2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Hatvannégy perc alatt az elődöntőbe

Az e heti tornák többi eredménye miatt a jelen pillanatban nehéz megmondani, hogy Györe Lászlónak a csütörtöki a casablancai tornán megnyert negyeddöntője a 299. vagy csak a 304. helyre elegendő a ranglistán, viszont egészen bizonyos, hogy a 19 éves zentai játékos az idei első tornáján pótolta azt, amit a tavalyi terve alapján a sérülések miatt elmulasztott. Györe mindössze 64 perc alatt győzte le a 34 éves francia veterán Florent Serrát, Marokkóban így pénteken elődöntőt játszhat, az ellenfele pedig a vasárnap a 23. születésnapját megünnepelt spanyol Javier Marti, a ranglista 788. helyezettje lesz. Marti két éve volt már 170. is, noha valóban komoly eredményeket nem jegyzett, a sérülések miatt esett vissza a rangsorban, s most próbálkozik a visszatéréssel.

A csütörtöki meccs első hat játékában az adogatók nem hibáztak, a hetedikben azonban Györe két breaklabdához jutott, és a másodikat ki is használta. Serra azonnal visszavághatott volna, de egyetlen lehetőségével nem élt, s a továbbiakban már egyetlen sanszot sem kapott. A megnyert első játszma után Györe a másodikban kétszer is elnyerte a francia kezdőütését, és a 4:0-s vezetés után már rutinosan zárta a vártnál sokkal egysíkúbb meccset. Ha Györe Martit is legyőzi, feljut a 278. helyre, vagyis újra Juan Martín del Potro ranglistaszomszédja lesz.

Viktor Troicki csütörtökön is győzni tudott Sydneyben. A szerb 16 ászt ütött az olasz Simone Bolelli ellen, és a 14-ből három breakalkalmat használt ki. Troicki ezzel már a 76. helyre tornázta fel magát a naprakész listán, azaz ezen a héten már 16 pozíciót javított. Ha Troicki pénteken az elődöntőben legyőzi a 31 éves balkezes luxemburgi Gilles Müllert, megelőzi a 67. helyen levő honfitársát, Dušan Lajovićot, és máris biztosra vehető, hogy ő lesz majd március 6-a és 8-a között Kraljevóban a szerb Davis-kupa-válogatott kettes számú játékosa a horvátok elleni meccsen. Troicki és Müller első ízben mérkőznek ATP-tornán.

A hétfőn rajtoló Australian Openen Szerbiának az egyesben nyolc, Magyarországnak pedig egy képviselője lesz. E szám már nem növekedhet, hisz a múlt éjjel a selejtező első fordulójában esett ki Jovana Jakšić, a 2. fordulóban pedig Fucsovics Márton is búcsúzott. A magyar teniszezőt a ranglistán 144. helyezett ukrán Ilja Marcsenko győzte le három szoros játszmában. A döntő szettben Márton 7:6-ra vezetett, de az ukrán ezt követően három játékot nyert, és továbbjutott. Melbourne-ben ma tartják meg a főtáblák sorsolását, a férfiaknál a négyszeres bajnok Novak Đoković az első kiemelt, s játszik még Dušan Lajović, Viktor Troicki és Filip Krajinović, míg a nőknél Serena Williams az első kiemelt, Ana Ivanović az 5-ös, Jelena Janković a 15-ös rajtszámot kapta, és ott lesz még Bojana Jovanovski és Aleksandra Krunić, míg a magyar színeket csak Babos Tímea képviseli.

A 25 ezer dolláros összdíjazású plantationi (Florida) női ITF-tornán Katarina Jokić nem jutott túl az 1. fordulón, hisz három játszmában veszített a belga Elise Mertens ellen. Ugyanott a 2. fordulóban Jani Rékának nem a feltételezett portugál Larcher lesz a riválisa, hanem az őt legyőző, 20 éves és a ranglistán 279. amerikai Samantha Crawford.

SYDNEY. – A férfitorna negyeddöntőjében: Troicki–Bolelli 6:3, 3:6, 7:5, Kukuskin–Del Potro 7:6, 7:6, Müller–Tomić 7:6, 7:6, L. Mayer–Benneteau 6:3, 7:6, nők, elődöntő: Ka. Plíšková–Kerber 6:3, 6:2, Kvitová–Pironkova 7:5, 6:1.

AUCKLAND. – A férfitorna negyeddöntőjében: Anderson–Johnson 6:4, 7:6, Pouille–Ramos 6:3, 6:2, Veselý–Young 6:2, 6:3, Mannarino–Falla 6:3, 6:1.

HOBART. – A női torna 2. fordulójában: Riske–Jovanovski 6:2, 4:6, 6:1, Dijasz–Hantuchová 7:5, 6:1, negyeddöntő: Watson–Vinci 7:6, 6:2, Riske–Dijasz 6:3, 6:0, Nara–Giorgi 6:1, 3:6, 6:2, Brengle–Knapp 6:7, 6:4, 6:4.

MELBOURNE. – Az Australian Open selejtezőjének 2. fordulójában, férfiak: Marcsenko–Fucsovics 3:6, 6:4, 9:7, nők, 1. forduló: Hradecká–Jakšić 6:3, 6:3.

CASABLANCA. – A challenger negyeddöntőjében: Györe–Serra 6:4, 6:2.

PLANTATION. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Mertens–Jokić 6:4, 3:6, 6:2.