2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Ivo kiszerválta Novakot

Ha Ivo Karlović beüti az első adogatások 75 százalékát, akkor nincs mentség. A hórihorgas horvát tegnap elemében volt, a dohai torna negyeddöntőjében egyetlen breakalkalmat sem engedélyezett a világelső Novak Đokovićnak, közben kivárta a szerb egyetlen megingását a harmadik játszma hetedik játékában, és nagyszerű, háromjátszmás győzelmet aratott. Karlović a harmadik egymás közötti meccsükön 19 ászt ütve szerezte meg a második győzelmet, és jutott az elődöntőbe, amelyben a spanyol David Ferrer lesz az ellenfele, míg Novak az edzőpályákon készülhet a 19-én kezdődő Australian Openre.

Rafael Nadal korai és Novak tegnapi kiesése után Dohában nem kerülhet sor Đoković és a spanyol döntőjére. A két híresség mégis kiállt egymás ellen, hisz az este a páros elődöntőjében kerültek szemtől szembe. Đoković párosban Filip Krajinović, Nadal pedig az argentin Juan Monaco oldalán szerepel.

Az új idényt megkezdte a svájci Roger Federer is, aki a brisbane-i 2. fordulóban csak három játszmában győzte le az ismereten ausztrál John Millmant, honfitársa Stan Wawrinka pedig a chennai 2. körben váratlanul könnyen múlta felül a tehetséges horvát Borna Ćorićot, aki csak a második játszmában mutatta be képességeinek egy részét. Federer az elveszített első játszma után a másodikban 3:1-es hátrányban volt, mégis nyert, s ha a tornát is megnyeri, a döntőben 1000. győzelmét aratja, ami a nyílt korszakban csak Jimmy Connorsnak és Ivan Lendlnek sikerült.

Ana Ivanović és az észt Kaia Kanepi meccse a szerb fölényével rajtolt, ám a harmadik pont után Ana saját adogatásán nem volt képes megnyerni a játékot jelentő pontot, és egymás után háromszor is breaket engedélyezett. Kanepi 5:0-s vezetésénél szettlabda is volt, amit Ana hárított, majd ő nyert zsinórban négy játékot. Alkalma adódott az egyenlítésre is, de a maratoni 10. játékot a 4. játszmalabdával az észt nyerte. A továbbiakban a már magára talált Ivanović az előző napi játékával rukkolt ki, elég magabiztosan nyerte a következő két szettet, és bejutott a brisbane-i elődöntőbe, amelyben ma az üzbég születésű amerikai Varvara Lepcsenkóval találkozik. A ranglistán újra hatodik Ana és a 28 éves, a ranglistán 34. amerikai eddig egyszer játszottak, s két éve Pekingben Ivanović nyert három játszmában. Ha Ana ma is nyer, megint feljut az 5. pozícióra a lengyel Agnieszka Radwanska elé. A másik ágon az első kiemelt Marija Sarapova a német Angelique Kerbert verő fiatal ukrán Elena Szvitolinával találkozik.

Mint az várható is volt, a kínai Sencsenben a negyeddöntő jelentette Aleksandra Krunić számára a végállomást. A ranglistán harmadik helyezett román Simona Halep túl nagy falatnak bizonyult, és a meccs egy rövid időszakát nem számítva a szerbiai nem volt méltó vetélytárs. Halep gyorsan breakelőnyhöz jutott, amit Krunić az első játszmában nem tudott ledolgozni. A második szett is Halep fölényével indult, aki 3:1-re elhúzott, ekkor azonban Krunić két játékot nyert, s egyenlített. Felcsillant a remény, hogy még csodát tehet, de ebből nem lett semmi, a román zsinórban három játékot szerzett, amivel a meccs be is fejeződött. Krunić mégis elégedett lehet, hisz a hetet a ranglista 76. helyén zárja, ami pályafutása legjobbja, kivéve ha ma a kínai Sajsaj Cseng nem tartogat nagy meglepetést, és nem állítja meg Halep menetelését.

BRISBANE. – A férfitorna 2. fordulójában: Tomić–Kokkinakis 7:6, 6:1, Groth–Kubot 6:4, 6:7, 7:6, Raonić–Kukuskin 6:3, 6:4, Federer–Millman 4:6, 6:4, 6:3.

DOHA. – A férfitorna 2. fordulójában: Dodig–Berrer 7:6, 6:2, Berdych–Kavčič 6:1, 6:2, Gasquet–Bolelli 6:3, 6:2, negyeddöntő: Karlović–Đoković 6:7, 7:6, 6:4, Ferrer–Brown 6:2, 6:2.

CHENNAI. – A férfitorna 2. fordulójában: Wawrinka–Ćorić 6:1, 6:4, Goffin–Berankis 6:0, 4:6, 7:6, Bautista–Gojowczyk 6:3, 6:2.

SENCSEN. – A női torna negyeddöntőjében: Halep–Krunić 6:3, 6:3, Kvitová–Smitková 7:5, 6:4, Cseng–Dijasz 3:6, 7:6, 6:2, Bacsinszky–Zvonareva 3:2 – feladás.

BRISBANE. – A női torna negyeddöntőjében: Ivanović–Kanepi 4:6, 6:4, 6:3, Szvitolina–Kerber 4:6, 7:5, 6:3, Sarapova–Suárez 6:1, 6:3, Lepcsenko–Kudrjavceva 7:5, 7:5.

AUCKLAND. – A női torna negyeddöntőjében: Wozniacki–Görges 6:4, 6:4, V. Williams–Vesznyina 6:2, 6:4, Záhlavová–Vandeweghe 6:4, 7:5, Davis–U. Radwanska 2:6, 6:2, 6:1.

ANTALYA. – A futures 1. fordulójában: M. Janković–Yurtacan 6:4, 6:2, 2. forduló: Belotti–M. Janković 2:6, 6:4, 6:3.

PERTH. – A Hopman-kupa 2. fordulójában: Franciaország–Ausztrália 2:1, 3. forduló: Kanada–Olaszország 2:1.