2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Györe egy lépésre a 300-tól!

Csak rossz napot fogott ki, vagy az előző napi nagy siker utáni lelki lazítás volt az oka annak, hogy Györe László szerdán 14 játékon át meglehetősen bajlódott a horvát Franko Škugorral – már nem számít, hisz a 19 éves zentai játékos végül ellenállhatatlan hajrával megnyerte a meccset, és bejutott a casablancai challenger negyeddöntőjébe. Györe még nyolc ranglistapontot szerzett, ami a 325. pozíció tájára lendítette, ma pedig a nyolc között további 14 pontért és a ranglista 300 legjobbjáért a 34 éves francia veterán Florent Serrával vagy a 25 éves belga Germain Gigounonnal mérkőzik. A francia 344. a ranglistán, kilenc éve pedig 38. is volt, a belga pedig jelen pillanatban a 293. helyet foglalja el.

Györe szerdán elsőnek nyerte el vetélytársa adogatását, aki 3:1 után visszavágott. A zentai teniszező újra elhúzott 5:3-ra, s ezután, bár nem ment neki az adogatás, és halomszámra engedélyezte a breaklabdákat – A 14-ből 12-t sikerrel hárított, a másik oldalon nagyszerű módon hétből ötöt kihasznált –, már nem engedte ki kezéből az első játszmát. A másodikban Škugor erősített, és 3:1-re elhúzott. Ez a hátrány mintha kedvező lenne Györének, hisz Casablancában onnan már fordított, s ezúttal is ekkor nyerte vissza az önbizalmat, a 15. játéktól kezdve már nem hibázott, és a zsinórban nyert öt játékkal zárta a 88 perces csatát.

Viktor Troicki újabb nagy lépést tett a világranglista élcsoportja irányában. Az ATP-listán egykor 12. játékos gyönge kezdet után magabiztosan győzte le a spanyol Pablo Andujart, és a naprakész listán már a 82. pozíciót foglalja el. Troickinak adott az alkalom a további javításra, hisz a negyeddöntőben a 29 éves és a ranglistán 51. olasz Simone Bolellival mérkőzik, aki biztosan nem erősebb ellenfél a már legyőzött Kližannál és Andujarnál. A győzelem Troickit a 75. hely tájára emelheti. Troicki és az olasz mérlege 1:1-re áll, mindkét meccset még 2009-ben játszották.

Juan Martín del Potro Sydneyben az első helyen kiemelt olasz Fabio Fogninit is legyőzte. A US Open 2009-es győztese így már több mint 60 helyet javított, a negyeddöntőben is esélyes lesz a kazah Mihail Kukuskin ellen, s ha nyer, az új 45 ponttal már a 250 legjobb között lesz.

A sydneyi női tornán már ismert az elődöntő párosítása, Agnieszka Radwanska kiesése után pedig a cseh Petra Kvitová a fő esélyes. Hobartban szerdán nem játszottak, a tasmaniai torna játéknapját az eső mosta el, így Bojana Jovanovski az amerikai Alison Riske-kel a 2. forduló meccsét ma vívja.

Szerb szemszögből nézve rosszul indult az Australian Open, hisz a melbourne-i selejtező rajtján Ilija Bozoljac és Peđa Krstin is vereséget szenvedett. Továbbjutott viszont a magyar Fucsovics Márton, aki a háromkörös selejtező 2. fordulójában keménynek ígérkező riválissal, a 144. helyezett ukrán Ilja Marcsenkóval játszik.

A 25 ezer dolláros összdíjazású plantationi (Florida) női ITF-tornán Katarina Jokić legyőzte az osztrák Lisa-Maria Mosert a selejtező döntőjében, és táblára jutott. Ugyanez a haditett nem jött össze a magyar Bondár Annának, aki két játszmában kapott ki a szlovák Rebecca Sramkovától. Jokić az 1. fordulóban a 19 éves és a ranglistán 246. belga Elise Mertensszel találkozik, aki ugyan már nyolc ITF-tornát nyert pályafutása során, de tavaly június óta egyetlen figyelmet érdemlő eredményt sem tud felmutatni. Ugyanott a magyar Jani Réka magabiztosan nyert az amerikai Sofia Kenin ellen, és a 2. fordulóban valószínűleg az első kiemelt portugál Larcherrel mérkőzik.

SYDNEY. – A férfitorna 2. fordulójában: Troicki–Andujar 4:6, 6:3, 6:3, Del Potro–Fognini 4:6, 6:2, 6:2, Bolelli–Goffin 6:3, 6:3, Tomić–Kohlschreiber 6:3, 6:4, Müller–Chardy 2:6, 7:6, 6:4, Kukuskin–Cuevas 7:5, 7:5, L. Mayer–Janowicz 4:6, 6:4, 7:6, Benneteau–Pospisil 7:6, 6:3, nők, 2. forduló: Kerber–Gavrilova 6:7, 7:6, 6:3, negyeddöntő: Kerber–Muguruza 0:6, 6:1, 6:4, Ka. Plíšková–Suárez 4:6, 6:4, 6:0, Pironkova–Záhlavová 6:4, 6:1, Kvitová–Gajdošová 4:6, 6:3, 6:4.

AUCKLAND. – A férfitorna 2. fordulójában: Johnson–Carreno 6:7, 6:4, 6:1, Pouille–Venus 7:5, 6:4, Young–Schwartzman 2:6, 6:4, 6:1, Veselý–Gulbis 6:2, 3:6, 6:1, Ramos–Lu 6:2, 6:4, Anderson–Struff 7:6, 6:1.

MELBOURNE. – Az Australian Open selejtezőjének 1. fordulójában: Fucsovics–Podlipnik 6:4, 6:3, Lokoli–Bozoljac 6:3, 7:6, Vanni–Krstin 7:6, 6:2.

CASABLANCA. – A challenger 2. fordulójában: Györe–Škugor 6:4, 6:3.

PLANTATION. – A női ITF-torna selejtezőjének 3. fordulójában: Šramková–Bondár 6:4, 6:4, Jokić–Moser 6:3, 1:6, 6:2. Főtábla, 1. forduló: Jani–Kenin 6:4, 6:4.