobásával kilencpontosra nőtt a hazai előny, ám a vendégek rendezték soraikat, és a félidő végéig hátrányukat öt pontra csökkentették. A mérkőzés végkimenetelét tekintve kulcsfontosságúnak bizonyult a harmadik negyed első öt perce, amikor a hazai játékosok sorra szedték a lepattanókat a palánk alatt, Gibson és Bolton távoli és közeli dobásai egyaránt a szlovén csapat kosarában kötöttek ki, és a hazaiak 17:4-es sorozatot produkálva 18 pontos (63:45) előnyre tettek szert. A nagyarányú vezetés tudatában kissé visszavettek a Spartacus játékosai, így a vendégek 15:4-es szériával mindössze 7 pontra (67:60) faragták hátrányukat. A negyed hajrájában Kajami-Keane 7, Gordić 2 pontot szerzett, így az utolsó felvonás előtt 76:67-es szabadkai előnyt mutatott az eredményjelző. A Spartacus a zárónegyedben is irányította a játékot, másfél perccel a dudaszó előtt Cerovina kosarával már 100 pontnál tartottak a kék-fehérek, majd Gibson beállította a 102:73-as végeredményt. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 31 pontos Gibson volt a Spartacusból, míg a Krka együtteséből Persons 21 pontig jutott. A következő fordulóban a Spartacus a belgrádi FMP csapatánál vendégszerepel.

ABA-liga, 18. forduló: Zadar–Studentski Centar 71:58, Spartacus–Krka 102:83, Borac–FMP 92:72. Az élcsoport: Partizan (–1) és Budućnost (–1) 32, Crvena zvezda (–1) 31, Dubai (–1) 29, Zadar, Spartacus és Igokea (–1) 28 pont stb.

ELHUNYT DRAŽEN DALIPAGIĆ

Hetvenhárom éves korában elhunyt Dražen Dalipagić legendás kosárlabdázó. A boszniai Mostarban született játékos a jugoszláv válogatott színeiben 243 alkalommal lépett pályára, és sikert sikerre halmozott. Összesen 12 medált szerzett a nemzeti együttessel, többek közt olimpiát nyert 1980-ban, világbajnokságot 1978-ban, Európa-bajnokságot 1973-ban, 1975-ben és 1977-ben. Több egyéni elismerést is begyűjtött, volt a vb és az Eb legértékesebb játékosa is. A Partizannal kétszer nyert Korać-kupát. Jugoszláviában 1978-ban megválasztották az év sportolójának, majd aktív pályafutását követően bekerült a hazai és a nemzetközi szövetség Hírességek Csarnokába is.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Wembanyama verekszi át magát Haliburton és Andrew Nembhard között (Fotó: Beta/AP)